Mihail Moiszejevics BotvinnikMagyar szövegekben hagyományosan így, A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírásával összhangban (l. Wikipédia:Cirill betűs szláv nevek átírása/Orosz személynevek magyar átírása: példatár); eredeti kiejtésének szabályos átírása Botvinnyik lenne. (; Kuokkala, (ma: Repino néven Szentpétervár Kurortnij (Üdülő) kerületének része) 1911. augusztus 17. – Moszkva, 1995. május 5.) szovjet sakkozó, nemzetközi nagymester, a műszaki tudományok doktora, professzor. Háromszor nyerte el és még kétszer védte meg a sakkvilágbajnoki címet, amelyet 1948–1963 között kétszer egy év megszakítással viselt (1948–1957, 1958–1960, 1961–1963). Hatszoros sakkolimpiai bajnok, hatszoros szovjet bajnok.

Botvinnik volt az első jelentős szovjet sakkjátékos. Jelentős mértékben hozzájárult a Sakkvilágbajnokság szabályainak, keretének kidolgozásához, illetve a szovjet sakkcsapat egyik edzője lett. Tanítványai közé tartozott például Anatolij Karpov, Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik, nem véletlenül nevezik a szovjet sakkozás atyjának.

Az egyik legnagyobb sakkújító volt, akinek egész korszak fűződik a nevéhez. Stílusa a lassan, de biztosan célba érő óriáskígyóéhoz volt hasonlatos: mély stratégián, magas technikai színvonalon alapult. Elsőként dolgozta ki a professzionális sakkozói életformát, a felkészülési módszereket.

1931-ben diplomázott, majd 1937-ben a Leningrádi Műszaki Egyetemen kandidátusi fokozatot szerzett.Botvinnik, M.M.; Cafferty, B. "The Polytechnic". Achieving the Aim. pp. 23–39. 1951-ben védte meg nagydoktori disszertációját. Villamosmérnök és informatikus volt, azon kevés nagymesterek egyike, aki nemcsak a sakkban ért el eredményeket, hanem teljes értékű karriert tudott még folytatni. Informatikusként egy olyan sakkprogram kidolgozásán dolgozott, amely az emberi gondolkodást utánozta, azonban a számítógépek számítási kapacitásának növekedésével a nyers erőn alapuló programok terjedtek el.

2003-ban beválasztották a World Chess Hall of Fame (Sakkhírességek Csarnoka) tagjai közé.

Felesége az algebra és geometria tanárának lánya, az örmény Gayane (Ganna) Davidovna volt, aki az Orosz Balettakadémiára járt, majd később a moszkvai Bolsoj színház balerinája lett. Egy lányuk született 1942-ben, Olga.

Élete és sakkpályafutása Kezdeti évei A szülei zsidók voltak, édesapja fogtechnikus, édesanyja fogorvos. Az apja megtiltotta a jiddis otthoni használatát. Mihail és bátyja Iszaak (Iszja) szovjet iskolákba járt. Mihail Botvinnik egy izraeli látogatása során a zsidóságára vonatkozó kérdésre így felelt: " Helyzetem komplikált, mert vér szerint zsidó vagyok, kultúra szerint orosz, a neveltetésem pedig szovjet." 1920-ban, édesanyja beteg lett, és apja elhagyta a családot, de tartotta a kapcsolatot a gyerekekkel, még második házassága után is.

thumb|left|200px|Botvinnik 1927-ben 1923-ban, 12 éves korában kezdett komolyabban foglalkozni a sakkal. 1924-ben megnyerte iskolája bajnokságát. Ezután tagja lett a Petrográdi Sakk-közgyűlésnek, amely a későbbi Leningrádi Sakk-kör elődje volt. Első edzője Abram Model volt, ő ismertette meg vele a francia védelem Winawer-változatát, amelyet Botvinnik később, világbajnoki mérkőzései idején is többször sikerrel alkalmazott. Első két versenygyőzelmét a Közgyűlés által szervezett versenyen aratta. 1925-ben a Moszkvában rendezett nagy nemzetközi sakkverseny ideje alatt José Raúl Capablanca szimultánján az akkor 14 éves Botvinnik legyőzte az akkori világbajnokot.Fine, R.: "Mihail Moiszejevics Botvinnik|Mihail Botvinnik". The World's Great Chess Games, 1952., André Deutsch, Dover, 234–243. old. 1926-ban bejutott Leningrád bajnokságának döntőjébe. 1927-ben addigi legfiatalabb versenyzőként jutott be a szovjet sakkbajnokság döntőjébe, ahol az 5. helyet szerezte meg.

1930-ban megnyerte a Leningrádban rendezett mesterversenyt, majd a következő évben két és fél pont előnnyel nyerte meg Leningrád bajnokságát.

Első nagy sikerei 1931-ben mindössze 20 évesen nyerte meg először a szovjet sakkbajnokságot, majd 1933-ban megismételte győzelmét. Ezt követően még négy alkalommal végzett a világ legerősebb sakkbajnokságának élén: 1939-ben, 1944-ben, 1945-ben és 1952-ben.

Első külföldi nemzetközi versenyén Hastingsben 1934/35-ben csak az 5–6. helyen végzett, amit annak tudott be, hogy az első forduló előtt két órával érkezett csak meg a verseny helyszínére, és még mintegy 10 napra volt szüksége az akklimatizálódáshoz. Ezt a hibát többet nem követte el.Mihail Moiszejevics Botvinnik|Mihail Botvinnik: One Hundred Selected Games (1946-ig), Dover Publishers 1935-ben Salo Flohrral holtversenyben első helyezést ért el, fél ponttal megelőzve az akkor újabb virágzását élő exvilágbajnok Emanuel Laskert, és egy ponttal a másik exvilágbajnok résztvevőt Capablancát. 1936-ban öt erős szovjet és öt erős más országbeli versenyző részvételével rendeztek kétfordulós körmérkőzést Moszkvában. A külföldi résztvevők névsora tekintélyes volt: két exvilágbajnok Lasker és Capablanca személyében, valamint a világbajnoki kihívó címére nagy esélyesnek tartott csehszlovák Salo Flohr, és a nagyon erős Erich Eliskases vette fel a versenyt a szovjet élgárdával, amelyben a magyar származású Lilienthal Andor is helyet kapott.

thumb|left|200px|Botvinnik 1936-ban 1936 telén meghívást kapott a nottinghami mesterversenyre, amelyet minden idők egyik legerősebb versenyének tartanak, mert öt egykori vagy leendő világbajnok vett részt rajta. Botvinnik okulva a korábbi hastingsi hibából, már 10 nappal a verseny előtt megérkezett. Gondos előkészületeinek meg is lett az eredménye, mert a versenyben Capablancával holtversenyben az 1. helyen végzett, fél ponttal megelőzve az akkor regnáló világbajnokot Max Euwét és a két feltörekvő fiatal amerikai csillagot, Samuel Reshevskyt és Reuben Fine-t. Egy ponttal többet szerzett, mint Aljechin. Ő volt az első szovjet sakkozó, aki külföldön nemzetközi versenyt nyert.

Út a világbajnoki címhez 1938-ban Botvinnik is meghívást kapott a Hollandiában rendezett AVRO-versenyre, amelynek célja az volt, hogy versenyszerű körülmények között válasszák ki a regnáló világbajnok kihívóját. A FIDE 1936-ban Luzernben tartott kongresszusán döntött arról, hogy a világbajnoki címet az 1937-es Euwe–Aljechin-mérkőzés utáni esetekben párosmérkőzésnek és nem versenynek kell eldöntenie. A kihívó személyének kiválasztása azonban a legerősebb sakkozók részvételével történő körmérkőzésen dőlhet el. Meg is határozták, hogy 1938-ban kétfordulós világbajnokjelölti körmérkőzésre kerül sor Botvinnik, Capablanca, Reuben Fine, Salo Flohr, Paul Keres, Samuel Reshevsky, valamint az 1937-es mérkőzés vesztese részvételével. E verseny győztese lehet a világbajnok következő kihívója. Max Euwe, az akkor regnáló világbajnok a lebonyolítás ilyen módjába beleegyezett, Aljechin azonban nem érezte magára nézve kötelezőnek a nemzetközi szövetség döntését. Az Euwe elleni visszavágó párosmérkőzés megnyerése után továbbra is ragaszkodott a világbajnok azon jogához, hogy ő maga választhassa ki az ellenfelét, melynek során a fő szempontot a minél kedvezőbb díjalap jelentette.

Az AVRO-versenyen Botvinnik csak harmadik lett Paul Keres és Reuben Fine mögött, de Aljechin benne látta következő lehetséges ellenfelét.Botvinnik, M.M.; Cafferty, B. "The Match that was Never Played".Achieving the Aim. pp. 69–74. Az akkori szovjet kormánnyal való egyeztetés után Botvinnik diszkréten meg is kereste Aljechint egy világbajnoki mérkőzésre szóló ajánlattal, amelyet a világbajnok habozás nélkül elfogadott. 1939 tavaszára minden feltételben megegyeztek, és hivatalosan is megküldésre került a kihívás, azonban a második világháború kitörése miatt a mérkőzés halasztást nyert.

A háború befejeződésekor ismét napirendre került a kérdés, és a mérkőzés időpontját 1946 nyarára tűzték ki. Aljechin 1946-os halála után kérdéses maradt a világbajnoki cím sorsa, ezért 1947-ben a FIDE kialakította a világbajnoki cím megszerzésének hivatalos rendjét. 1948-ra kitűzik az világbajnokságot, amelyen a meghívottak körmérkőzést játszanak és a legtöbb pontot elérő lesz az új bajnok. Botvinnik megnyerte a világbajnoki versenyt, ezzel kezdetét vette a szovjet sakkozók hegemóniája, amelyet csak Bobby Fischer szakított meg 1972–1975 között.

Világbajnoki mérkőzései Világbajnoki címét két rövidebb megszakítással 1948-tól egészen 1963-ig őrizte. Címszerzését követően hét alkalommal mérkőzött a világbajnokságért, amelyek közül öt alkalommal sikeresen megvédte azt. A világbajnoknak joga volt visszavágót kérni az elvesztett címéért egy évvel később. Így történhetett, hogy összesen háromszor vesztette el a címét, melyből kétszer vissza tudta nyerni. 1957-ben Vaszilij Szmiszlov ellen veszített, de 1958-ban megnyerte a visszavágót. 1960-ban a 23 éves lett csodagyerek, a rutinos és taktikus támadó játékostól, Mihail Taltól szenvedett vereséget, de egy évvel később, 1961-ben Botvinnik ismét visszaszerezte a címet a visszavágón. 1963-ban Tigran Petroszján fosztotta meg végérvényesen a világbajnoki címtől. Ekkor már a FIDE megszüntette a visszavágó lehetőségét, így nem volt alkalma revánsot kérni. Botvinnik – Bronstejn (1951)

+Világbajnoki párosmérkőzés (1951)VersenyzőOrszág 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Pont Mihail Botvinnik ½ ½ ½ ½ 0 1 1 ½ ½ ½ 0 1 ½ ½ ½ ½ 0 ½ 1 ½ 0 0 1 ½ 12 David Bronstejn ½ ½ ½ ½ 1 0 0 ½ ½ ½ 1 0 ½ ½ ½ ½ 1 ½ 0 ½ 1 1 0 ½ 12

Botvinnik – Szmiszlov (1954)

+Világbajnoki párosmérkőzés (1954)VersenyzőOrszág 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Pont Mihail Botvinnik 1 1 ½ 1 ½ ½ 0 ½ 0 0 0 1 1 0 1 1 ½ ½ ½ 0 ½ ½ 0 ½ 12 Vaszilij Szmiszlov 0 0 ½ 0 ½ ½ 1 ½ 1 1 1 0 0 1 0 0 ½ ½ ½ 1 ½ ½ 1 ½ 12

Botvinnik – Szmiszlov (1957)

+ Világbajnoki párosmérkőzés (1957) VersenyzőOrszág 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Pont Vaszilij Szmiszlov 1 ½ ½ 0 0 1 ½ 1 ½ ½ ½ 1 0 ½ ½ ½ 1 ½ ½ 1 ½ ½ 12½ Mihail Botvinnik 0 ½ ½ 1 1 0 ½ 0 ½ ½ ½ 0 1 ½ ½ ½ 0 ½ ½ 0 ½ ½ 9½

Botvinnik – Szmiszlov (1958)

+Világbajnoki párosmérkőzés (1958) VersenyzőOrszág 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Pont Mihail Botvinnik 1 1 1 ½ 0 1 ½ ½ ½ ½ 0 1 ½ 1 0 ½ ½ 1 0 ½ ½ 0 ½ 12½ Vaszilij Szmiszlov 0 0 0 ½ 1 0 ½ ½ ½ ½ 1 0 ½ 0 1 ½ ½ 0 1 ½ ½ 1 ½ 10½

Botvinnik – Tal (1960)

{| class="wikitable" style="text-align:center" |+Világbajnoki párosmérkőzés (1960) |- ! Versenyző!!Ország !! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7 !! 8 !! 9 !! 10 !! 11 !! 12 !! 13 !! 14 !! 15 !! 16 !! 17 !! 18 !! 19 !! 20 !! 21 !! Pont |- | align=left | Mihail Tal|| | 1 ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| 1 || 1 ||style="background:black; color:white"| 0 || 0 ||style="background:black; color:white"| ½ || 1 ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || 1 ||style="background:black; color:white"| ½ || 1 ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ || 12½ |- | align=left | Mihail Botvinnik|| |style="background:black; color:white"| 0 || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || 0 ||style="background:black; color:white"| 0 || 1 ||style="background:black; color:white"| 1 || ½ ||style="background:black; color:white"| 0 || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| 0 || ½ ||style="background:black; color:white"| 0 || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ ||8½

Botvinnik – Tal (1961) +Világbajnoki párosmérkőzés (1961) VersenyzőOrszág 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Pont Mihail Botvinnik 1 0 1 ½ ½ ½ 1 0 1 1 1 0 1 ½ 1 ½ 0 1 0 ½ 1 13 Mihail Tal 0 1 0 ½ ½ ½ 0 1 0 0 0 1 0 ½ 0 ½ 1 0 1 ½ 0 8

Botvinnik – Petroszján (1963) {| class="wikitable" style="text-align: center;" |+ Világbajnoki párosmérkőzés (1963) |-