thumb|200px|Szobra a Városligetben (Vastagh László alkotása)
Pethe Ferenc (Bűdszentmihály, 1763. március 30. – Szilágysomlyó, 1832. február 22.)A Vasárnapi Újság cikkében 1762 szerepel születési évként. újságíró, gazdasági szakíró, az első magyar gazdasági szaklap szerkesztője.
Élete, munkássága 1763. március 30-án született Büdszentmihályon, szülei elszegényedett földművesek.
18 éves korában kezdett a Debreceni Református Kollégiumban tanulni. Az iskola elvégzése után a kollégium támogatásával 1788-ban Utrechtbe utazott tanulmányútra, majd a következő 8 évben beutazta egész Nyugat-Európát, ahol a nyomdászságot is kitanulta. Járt többek között Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban és Poroszországban, de a legtöbb időt Hollandiában töltötte, ahol meg is házasodott. Utrechtben három éven keresztül javította, majd 1795-ben saját költségén kiadta a Károli Bibliát.
1796-tól Bécsben az 1794-től kiadott első magyar nyelvű gazdasági lap, a Vizsgálódó Magyar Gazda szerkesztője, kiadója, de 1797-re csődbe ment a lap.
1797-től 1801-ig a keszthelyi Georgikon egyik szervezője, tanára, majd vezetője.
1801 és 1814 között az Esterházy család szolgálatában állt, illetve különböző területeken földet bérelt és gazdálkodott. Az Esterházyak támogatták szakírói tevékenységét is. Ebben az időszakban jelent meg a Pallérozott mezei gazdaság 3 kötete és a Mathesis 2 kötete.
1814-től Bécsben, 1816-tól Pesten jelentette meg lapját, a Nemzeti Gazdát, de 1818-ban ennek a lapnak a kiadását sem tudta tovább finanszírozni. A lap célja elsősorban a mezei gazdálkodás, ezen belül a belterjesség, a takarmánytermesztés, főként a kukoricatermesztés, a talajművelés és a növényápolás korszerű eredményeinek az elterjesztése volt. A gazdasági válság következtében azonban javaslatai nem találtak kedvező fogadtatásra.
1818-tól újra földet bérelt, gazdálkodott és üzleti vállalkozásokból élt. Többek között a budai Vár alatt is vásárolt területet és ott szőlőt telepített.
1827-ben Kolozsváron megindította az első erdélyi politikai lapot, a Hazai Híradót, amit 1828-tól Erdélyi Híradó címmel jelentetett meg. A tudományos élet fellendítéséért harcolt, társadalmi, gazdasági reformokat sürgetett. 1831 őszén az újságot eladta, ő maga pedig Szilágysomlyóra költözött. Néhány hónappal később, életének 70. évében, 1832. február 22-én itt is halt meg.
Természethistóriájáért elsőnek részesült Marczibányi-díjban.
Művei Ungarische Grammatik. Nach den Grundsatzen Johann Farkas ganz umgearbeitet. Wien, 1798 Pallérozott mezei gazdaság. I. darab. Sopron, 1805., II. darab. Pozsony, 1908., III. darab. Pécs. 1814 Mathesis. Bécs, 1812. I-II. köt. Pestis ragadvány ellen oltalom. Németből magyarra fordította P. F. Bécs, 1814 Természethistória és mesterségtudomány. Bécs, 1815 Természethistória és mesterségtudomány. Első rész, I. kötet. Az állatokról / a' tanítók' és tanulók' szükségekre 's az ebben gyönyörködők' hasznokra kész. Kisszántói Pethe Ferentz; hasonmás kiad.; Kossuth, Bp., 2008 (Értékőrző könyvtár) A földmívelési kímia gyökere egymásból fojó leczkékben. Ánglusból fordította, s jegyzéssel bővítette. Bécs, 1815 Időpróféta vagy időváltozást jövendölő pókok. Pest, 1816 Baromorvos könyv. Kolozsvár, 1827 Budai szőllőm ültetése módja. Kolozsvár, 1827 Európai mértékár. Kolozsvár, 1829–1830
Emlékezete
Pethe Ferenc mellszobra megtalálható az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium árkádja alatt (Budapest), valamint a Városligetben, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum délkeleti oldalában lévő sétányon. Gödöllőn egy domborművet helyeztek el az emlékére (Madarassy Walter alkotása).
Jegyzetek
Források [ Mezőgazdasági pantheon] a Magyar elektronikus könyvtárban [ Pethe Ferenc], a [ Magyar életrajzi lexikon] szócikke Vasárnapi Ujság, 1857. 4. évf. 35. sz. augusztus 30.
További információk Rodiczky Jenő: Gazdaíróink Bessenyeije. FÉ. 1874.19-21 sz. Révész Zoltán: A XIX. század első fele magyar mezőgazdasági szakirodalmának üzemtani vonatkozásai és tanulságai. Bp., 1933 A magyar hírlapirodalom első százada. (Összeáll. Dezsényi Béla.) Bp., 1941 Dezsényi Béla: Legrégibb gazdaságpolitikai folyóiratunk. Kárpátmedence, 1941 Dezsényi Béla: Pethe Ferenc "Gazdaságot Tzélzó Újság"-jának néhány problémája. MKsz. 1943 Süle Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc (1763–1832); Akadémiai, Bp., 1964 Kisszántói Pethe Ferenc élete és munkássága, 1763–1832. A Tiszavasváriban, 1982. február 20-án megtartott emlékülés anyaga; szerk. Hársfalvi Péter; Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza, 1983
Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Keszthelyiek Kategória:1762-ben született személyek Kategória:1832-ben elhunyt személyek