thumb|250px|right|Rudolf Steiner iskola, Michael Park, Auckland bélyegkép|250px|A Waldorf-intézmények számának növekedése(1919–2005)
A Waldorf-pedagógia emberközpontú pedagógiai megközelítés, mely az antropozófia nevű szellemi mozgalom alapítójának, az osztrák Rudolf Steinernek az oktatási filozófiáján alapul.
A módszer három fő szakaszt különböztet meg a gyermekek fejlődésében. A nevelés a gyermek korai éveiben a praktikus, gyakorlati tevékenységekre és a kreatív játékot támogató környezet biztosítására fókuszál. Az általános iskolában a hangsúly a tanulók művészi kifejezőképességének és szociális képességének fejlesztésére tolódik, fejlesztve a megértés analitikus és kreatív módjait. A középiskolában a kritikai gondolkodásra és az idealizmus elősegítésére koncentrálnak. Az egész megközelítés hangsúlyozza a fantázia szerepét a tanulásban, és fontosságot tulajdonít a szellemi, gyakorlati és művészeti elemek integrálásának.
Alapelvek Ez a pedagógiai felfogás hangsúlyozottan tiszteletben tartja a gyermekek, a diákok és szülők vallásos és egyéb meggyőződését, valamint az eltérő nemzeti kultúrák sajátosságait. Emellett minden gyermek számára igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek az érzelmi biztonságukat és a szellemi szabadságukat biztosítják. thumb|bal|Rudolf Steiner Rudolf Steiner az emberközpontú nevelés művészetét kívánta megvalósítani. Szerinte az oktatásnak, így az óvodának és az iskolának is a szabad szellemi élet követelményeinek megfelelően, politikai és gazdasági kényszertől mentesen kell működnie. A Waldorf-intézményeket világszerte a szülők igénye hívja életre, megegyezően az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és az Európa Parlament határozatában megfogalmazott alapelvekkel.
A Waldorf-pedagógia célja, hogy módszerével és neveléselméletével a gyermekek egészséges fejlődését támogassa. Ennek érdekében teljes mértékben tekintetbe veszi az életkori sajátosságokat és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségeket. A testi, lelki és szellemi adottságok fejlesztésére egyformán hangsúlyt fektet az egységes művészeti, gyakorlati és intellektuális képzés útján, így az oktatásban „a szív, a kéz és a fej” egyidejű nevelése jelenik meg.
A Waldorf-intézmények száma (iskolák és óvodák együtt) 1080, ebből Európában 730 működik, a legtöbb Németországban (200 felett). (2007-es felmérés.)
A Waldorf-intézmények több országban – főként Ausztráliában és Új-Zélandon – Rudolf Steiner nevét viselik.
Története Az első Waldorf-iskola 1919. szeptember 7-én tartotta ünnepélyes megnyitóját a németországi Stuttgartban, a Waldorf Astoria cigarettagyár vezetője, Emil Molt (1876–1936) támogatásával, elsősorban munkásainak a gyermekei számára. Az első tanítási nap szeptember 15-én volt. Ezután a Waldorf-óvodák és -iskolák száma világszerte rohamosan nőtt.
Az első tanárok között volt Emil Molt felesége, Berta Molt, valamint Eugen Kolisko és Walter Johannes Stein is; utóbbi felesége, Baditz Nóra euritmiát tanított.
Sokat publikáló tanár volt Skóciában Charles Kovacs.
Magyarország 1926–1933 Magyarországon az első Waldorf-iskola 1926 szeptemberében kezdte meg működését, Nagy Emilné dr. Göllner Mária inspirációjára, saját házukban, Budán, a Kissvábhegyi út 21. szám alatt (ma Gaál József utca 21/a). Gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyezte az első magyarországi kétnyelvű magániskola létesítését, így jöhetett létre a Kissvábhegyi Waldorf Iskola és Internátus (hivatalos nevén: Kissvábhegyi Waldorf módszerű nyilvános jogú elemi iskola); ugyanis bentlakó diákok is voltak. Nagy Emil saját ingatlanának egy részét bocsátotta a növendékek rendelkezésére. Nagyobbik fiuk, Nagy István – Stuttgart után – itt folytatta tanulmányait.
Az iskola 2 osztállyal indult, első Waldorf-tanárként a német Werner Lamartine érkezett a Kis-Svábhegyre, őt követte az erdélyi születésű Carl Brestowsky , majd Kathe Eisenmenger, Eugen Huhne, Marianne Kollondorfer, Lissy Lederer, Erika Mayer, Hildegard Obstner, Margarethe Poch, Hans Reipert, Minna Schuster, Hanna Steiner, Willy Schulz, Maria Waldbauer. A későbbi magyar tanárok: Andor Lenke, Binét Klára, Hadnagy Sára, Hock Erzsébet, Homola Adél, Papp-Kovách Elvira, Potondy János.
Az iskola egy új melléképülettel bővült, ezt 1929. november 13-án adták át, ekkor tették le az intézmény Alapkövét. Az oktatás azonban csak 1933-ig folyhatott, ekkor – Hitler hatalomátvétele után –, a külföldön tartózkodó német állampolgárokat hazahívták, így az intézmény megfelelő számú tanár nélkül maradt.
bélyegkép|250px|A volt Kissvábhegyi Waldorf Iskola épülete A Waldorf-oktatás elterjedését súlyosan visszavetették a diktatórikus rendszerek, melyek az antropozófia művelőit, alkalmazóit is üldözték, börtönbe vetették, száműzték, néhány esetben halálra ítélték. Így történt ez 1945 után a szocialista országokban, köztük Magyarországon is. Nagy Emilt kitelepítették, az iskolának otthont adó épületet államosították, azóta lakóépület – romos állapotban.
1989 után Ezt követően a volt szocialista országok közül elsőként hazánkban, 1994-ben, Solymáron nyílt újra Waldorf-óvoda és iskola. Magyarországon a hagyományos iskolai nevelés is egyre több olyan pedagógiai-módszertani elemet vett át, amelyek kezdetben a Waldorf-pedagógia sajátjai voltak, így korábban a koedukált osztályközösség, napjainkban a szöveges értékelés, a képességfejlesztés, az osztályismétlés mellőzése és részben az epochális tanítási rendszer került be a közoktatásba.
A 2008-2009-es iskolaév meghozta a világ 1000. és Magyarország 25. Waldorf iskolájának megalakulását. Ez a magyarországi győrsövényházi Vadrózsa Waldorf Iskola, amely nyíltan vállalva antropozófiai szellemiségű tanárok közösségével alakult meg. Törekszik a Waldorf iskolák alapvető feltételére, a szociálisan hármas tagozódásra és egy demokratikusan, illetve önkormányzóan működő szervezeti felépítésre. Az iskola fenntartója a Wadrózsa Pedagógiai Műhely Egyesület.
Szinte egyedülálló kísérlet indult 2010 tavaszán, amikor is iskolarendszeren kívüli foglalkozások indultak mélyszegénységben élő cigány gyerekek számára egy borsodi kis faluban, a Waldorf pedagógia alkalmazásával, egy képzett és gyakorlott Waldorf pedagógus vezetésével.
Irodalom Rudolf Steiner művei A Magyar Antropozófiai Társaság és a Magyar Waldorf Szövetség Waldorf-sorozata Emberismereten alapuló nevelés és oktatás Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből A nevelés művészete (Szemináriumi beszélgetések és tantervi előadások) A nevelés művészete - Metodika-didaktika A nevelés művészetének szellemi-lelki alapjai Az első magyar intézmény Vámosi Nagy István: A kissvábhegyi Waldorf-iskola I – II. (In: Országépítő, 1991/2. és 1991/3.) Michaeliták (Arkánum Szellemi Iskola, 2000) Nagy Emilné dr. Göllner Mária és Vámosi Nagy István írásaival. Oktatás Mezei Ottóné: Járjak-e a Waldorf-úton? Előadások Rudolf Steiner pedagógiájáról (magánkiadás, 1998) Ekler Ágnes: A Waldorf-pedagógia és a korproblémák (Natura-Budapest Kft., 2004) Kulcsár Gábor: Az írás-olvasás tanítása a Waldorf-iskolában (Közoktatás, 2004) Lindenberg, Christoph: Waldorf-iskolák: szorongás nélkül tanulni, tudatosan cselekedni (SuliNova, 2004) Brüll, Dieter: Waldorf Iskola és hármas tagozódás (Ita Wegman Alapítvány, é. n.) Francis Edmunds: A Waldorf-pedagógia dióhéjban (SuliNova, é. n.) Tolnai Antal: Angoltanítás a Waldorf-iskola első nyolc évében (SuliNova, é. n.) Jakob Streit: Nevelés, iskola, szülői ház és a Steiner pedagógia (Idahegyi, 1995)
Magyarországi intézmények Óvodák Budapest Rozmarintszál Waldorf Óvoda (II. kerület) Török Sándor Waldorf Óvoda (II. kerület) Napkeleti Waldorf Óvoda (II. kerület) Csillagszem Waldorf Óvoda (III. kerület) Óbudai Waldorf Óvoda (III. kerület) Csillagberek Waldorf Óvoda (IV. kerület) Katicabogár Waldorf Óvoda (XI. kerület) Rózsátnevető Waldorf Óvoda (XI. kerület) Kisember Waldorf Óvoda (XII. kerület) Egyfecskék Waldorf Óvoda (XII. kerület) Manófalva Waldorf Óvoda (XIV. kerület) Zuglói Waldorf Óvoda (XIV. kerület) Rákosmenti Waldorf Óvoda (XVII. kerület) Tündérrózsa Waldorf Óvoda (XVI. kerület) Kispesti Waldorf Óvoda (XIX. kerület)
Közép-Dunántúl Csigadombi Waldorf Óvoda (Dunaújváros) Tündérzug Waldorf Óvoda (Székesfehérvár) Óperencia Waldorf Óvoda (Komárom) Gyermekliget Waldorf Óvoda (Szárliget) Kisködmön Családi Napközi és Gyermeksziget (Vértesszőlős) Waldorf Tagóvoda (Veszprém)
Pest megye Fóti Szabad Waldorf Óvoda (Fót) Gödi Karácsony Sándor Waldorf Óvoda (Göd) Dunakeszi Szivárvány Waldorf Óvoda (Dunakeszi) Gödöllői Szabad Waldorf Óvoda (Gödöllő) Dr. Göllner Mária Waldorf Óvoda (Piliscsaba) Csimota Ringató Waldorf Óvoda (Pilisszentlászló) Szadai Meseház Alapítvány Óvodája (Szada) Szentendrei Waldorf Óvoda (Szentendre) Kincsessziget Waldorf Óvoda (Tahitótfalu) Nagykovácsi Waldorf Óvoda (Nagykovácsi) Szamóca Waldorf Óvoda és Családi Napközi (Tahitótfalu) Budántúli Waldorf Óvoda (Telki) Váci Waldorf Óvoda (Vác)
Nyugat-Dunántúl Csipkebogyó Waldorf Óvoda (Győr) Tündérkert Kisdedóvoda és Waldorf Óvoda (Győr) Őrségi Tarkarét Waldorf Óvoda (Őriszentpéter) Héthatár Waldorf Óvoda (Sormás) Perintparti Szó-Fogadó Waldorf Óvoda (Szombathely) Napravár Waldorf Óvoda (Zalaegerszeg) Csillagrét Waldorf Óvoda Általános Iskola és AMI (Sopron)
Dél-Dunántúl Kisdedóvó (Kaposvár) Aranyhal Waldorf Óvoda és Iskola (Dunakömlőd) Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI (Pécs) Szekszárdi Waldorf Óvoda (Szekszárd) Tamási Waldorf Óvoda (Tamási) Tamási Aranyalma Waldorf Általános Iskola (Tamási)
Észak-Magyarország Erdei Waldorf Óvoda (Gyöngyöstarján) Bársony János Úti Óvoda (Miskolc)
Észak-Alföld Kikelet Waldorf Óvoda (Debrecen) Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és AMI (Nyíregyháza) Harmatcsepp Waldorf Óvoda és Családi Napközi (Jászivány) Szolnoki Waldorf Óvoda (Szolnok)
Dél-Alföld Csillagbölcső Waldorf Óvoda (Kecskemét) Mihály Kertje Waldorf Óvoda (Kecskemét) Szegedi Waldorf Irányba Tevékenykedő Óvoda (Szeged)
Iskolák Budapest Közép-budai Waldorf Iskola (II. kerület) Pesthidegkúti Waldorf Iskola (II. kerület) Óbudai Waldorf Iskola (III. kerület) Csillagberek Waldorf Általános Iskola (IV. kerület) Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium (IV. kerület) Csillagösvény Waldorf Általános Iskola (XI. kerület) Sashalmi Waldorf Általános Iskola (XVI. kerület) Christophorus Waldorf Iskola (X. kerület) Kispesti Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (XIX. kerület) Zuglói Waldorf Általános Iskola (XIV. kerület) Közép-Dunántúl Pentelei Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Dunaújváros) Fehérlófia Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Nemesvámos) Fehér Vár Waldorf Általános Iskola (Székesfehérvár)
Pest-megye Fóti Szabad Waldorf Iskola (Fót) Gödöllői Waldorf Általános Iskola (Gödöllő) Kékvölgy Pilisszentlászlói Waldorf Iskola (Pilisszentlászló) Fészek Általános Iskola és Gimnázium (Solymár) Kisgöncöl Waldorf Iskola (Tök) Váci Waldorf Iskola (Vác) Pátyi Waldorf Iskola (Páty) Veresegyházi Waldorf Általános Iskola (Veresegyház)
Nyugat-Dunántúl Forrás Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Győr) Vadrózsa Waldorf Iskola (Győrsövényház) Apáczai Waldorf Iskola (Szombathely) Perintparti Szó-Fogadó Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) Madárfa Waldorf Iskola (Zalaegerszeg) Csillagrét Waldorf Óvoda Általános Iskola és AMI (Sopron)
Dél-Dunántúl Mandulafa Általános Iskola (Pécs) Szekszárdi Waldorf Iskola (Szekszárd) Világfa Waldorf Iskola (Bálványos)
Észak-Magyarország Vidár Waldorf Iskola (Gyöngyös) Hámori Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Miskolc) Egri Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Eger)
Észak-Alföld Napraforgó Waldorf Általános Iskola (Debrecen) Napsugár Általános Iskola (Jászszentandrás) Szolnoki Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Szolnok) Nyíregyházi Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Nyíregyháza)
Dél-Alföld Gyermekliget Alternatív Óvoda és Iskola (Kecskemét)