Rajko Lekic (Koppenhága, 1981. július 3. –) dán-szerb kettős állampolgárságú labdarúgó.
B.93 csapatában 1993-ban kezdte pályafutását, ahol 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között.
Miután csapata kiesett az élvonalból többször is csapatot váltott, játszott a BK Avartaban, a Herfølge BK-ban és a Fremad Amagerben is. 2003 nyarán lett a másodosztályú Silkeborg IF játékosa, ahol 26 találattal gólkirály lett. A Silkeborg feljutott az élvonalba és egy kiemelkedő szezonkezdet után (5 mérkőzésen 4 gólt szerzett) leigazolta őt a spanyol Xerez CD. Első idényében 31 mérkőzésen 5 gólt szerzett, de a következőben térdsérülése miatt mindössze 5-ször tudott pályára lépni.
Ezután visszatért Dániába, az OB-hoz, ahol az UEFA Kupában az SC Heerenveen ellen kétszer is betalált.
Az OB-től fél évig kölcsönben a ZTE-nél játszott,origo.hu: Erősített a ZTE, Rabóczki távozott Sopronból, 2007. február 20. legemlékezetesebb megmozdulása a Budapest Honvédnak lőtt bombagólja volt.
Még a kölcsönszerződése lejárta előtt visszarendelte a klubja és eladta az Esbjerg fB-nek.NS online: Kádár Tamás olaszországi próbajátékon, Lekics visszatért Dániába A 2. fordulóban mesterhármast lőtt a Viborg otthonában. Az idény első mérkőzésein még rendszeresen kezdőként lépett pályára, majd egyre kevesebb lehetőséget kapott a vezetőedzőtől. Az Esbjerg végül a 7. helyen fejezte be a pontvadászatot, Lekic összesen 23 bajnoki mérkőzésen lépett pályára (12-szer csereként) és 6 gólt lőtt. A kevés játéklehetőség miatt klubot váltott és kölcsönben visszatért korábbi sikereinek helyszínére, a Silkeborg együtteséhez.
Mérkőzései a dán válogatottban
#DátumEllenfélEredményKiírásEseményX.2010. január 17. Lengyel ligaválogatott<center>3 – 1Király-kupa (nem-hivatalos mérkőzés)X.2010. január 20. Szingapúr<center>5 – 1Király-kupa (nem-hivatalos mérkőzés)X.2010. január 23. Thaiföld<center>3 – 0Király-kupa (nem-hivatalos mérkőzés)1.2010. március 3. Ausztria<center>1 – 2barátságos mérkőzés
Sikerei, díjai ZTE: Magyar bajnoki bronzérmes: 2006
Jegyzetek
Külső hivatkozások Esbjerg fB játékosprofil
Origo.hu: Nem volt dán gólkirály a ZTE új csatára Focivilág, 2007. február 21. Statisztikái a dán bajnokságokban
Kategória:Dán labdarúgók Kategória:Szerb labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:A B.93 labdarúgói Kategória:Az Odense BK labdarúgói Kategória:A Xerez labdarúgói Kategória:A New England Revolution labdarúgói Kategória:Koppenhágaiak Kategória:Magyarországon játszó külföldi válogatott játékosok Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek