A Solymári-ördöglyuk Magyarország egyik, fokozottan védett barlangja. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Budai-hegységben, Solymáron helyezkedik el. Egy része idegenforgalmi célra ki van építve. Őslénytani és régészeti leletek kerültek elő belőle. Denevérek is előfordulnak járataiban.

Leírás

A Budai-hegységben, a hegység északi részén, a Zsíros-hegycsoport északkeleti oldalában, 348 méteres tengerszint feletti magasságban található a főbejárata. Messziről is látható a 20. század elején felhagyott hatalmas kőfejtő, amelynek felső peremétől alig néhány méterre nyílik ez a bejárat. A főbejárat több mint 1,5 méteres, keletre tekintő és majdnem kerek nyílás. Másik, kisebb és boltozatos bejárata a Pipa, amely a főbejárattól északnyugatra 70 méterre található. A harmadik, legfelső bejáratát, a Rókalyukat, ami a főbejárattól 90 méterrel nyugatabbra és 20 méterrel magasabban nyílt, az 1950-es években bontották ki, de omlásveszély miatt az 1970-es években lebetonozták. A barlang mindkét járható bejárata le van zárva.

A barlang a Zsíros-hegyet alkotó triász dachsteini mészkőben alakult ki. Korábban víznyelőbarlangnak tartották, az 1950-es évek vizsgálatai azonban a hévizes eredetet támasztották alá. Az üregesedés egyesek szerint már a pliocénben, mások szerint a pleisztocénben indult meg, mintegy fél-egy millió évvel ezelőtt. A felfelé áramló meleg és a beszivárgó hideg vizek keveredése folytán újból oldóképessé vált víz bonyolult alaprajzú, térbeli labirintus-hálózattá tágította a repedéseket, hasadékokat. Ez a barlang mai képére is rányomja bélyegét: keskeny, magas folyosók, ezeket összekötő szűk járatok, a hasadékok kereszteződésében kialakult termek, függőleges szakaszok váltakoznak. A barlang magasabb részeire jellemzőek a gömbüstök, gömbfülkék.

A később szárazzá vált barlangot a felülről beszivárgó vizek alakították tovább, részben átalakítva az eredeti hévizes formákat. A hidegvizes tevékenység legszembetűnőbb nyomai a cseppkőképződmények, melyek a barlang egyes részein több négyzetméter felületeket is beborítanak, sajnos ma már erősen rongált állapotban. A folyosók falfelületein, kőzetélein gyakori kiválás a borsókő is, néhány mm-től a cm-es méretig. A barlang egyes részein gipsz kristálycsoportok is láthatók.

A bejárattól a Pihenőig minden nehézség nélkül járható, csak világítás kell. A bejárat néhány lépcsőjén az Előcsarnokba lehet lejutni. Balra a Pince mélysége sötétlik. Néhány méter után a Sikló, vagy más néven a Nagy-Kürtő betonlépcsői indulnak lefelé. Több forduló után lehet leérni a 15 méterrel mélyebben fekvő Kupola-terembe, ahol már néhány cseppkőképződmény is látható. Innen meredek vaslépcső vezet tovább, majd éles forduló után ismét betonlépcsők vezetnek az úgynevezett Pihenőbe. A könnyű túra itt véget ér. Ennek a túrának az időtartama kb. 20 perc.

bélyegkép|262px|balra|Denevérfürt a Solymári-ördöglyukban lévő Pihenő falán

A további, a Pipáig tartó részben lévő kiépített szakaszon barlangjáró alapfelszerelés szükséges. A Pihenő déli végében levő nyílás a Cirkuszba vezet, melynek bal oldali párkányán, sodronykötél segítségével lehet a másik oldalra jutni, ahonnan kanyargós, szűk járat vezet az ugyancsak nagy méretű Labirintusba. Néhány méter után két létra, majd sodronykötél segítségével lehet felmászni a Szemüreghez, majd onnan ismét két létrán le a Guanó-terembe. Az innen induló szűk Cseppkő-folyosó, majd az ezt követő igen szűk Szuszogó a túra legkellemetlenebb része, melyen áthaladva létrán kell leereszkedni a magas Kulissza-folyosóba. Ennek végén kissé körülményesen lehet felkapaszkodni kb. 2 métert, majd az elért kanyargós folyosó végén létra vezet a kijárat előtti vízszintes szakaszba. Itt lábbal előre kell lecsúszni a járat alakjára utaló Pipa elnevezésű kijáratba. Ennek a túrának az időtartama kb. 1 óra.

Az Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterápia Egyesület vezet overallos sporttúrákat és gyerektúrákat a barlangba. A barlang további szakaszainak felkeresése barlangjárási gyakorlat vagy vezető nélkül nem ajánlott. Ezeknek a szakaszoknak a megtekintéséhez a barlang kulcsát és a látogatási engedélyt a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság adja ki.

Előfordul a barlang az irodalmában Devil's Hole of Solymár (Kordos 1977), Ördöglyuk (Bekey 1913), Ördög-lyuka (Koch 1871), Ördöglyuka (Koch 1871), Ördöglyuk-barlang (Dudich 1925), Solymári-barlang (Kadić 1929), Solymári barlang (Tasnádi 1926–1927), Solymári Ördögluk-barlang (Barcza, Thirring 1920), Solymári Ördöglukbarlang (Barcza, Thirring 1920), Solymári Ördög-lyuk (Kordos 1978), Solymári Ördöglyuk (Dudich 1932), solymári Ördög-lyuk (Kordos 1984), Solymári Ördöglyuk-barlang (Szegő 1948), Solymári-ördöglyuk Cave (Takácsné, Eszterhás, Juhász, Kraus 1989), Solymári-zsomboly (Kordos 1984), Teufels-Höhle (Arányi 1881), Teufels-Loch (Koch 1871) és Vörösvári-barlang (Kordos 1984) neveken is.

Élővilág

A barlangban élő denevérek nagy számára már korán felfigyeltek. A századforduló táján egy külföldi vállalkozás bérelte, és hatalmas gépekkel tonnaszámra termelte ki innen a guanót a talajok feljavítására, de a második világháború után is a becslések szerint még kb. 75 m³ kitermelésre érdemes mennyiség maradt a járatokban. Jól példázza, hogy a Cirkusz termének mélyedését szinte színültig töltötte ki a guanó, aminek ma nyoma sincs ott. Mennyisége több vagon volt. Egykoron az útvesztőben is méteres vastagságú guanórétegen lehetett járni.

bélyegkép|262px|Kürtő a Cirkuszból (Solymári-ördöglyuk) nézve

A guanón kívül a máig megtalálható denevércsontok bizonyítják, hogy zömmel kereknyergű patkósdenevérek, hosszúszárnyú denevérek, hegyesorrú és közönséges denevérek nagy tömegekben éltek a barlangban (az első kettő ma már nem). Ma már inkább a közönséges denevér, kis patkósdenevér és nagy patkósdenevér, valamint hegyesorrú denevér, nagyfülű denevér, csonkafülű denevér és vízi denevér fordul elő. A guanókitermelés óta és az évtizedek óta tartó rendszeres túrázások hatására manapság a denevérek már csak nagyon kis számban láthatóak.

Korábban a denevérekben élősködő denevérlegyek közül négy faj (Penicillidia conspicua, Mycteribia blasii, Nyeteribia schmidti, Nycteribia biaticulata) itteni előfordulását is igazolták. Az ördöglyukban előforduló barlangi rovarok között is több érdekes és ritka példányt írtak le, így kétfajta szárnyatlan ősrovart és egy addig teljesen ismeretlen sertefarkú rovart is.Jablonkay Pál: Solymár földrajza. Budapest, 1935.

Ásatások a barlangban

Bekey Imre Gábor a Pipa bejáratban neolit cserépedény-töredékeket talált, és további ásatásokra tett javaslatot ott (Bekey 1924). A belső részekről eddig még sehonnan sem került elő emberi eredetű tárgy. Emberi csontra is csak a Főbejárattól nyugatra, attól 30 méterre, a Farkasverem fölé eső töbörszerű mélyedés kutatásával kapcsolatban bukkantak. Ott 8–10 métert ástak le egy erősen korrodált falú üregben, ahonnan egy kora hallstatti kultúrabeli dísztelen cserépedény töredékei kerültek elő, néhány recens állatcsont (görény és ló) mellett. A barlangból kiindulva az alatt egy kürtőt kimászva szintén ráakadtak ugyanarra a kitöltésre, benne ember-, ló- és medvecsontokkal (Vértes 1950).

bélyegkép|262px|balra|Beszállás a Solymári-ördöglyukban lévő Nagy-kürtőbe (Jellinek János fényképe)

A barlangban már korábban is találtak elszórtan különböző eredetű csontokat, de tudományos igényű feltárást, ásatást csak az 1939–1943 közötti időben, a Magyar Barlangkutató Társulat megbízásából Vértes László végzett ősállati csontleletek után kutatva. 1951-ben Jánossy Dénes paleontológus végzett ásatást a Magyar Természettudományi Múzeum részéről.

Az őslénytani ásatások gazdag anyagot eredményeztek. Legjelentősebb a teljes jávorszarvas-csontváz, melynek kora azonban bizonytalan. A talált kisemlős-anyag (például cickányok, több pocokfaj, egérfajok) a pleisztocén fiatalabb szakaszába (70–75 ezer év) helyezhető, a nagyemlős-anyag (például barlangi medve és barlangi oroszlán) egy része (bölény, Merk-orrszarvú) ennél régebbi is lehet. A barlang gerinces őslénytani leletei hazánk hasonló barlangjainak maradványai közt egyedülállóak, de sok, korban eltérő csont rétegtani hovatartozása bizonytalan, további ásatások lennének kívánatosak.

Kiemelkedő jelentőségű a barlangban talált csigák vizsgálata, melynek alapján a Kis-körút vörös agyagja a középső pleisztocénben, míg a járat végénél eltömődött kürtő világosabb színű kitöltése az ezt követő hűvösebb szakaszban képződött.

Kutatástörténet 1929-ig

A Földtani Közlöny 1871. évi, első évfolyamának 1. számában megjelent, Koch Antal által írt tanulmányban az van írva, hogy Solymárnál található az Ördög-lyuka (Teufels-Loch) nevű barlang, amelyben 1868 nyarán járt. A barlang egy tulajdonképi, azaz a hegy belsejébe mosott csatorna. A solymári Ördöglyuka befolyási, más néven betörési barlang, tehát a víz a barlangba folyik. A hegykúp lejtőjének ÉNy-i részén, a hegy alja felé található a második általa meglátogatott barlang, az Ördöglyuka. A gömbölyű, kb. 4' átmérőjű barlangbejárat dachsteini mészkőben nyílik és 3–4'-nyi párkányon leereszkedve vezet le a barlangba, amely gyorsan 2° magassá válik. Kb. 1 ölre befelé balra 2° széles lyuk látható, amelytől jobbra 1'-nyi út van a sziklafal mellett. Ebbe a sziklafalba kapaszkodva lehet továbbmenni. Ez a lyuk megvilágítva 2° mélynek tűnt és fenekén iszap, valamint vízzel besodort fagallyak voltak. A barlang kb. 3° magasságig emelkedik és 2° széles itt. 2 öllel odébb el van zárva a járat egy 80° alatt lenyúló 1° átmérőjű aknával, amelybe nem tudott leereszkedni Koch Antal eszközök hiánya miatt.

bélyegkép|262px|A Solymári-ördöglyuk bejáratának előtere

Égő papírt dobott az aknába és akkor azt látta, hogy ilyen irányban kb. 4°-re megy le, de aztán másik, kevésbé meredek irányban halad lefelé. Nagy köveket dobált bele, amelyeket kis időközönként kétszer gurulni és kétszer esni hallott, amelyből körülbelül lehet irányára és terjedelmére következtetni. Solymáron lakók azt mondták neki, hogy egy beledobott kutya két nap múlva visszament. Ebből az sejthető, hogy van lejjebb még egy bejárata, amelyet nem ismernek a solymáriak. Nevezetes ennek a barlangnak az állatélete is. Barlangi denevérek raja repkedett Koch Antal fáklyája körül és a kőpárkányokat több hüvelyk vastagon fedte guanójuk.

A barlang akkor alakult ki, amikor a két hegykúp közötti nyerget a víz nem mosta még olyan mélyre, mint amilyen mély jelenleg. Ekkor a barlangbejárat az alján lehetett és a dolomit hegyeken összegyűlő, majd erre lefolyó víz legnagyobb része befolyhatott a bejáraton. A befolyó víz egyre szélesebb és mélyebb csatornát mosott, majd valahol a völgyben tört felszínre. A barlangba jelenleg kevés víz folyik be, csak az, amely összegyűlik ennek a hegynek a lejtőjén. Az ezen a helyen találkozó két különböző dachsteini mészkőréteg Koch Antal szerint kedvezően hatott a barlang létrejöttére. A hegy tetejétől a barlang szintjéig a dachsteini mészkő fehér, tömött és vastag padokban települt. Ez alatt táblás töredezett rétegű és szürke színű, kissé szemcsés a dachsteini mészkő. E között a két réteg között mosott utat, csatornát magának a víz.

bélyegkép|262px|balra|A Solymári-ördöglyuk hosszmetszet térképe (1924)