Alyssa Jayne Milano (New York, 1972. december 19. –) amerikai színésznő, énekesnő.

Az 1980-as évekre Amerika ünnepelt gyereksztárjává lett. Elsőként az ABC Ki a főnök? című sorozatában Samantha Micelli megformálásával vált ismertté. Emlékezetes szerepet játszott a Bűbájos boszorkák Phoebe Halliwelljeként, valamint a Melrose Place című sorozatban. 2013–2014-ben a Mistresses című amerikai sorozat főszereplője volt, Savannah Davist alakítva.

Az MLB (amerikai első osztály profi baseball bajnoksága) számára is csapatmezként használatos TOUCH elnevezésű márkanevét népszerűsíti. Tagja az UNICEF szövetségnek is.

Fiatalkora és családja New Yorkban született olasz-amerikai szülők gyermekeként. Édesanyja, Lin, divattervező, míg édesapja, Thomas M. Milano a filmes zeneszerző, aki jól ismert hajókázó szenvedélyéről is. Alyssa öccse, Cory (szül. 1982) szintén színészkedik, és alapított egy zenekart, a Chloroform Days-t, melyben Cory az énekes. Alyssa Brooklynban született és katolikus nevelésben cseperedett fel Staten Islanden.

Pályafutása A színészi karrierjét nyolcévesen kezdte, amikor nemzetközi turnéra indult az Annie című darabbal. Televíziós reklámokban kapott szerepeket és egyéb Broadway produkciókban. 11 éves korában megkapta élete első főszerepét a "Ki a főnök?" című TV show-ban, olyan színészek mellett mint Tony Danza, Judith Light, Danny Pintauro és Katherine Helmond. Samantha Micelli-ként kezdte, Danza karakterének lányaként. Mikor Milano megkapta a szerepet, a családja Staten Islandről Hollywoodba költözött.

1985-ben a Kommandó című filmben a főhős John Matrix (Arnold Schwarzenegger) lányát alakította. Néhány évvel később a film japán bemutatója után ötalbumos szerződést ajánlottak neki. 1988-ban egy tinibandát alapított Teen Steam néven.

Magánélete David Bugliari még 2009 januárjában kérte meg Alyssa kezét. Az esküvőt 2009. augusztus 15-én tartották. Az esküvő és az azt követő lakodalom Alyssa szüleinek birtokán, New Jerseyben volt.

Alyssa és David 2011. február 22-én bejelentették, hogy első gyermeküket várják. Másnap Alyssa megjelent egy rendezvényen hatalmas hassal, meglepve ezzel mindenkit, csupán 2 hónapos terhesen. Márciusban már azt is lehetett tudni, hogy kisfiuk lesz és a kicsit ősz elejére várják. A kisfiú augusztus 31-én született meg és a Milo Thomas Bugliari nevet kapta. 2014 márciusában Alyssa bejelentette, hogy második gyermekével várandós. A kislány 2014. szeptember 4-én született és az Elizabella Dylan Bugliari nevet viseli.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1984 Old Enough Diane 1985 Kommandó Commando Jenny Matrix Somlai Edina Váradi Petra 1989 Ágyúgolyó futam 3. – Sebességzóna Speed Zone (Cannonball Fever) Lurleen Farkasinszky Edit Somlai Edina 1992 Bárhol ér a reggel Where the Day Takes You Kimmy Pubi hugi Little Sister Diana Szénási Kata 1993 Csapdában Conflict of Interest Eve 1994 Double Dragon – A medál hatalma Double Dragon Marian Delario Biró Anikó 1995 Embrace of the Vampire Charlotte Wells Glory Daze Chelsea Végzetes bűnök (Halálos bűnök) Deadly Sins Cristina Herrera Kiss Erika 1996 Poison Ivy II: Lily Lily Leonetti Rettegés Fear Margo Masse Madarász Éva Elsőszámú közellenség Public Enemies Amaryllis Mics Ildikó Jimmy Zip (rövidfilm) Francesca 1997 Megfestett rémálomfilmproducer Below Utopia Susanne Pancsolj, pancser! Hugo Pool Hugo Dugay Kökényessy Ági 2001 Susi és Tekergő 2. – Csibész, a csavargó Lady and the Tramp II: Scamp's Adventure Angel (hangja) Oroszlán Szonja 2002 Én és én, meg a tehén Buying the Cow Amy Zsigmond Tamara Kökényessy Ági Családi kaleidoszkóp Kiss the Bride Amy Kayne 2003 Kis nagy színész Dickie Roberts: Former Child Star Cyndi Németh Borbála 2005 Dinotópia – Küldetés a Rubin napkőért Dinotopia: Quest for the Ruby Sunstone 26 (hangja) Czető Zsanett 2007 The Blue Hour Allegra 2008 Boncasztal Pathology Gwen Williamson Kisfalvi Krisztina 2010 DC Showcase: The Spectre (rövidfilm) Aimee Brenner (hangja) A barátnőm pasija My Girlfriend's Boyfriend Jesse Young Ruttkay Laura 2011 Gazdátlanul Mexikóban 2. Beverly Hills Chihuahua 2 Biminy (hangja) Ősi Ildikó Elhajlási engedély Hall Pass Mandy Bohac Törtei Tünde Szilveszter éjjel New Year's Eve Mindy nővér 2018 Pizzarománc Little Italy Dora Kökényessy Ági 2022 Arcátlanvezető filmproducer Brazen Grace Kökényessy Ági 2023 Who Are You People Judith

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1986 A canterville-i kísértet The Canterville Ghost Jennifer Canterville Győriványi Laura 1988 Autósakadémia Crash Course Vanessa Crawford Nyírő Beáta Ki szeret a végén Dance ’til Dawn Shelley Sheridan 1993 Végzetes szenvedély Casualties of Love: The Long Island Lolita Story Amy Fisher Kökényessy Ági At Home with the Webbers Fan Gyertyák a sötétben Candles in the Dark Sylvia Velliste 1994 Confessions of a Sorority Girl Rita Summers 1995 A végzet gyermeke The Surrogate Amy Winslow 1996 A játék neve: túlélés To Brave Alaska Denise Harris Zsigmond Tamara Vadász Bea 1998 Alaszka aranya Goldrush: A Real Life Alaskan Adventure Frances Ella 'Fizzy' Fitz Kökényessy Ági 2008 A bűn csapdájában Wisegal Patty Montanari Kisfalvi Krisztina 2010 Máris hiányzol! Sundays at Tiffany's Jane Claremont Kökényessy Ági 2019 Vágyaim vonzásában Tempting Fate Gabby Cartwright Zsigmond Tamara 2020 You Are My Home Sloane

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1984–1992 Ki a főnök? Who's the Boss? Samantha Micelli 1989 Living Dolls Samantha Micelli 2 epizód The Making of The Little Mermaid önmaga (házigazda) különkiadás 1995 Végtelen határok The Outer Limits Hannah Valesic 1 epizód 1996 Mr. Show with Bob and David nézőközönség tagja 2 epizód 1997–2001 Kerge város Spin City Meg Winston 2 epizód 1997–1998 Melrose Place Melrose Place Jennifer Mancini 1998 Fantasy Island Gina Williams 1 epizód 1998–2006 Bűbájos boszorkák Charmed Phoebe Halliwell 2001 Gyémántvadászok The Diamond Hunters Tracy Van der Byl minisorozat Family Guy Family Guy önmaga 1 epizód 2004 Jimmy Neutron kalandjai The Adventures of Jimmy Neutron: Boy Genius April the Gorlock (hangja) 1 epizód 2007–2008 A nevem Earl My Name Is Earl Billie Cunningham 2010 Castle Castle Kyra Blaine Kick Buttowski: A külvárosi fenegyerek Kick Buttowski: Suburban Daredevil Scarlett Rosetti (hangja) 1 epizód 2010–2011 Romantikus kaland Romantically Challenged Rebecca Thomas 2011 Az igazság ifjú ligája Young Justice Méregcsók (hangja) 1 epizód 2011–2012 Simlisek Breaking In Amy 2 epizód 2013–2014 Zűrös viszonyok Mistresses Savannah "Savi" Davis 2013–2019 Project Runway All Stars önmaga (zsűritag) valóságshow 2014 Hollywood Game Night önmaga 1 epizód 2015 RuPaul – Drag Queen leszek! RuPaul's Drag Race önmaga zsűritag 2017 Wet Hot American Summer: Ten Years Later Renata Murphy Delvecchio 5 epizód 2018–2019 A telhetetlen Insatiable Coralee Armstrong főszereplő 2019 A Grace klinikaGrey's Anatomy Haylee Peterson 1 epizód 2020 Celebrity Call Center önmaga 1 epizód 2021 The Now Sarah minisorozat (3 epizód)

Diszkográfia Alyssa Milano hanglemezjegyzéke tartalmaz négy stúdióalbumot, két összeállítást, és tizenegy szólóalbumot. Ezeket az albumokat csak Japánban lehetett kereskedelmi forgalomban kapni, a szólóalbumok kivételével, melyek Franciaországban is kaphatóak voltak.

Stúdióalbumok Év Információ Csúcshelyezések JPN 1989 Look in My Heart Első stúdióalbum Megjelent: 1989. március 25 Formátum: MD, CD68 1989 Alyssa Második stúdióalbum Megjelent: 1989.október 25. Formátum: MC, CD15 1991 Locked Inside a Dream Harmadik stúdióalbum Megjelent: 1991. május 21. Formátum: MC, CD19 1992 Do You See Me? Negyedik stúdióalbum Megjelent: 1992. szeptember 18. Formátum: MC, CD47

Válogatásalbumok Év Információ Csúcshelyezések JPN 1990 The Best in the World: Non-Stop Special Remix/Alyssa's Singles Remix/Hits Album Megjelent: 1990. február 21. Formátum: MC, CD9 1995 The Very Best of Alyssa Milano Hits Album Megjelent: 1995 (csak promo) Formátum: CD —

Kislemezek Év Cím Album Csúcshelyezések U.S. U.S. AC JPN 1989 "What a Feeling" Look in My Heart – – – "Look In My Heart" – – – "Straight to the Top" – – – "I Had a Dream" Alyssa – – – "Happiness" – – – 1990 "The Best in the World" The Best in the World – – – "I Love When We're Together"1 Single Only – – – 1991 "New Sensation" Locked Inside a Dream – – – "Voices That Care"nem album kislemez Single Only 11 6 –1992 "Do You See Me?" Do You See Me? – – –1993 "No Secret"csak Franciaországban jelent meg Locked Inside a Dream – – –

Egyéb felvételek "Teen Steam" – Az Alyssa Milano's Teen Steam Workout Video főcím dala (1988)

Díjak és jelölések Spirit Award

Jegyzetek

További információk

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Olasz származású amerikaiak Kategória:New York-iak