Kelebia (szerbül Келебија / Kelebija, horvátul Kelebija) falu a Délvidéken, Szerbiában, Vajdaságban, az Észak-bácskai körzetben. Kelebia Szerbiában az ország legészakabban fekvő települése, közvetlenül a szerb–magyar határ mentén. 1978 óta határátkelőhely működik itt, amely a magyar oldalon Tompa-Kelebia néven ismert.
Magyarországon is van egy Kelebia nevű település, ugyanis az 1920-ban véglegesült új államhatár kettévágta a Kelebia-puszta nevű népes tanyavilágot; ezt követően a határ mindkét oldalán önálló faluközpont alakult ki.
Neve Az „Alsókelebia” elnevezést főleg Magyarországon használják, megkülönböztetésül, hogy a határ déli oldalán lévő települést értik alatta. A Vajdaságban a helyiek csak ritkán illetik a falut ezzel a névvel.
Története Kelebiát 1297-ben említik először Simon Filins Wasa de Kelyb nemes kapcsán. A török hódoltság alatt elnéptelenedett vidéket (pusztát) a felszabadulás után, 1702-ben csatolták Szabadkához. Egy 1783-as térkép szerint régi, a középkorban is ismert utak haladtak a mai falu területén keresztül Baja, Tataháza, Mátéháza, Mélykút és Halas felé. Ezek az utak mentén a 19. században a tanyák már sorokat alkottak, így alakult ki többek között az Akasztai, Belső, Csajkás, Kertész, Kernyájszky (a mai Szerb), Mácsai sor. Az alsókelebiai tanyák a 20. század közepére váltak összefüggő településsé, főleg miután elkészült a népes tanyavilág számára épített impozánsabb katolikus templom (1937). A templom felszentelése felgyorsította a faluképződést, ugyanis a távoli szállások helyett sokan inkább a templom közelében építették fel családi házukat. A templom Molczer Károly tervei alapján készült Lajčo Gršić kivitelezésében. Ünnepe az Apostolok küldetése napján van (július 16.).
A Trianon előtti Magyarország egyik első hivatalos régészeti ásatása a Templomhegynek nevezett helyen zajlott, ahol Bibó-Bige György szabadkai gimnáziumi tanár Árpádkori templom alapjait és a kísérő temető maradványait tárta fel. Az államhatár meghúzása miatt egyes források a lelőhelyet tévesen Alsó-Kelebiával kötik össze (a távolság nagyjából 5 km). Szekeres László régész szerint a magyarországi Kelebia település később alakult ki, és a középkori falu éppen a templomrom környékén vagy attól nyugatra, a mai Alsókelebia területén volt.
Természeti adottságok A falu közvetlenül a Deszkás-erdő mellett húzódik, a homokhátságon: talaja főként a sárga homok és helyenként a humuszos, úgynevezett fekete homok. A falu nyugati határában már löszföldek, csernozjom talajok vannak.
A területnek négy természetesnek tekinthető felszíni vize van: a Kelebiai-tó, a néhai Piukovics majorság tava (közvetlenül az államhatár mellett), ugyanezen majorság (későbbi állami gyümölcsészet) mesterségesen átalakított öntözéses tórendszere (a Kelebiai-tó vizét szolgáltató forrást tartja vissza) és az 1990-es években kiásott – a helyiek által "Majdánynak nevezett" – homokbányató a Deszkás-erdőben. A homokhátságot utóbbi évtizedben érő, a klímaváltozás kiváltotta katasztrófális aszályt mindegyik vizes élőhely megsínyli. A talajvízszint drasztikus csökkenése miatt nyárra kiszáradnak, vagy medrük egész évben víztelen.
Népesség
A 2002-es népszámlálás adatai:
Nemzetiség fő %magyarok127558,80szerbek36716,92horvátok, bunyevácok27112,49jugoszlávok1024,70egyéb321,45
Képek
Jegyzetek
Források
Kelebia Ménes
Kategória:Az Észak-bácskai körzet települései Kategória:Határátkelőhelyek