Eva Mendes (Miami, Florida, 1974. március 5. –) kubai-amerikai színésznő.

Színészi karrierje az 1990-es évek végén kezdődött, azóta több jelentős hollywoodi filmben is szerepelt (némelyikben még Mendez vezetéknévvel). Legismertebb alakításai a Halálosabb iramban és A randiguru című filmekben voltak.

Fiatalkora és családja Miamiban született, alsó középosztálybeli szülők lányaként. Szülei válását követően édesanyjával Los Angelesbe költöztek. Karrierje kezdetén nyilatkozta édesanyjáról: „nagyon sokat szenvedett hogy az életem rendben legyen”. Apja autókereskedő, anyja pedig egy általános iskola igazgatója. Két nővére és egy bátyja van.

A Hoover középiskolába járt, a kaliforniai Glendale-ben, majd a northridge-i Kaliforniai Állami Egyetemen folytatta tanulmányait, míg félbe nem hagyta azt színészi ambíciói miatt.

Pályafutása Karrierje kezdetén reklámokban és videóklipekben szerepelt (ilyen volt Will Smith Miami és a Pet Shop Boys Se a vida é (That’s the Way Life Is) című videója 1996-ban, valamint az Aerosmith Hole in My Soul c. klipje 1997-ben). Látható volt szappanoperákban mint vendégszereplő és egyéb kísérőfilmekben.

Az áttörést első nagyobb szerepe jelentette, az Oscar-díjas Kiképzés című filmben. Ez az alakítása vezetett a Túl közeli rokon, a Volt egyszer egy Mexikó és A randiguru című filmekbeli szerepéhez. A Volt egyszer egy Mexikóban nyújtott alakításáért megkapta a Teen Choice Awards díjat, mellyel a tinédzserkorú tévénézők jutalmazták.

2007-ben szerepelt A szellemlovasban Nicolas Cage-dzsel, Az éjszaka uraiban pedig Joaquin Phoenix, Mark Wahlberg és Robert Duvall oldalán tűnt fel.

Magánélete Mendes egy George Gargurevich perui filmkészítővel élt hosszú távú kapcsolatban.

2011 óta Ryan Goslinggal van együtt. Két gyermekük van: Esmeralda Amada (2014. szeptember 12. – ) és Amada Lee (2016. április 29.).

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 A kukorica gyermekei 5. – A sikolyok földje Children of the Corn V: Fields of Terror Kir Rudolf Teréz Diszkópatkányok A Night at the Roxbury koszorúslány 1999 Kismalac az öcsikém My Brother the Pig Matilda 2000 Rémségek könyve 2. – A végső vágás Urban Legends: Final Cut Vanessa Valdeon Bognár Gyöngyvér 2001 Sebhelyek Exit Wounds Trish Agócs Judit Kiképzés Training Day Sara Harris Németh Borbála Kisfalvi Krisztina 2002 Nyeretlenek All About the Benjamins Gina Németh Borbála 2003 Halálosabb iramban 2 Fast 2 Furious Monica Fuentes Kéri Kitty Volt egyszer egy Mexikó Once Upon a Time in Mexico Ajedrez Barillo Horváth Lilla Időzavarban Out of Time Alex Diaz-Whitlock Pikali Gerda Túl közeli rokon Stuck on You April Bertalan Ágnes 2005 A randiguru Hitch Sara Melas Bertalan Ágnes A Wendell Baker balhé The Wendell Baker Story Doreen Kisfalvi Krisztina Édes és keserű Guilty Hearts Gabriella Házasság a négyzeten Trust the Man Faith Agócs Judit 2007 A szellemlovas Ghost Rider Roxanne Simpson Pikali Gerda Felkoppintva Knocked Up önmaga (cameo) Az éjszaka urai We Own the Night Amada Juarez Bertalan Ágnes Orosz rulett élőbenvezető producer Live! Katy Kéri Kitty Tiszta vér Cleaner Ann Norcut Németh Borbála 2008 Nők The Women Crystal Allen Pikali Gerda Spirit – A sikító város Spirit Sand Saref Bertalan Ágnes 2009 Mocskos zsaru – New Orleans utcáin The Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans Frankie Donnenfeld Bertalan Ágnes 2010 Pancser Police The Other Guys Sheila Gamble Kéri Kitty Tegnap éjjel Last Night Laura Pikali Gerda 2011 Halálos iramban: Ötödik sebesség Fast Five Monica Fuentes (cameo) Kéri Kitty 2012 Így neveld az anyádat Girl in Progress Grace Pikali Gerda Holy Motors Kay M Túl a fenyvesen The Place Beyond the Pines Romina Pikali Gerda 2014 Elveszett folyó Lost River Cat

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1998 Vészhelyzet ER Donna 1 epizód Mortal Kombat: Conquest Mortal Kombat: Conquest Hanna 1 epizód 1999 V.I.P. – Több, mint testőr V.I.P. Esmeralda 1 epizód 2000 A harc apostolai The Disciples Maria Serranco tévéfilm 2012 Half the Sky: Turning Oppression intoOpportunity for Women Worldwide önmaga dokumentumfilm 2013 Előzmények törlése Clear History Jennifer 2021 Bluey Bluey jógaoktató (hangja) 1 epizód

Jegyzetek

További információk

Eva Mendes a TV.com oldalain Eva Mendes a Notable Names Database oldalain Eva Mendes linkek gyűjteménye

Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Kubai-amerikaiak Kategória:Miamiak