Cristian Chivu (Resicabánya, 1980. október 26. –) román válogatott labdarúgó, edző.
Pályafutása
Általában balhátvédet játszott, de a védelem bármelyik részén bevethető volt. Az 1999. augusztusi Ciprus-Románia mérkőzésen mutatkozott be hazája válogatottjában, aminek csapatkapitánya is volt. Tizenkilenc éves korában igazolt az AFC Ajaxhoz, aminek később szintén a csapatkapitánya lett. Az Ajaxban együtt játszott Maxvellel és Zlatan Ibrahimoviccal. 2003-ban nagy szerepe volt az Ajax BL-menetelésének. 2002-ben az év román és a Hollandiában játszó labdarúgójává is megválasztották. Profi labdarúgóként is aktív dohányos volt.
2003-ban az AS Roma 18 millió euróért megvásárolta, ami 2007-ig az Ajax Amsterdam átigazolási rekordja volt. A Rómában is 4 szezont töltött és ott is a védelem meghatározó alakja volt. 2007-ben a FC Barcelona és a Real Madrid is megkereste, de helyettük az Intert választotta. 16 millió eurót fizetett érte + átadták Marco Andreolli játékjogának a felét. Szerződése 2012-ig szólt.
Remek szabadrúgásai voltak. Első interes szezonjában amolyan Joly Jokere volt Mancininek a sok sérült miatt. Játszott a középpálya és a védelem szinte minden posztján. A 2008-as Eb után meg kellett műteni a vállát és azóta is sok sérüléssel bajlódik. José Mourinho leginkább a védelem bal oldalán számít rá. 2010 januárjában az év első bajnokiján egy összefejelés után súlyos koponyasérülést szenvedett, mely után meg kellett műteni, hamar felépült és márciusban már újra játszhatott. A BL-döntőn kezdőként számított rá José Mourinho.
Edzőként 2019 augusztusában beiratkozott az UEFA Pro Licenc tanfolyamokra a Covercianóban. 2021 júliusában bejelentették, hogy az Internazionale Primavera új vezetőedzője. 2025. február 18-án nevezték ki a Serie A-ban szereplő Parma új vezetőedzőjévé, 2026 júniusáig szóló szerződéssel. A 2024–25-ös szezon utolsó fordulóján a Parma bebiztosította a továbbjutását az élvonalban, miután 3–2-re legyőzte az Atalantát idegenben. 2025. június 9-én 2027. június 30-ig szóló szerződést kötött az Internazionale csapatával, ahol Simone Inzaghi helyét vette át.Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos
Statisztikái Klubcsapatokban
KlubSzezonLigaNemzeti Nemzetközi kupaEgyéb ÖsszesenPályára lépéseiGólokPályára lépéseiGólokPályára lépéseiGólokPályára lépéseiGólokPályára lépéseiGólokCSM Reșița1996–971000––101997–9823210––242 Összesen24210––252Universitatea Craiova1998–9926320––2831999–006000––60 Összesen32320––343Ajax1999–002311040–2812000–012650040–3052001–023214060–4212002–032663012010426 Összesen10713802601014213Roma2003–042222040–2822004–051024010–1522005–062727040–3822006–07260708010420 Összesen856200170101236Internazionale Milano2007–082603060103702008–092103020102602009–102013090103312010–112413060403712011–121401060102202012–13101203000151Összesen1153150320801683Karrier összesen358274407409048627
Jegyzetek
Források
Chivu,Cristian Kategória:Román labdarúgóedzők Kategória:Resicabányaiak Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Az Universitatea Craiova labdarúgói Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Holland bajnok labdarúgók Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:A Parma FC vezetőedzői Kategória:Az Internazionale vezetőedzői Kategória:Élő személyek