Savoyai Viktor Emánuel (), teljes nevén: Viktor Emánuel Mária Albert Eugén Ferdinánd Tamás (; Torino, 1820. március 14. – Róma, 1878. január 9.), a Savoyai-házból származó szardíniai herceg, 1849-től Piemont és (1860-ig) Savoya uralkodó hercege, az utolsó szárd–piemonti király (1861-ig), és az egyesített Olasz Királyság első uralkodója II. Viktor Emánuel néven 1861-től haláláig.
Élete Származása, testvérei balra|70px A Savoyai-ház carignanói ágából származó Viktor Emánuel szárd királyi herceg Torinóban, a Szárd–Piemonti Királyság fővárosában született 1820-ban.
Édesapja Károly Albert savoyai herceg (1798–1849), Károly Emánuelnek (1770–1800), Carignano 6. hercegének és a Wettin-házból való Mária Krisztina Albertina szász–kurlandi hercegnőnek (1779–1851) fia, aki 1831-től szárd–piemonti királyként uralkodott. A Savoyai-ház carignanói ágából származott Savoyai Jenő herceg, császári tábornagy (1663–1736), a német-római császári szolgálatba állt törökverő hadvezér is.
Édesanyja Mária Terézia Franciska főhercegnő (1801–1855) volt, szárd–piemonti királyné, Károly Albert másodfokú unokanővére, a Habsburg–Lotaringiai-házból való III. Ferdinánd toszkánai nagyherceg (1769–1824) és a Bourbon-házból származó Lujza Mária Amália Terézia nápoly-szicíliai királyi hercegnő (1733–1802) legkisebb leánya.
A királyi pár három gyermekéből ketten érték meg a felnőttkort. Viktor Emánuel herceg (1820–1878), 1861-től II. Viktor Emánuel néven olasz király. Ferdinánd Mária Albert Amadé savoya-carignanói herceg (1822–1855), Genova első hercege, aki Erzsébet szász királyi hercegnőt vette feleségül, az ő leányuk lett a későbbi Margit olasz királyné (Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia, 1851–1926), akinek nevét a „Margherita pizza” máig őrzi. Mária Krisztina hercegnő (1826–1827), kisgyermekkorban meghalt.
Ifjú éveinek egy részét Firenzében töltötte édesapjával, Károly Albert herceggel, akit Károly Félix király száműzött Toszkánába, az 1821-es népfelkelés során régensként tett túlságosan liberális intézkedései miatt. Az ifjú Viktor Emánuel herceg már korán érdeklődést mutatott a politikai és katonai tudományok iránt, és jó képességű sportembernek tartották.
Első házassága Első házasságát 1842. április 12-én kötötte unokanővérével, Habsburg–Lotaringiai Adelheid Franciska Mária főhercegnővel (1822–1855) lett, Rainer József főhercegnek, a Lombard–Velencei Királyság alkirályának és Savoyai Mária Erzsébet Franciska carignanói hercegnőnek (Maria Elisabetta Francesca di Savoia-Carignano, 1800–1856), Károly Albert király húgának leányával. Az esküvőt a Torinó melletti Stupinigiban tartották. Viktor Emánuel első házasságából 7 gyermek született, közülük csak négyen érték meg a felnőttkort: Mária Klotild hercegnő (1843–1911), aki 1859-ben Napoléon Joseph Charles Paul Bonaparte herceghez („le prince Napoléon”-hoz) ment feleségül. Unokájuk, Louis lett a Bonaparte trónigénylő. Umberto herceg (1844–1900) trónörökös, később I. Umbertó néven olasz király. Amadé (Amadeo) Ferdinánd Mária herceg (1845–1890), később I. Amadé néven spanyol király. Oddone Eugenio herceg (1846–1866), Monferrato hercege, testi fogyatékkal született, fiatalon meghalt. Mária Pia hercegnő (1847–1911), aki 1862-ben I. Lajos portugál királyhoz ment feleségül. Carlo Alberto (1851-1854), Chablais hercege, kisgyermekként meghalt. Vittorio Emanuele (*/†1852), Savoya hercege, születésekor meghalt. Vittorio Emanuele (*/†1855), Genova grófja, kisgyermekként meghalt.
1855 januárjában, néhány nappal ötödik fiának születése után a 32 éves Mária Adelheid királyné meghalt gyermekágyban.
Trónra lépése balra|70px bélyegkép|jobbra|250px|A stupinigi királyi vadászkastély 1831-ben a gyermektelenül elhunyt Károly Félix után a Savoyai-ház carignanói oldalágából való Károly Albert örökölte a Szárd–Piemonti Királyság trónját. Fia, Viktor Emánuel trónörökössé lépett elő. 1848–49-ben az első itáliai függetlenségi háborúban, amikor Károly Albert király az 1848-as forradalmi hullámot felhasználva sikertelenül próbált egész Itália uralkodójává válni, Viktor Emánuel az apja mellett harcolt a pastrengói, goitói és a custozzai csatákban, a harcok során bátorságával és parancsnoki tehetségével elismerést vívott ki.
A novarai csatában 1849. március 23-án Radetzky tábornagytól elszenvedett súlyos katonai vereség nyomán Károly Albert lemondott, Portugáliába távozott. A fegyverszünetről másnap, 1849. március 24-én már kijelölt utódja, Viktor Emánuel herceg tárgyalt Radetzkyvel Vignaléban. A fiatal király országa számára kedvező egyezményt tudott megkötni, azt azonban a piemonti parlament alsóháza nem ratifikálta. Viktor Emánuel ekkor leváltotta Claudio Gabriele de Launay miniszterelnököt, helyére Massimo d’Azegliót nevezte ki. Új választásokat tartottak, az új nemzetgyűlés küldöttei elfogadták az Ausztriával kötött békeszerződést.
Néhány nappal a fegyverszünet után, április 5-én Genovában felkelés tört ki, amelynek vezetői el akartak szakadni a Szárd–Piemonti Királyságtól, és helyre akarták állítani az ősi Genovai Köztársaságot. A szárd királyi csapatok és az őket támogató brit hadihajók 1849. április 11-én tüzérséggel lövették a várost, majd bevonultak Genovába, és kíméletlen erőszakkal elfojtották a felkelést. Az ezt követő szabad rablás „Sacco di Genova” néven vonult be az olasz történelembe. Az „úri stílusú király” („Ré galantuomo”)„Re galantuomo” (franciául „roi gentilhomme”) : Jelentése több árnyalatban is visszaadható. Fordítható „úriember királynak”, „úri módon viselkedő királynak”, de kihallható belőle a gúnyos „úrhatnám”, „urizáló”, „magát úriembernek képzelő” király is. a lázadókat „romlott és szennyes csőcselék bandájának” („vile e infetta razza di canaglie”) minősítette, vezetőiket kivégeztette.
A krími háború
Az 1849-es vereségek nyomán a Szárd–Piemonti Királyság ismét Ausztria érdekterülete lett. Viktor Emánuel felismerte, hogy országa túl gyenge ahhoz, hogy egyedül szálljon szembe a Habsburg Birodalommal, és országa területét kelet (azaz Itália) felé gyarapíthassa. A Savoyai-ház hatalmának növeléséhez az olasz egységmozgalom, a „risorgimento” kínálta a kézenfekvő lehetőséget. Viktor Emánuel 1852-ben Camillo Bensót, Cavour grófját nevezte ki a Szárd–Piemonti Királyság miniszterelnökének. A macchiavellista elveket valló Cavour a politika igazi mestere volt, makacs és gátlástalan. Teljes mértékben azonosult az idealista király terveivel, és – gyakori nézeteltéréseik ellenére – mindvégig lojálisan szolgálta uralkodóját. Cavournak döntő szerepe lett abban, hogy Itáliát a szárd–piemonti király vezetése és koronája alatt valósítsák meg.
1853-ban Viktor Emánuel király – Cavour tanácsára – csatlakozott Angliához és Franciaországhoz, és csapatokat küldött az Orosz Birodalom ellen indított krími háborúba. Ennek révén a Szárd–Piemonti Királyság elnyerte mindkét nagyhatalom rokonszenvét és támogatását. 1856 végén, a krími háborút lezáró párizsi béketárgyalások során Cavour gróf, titkos politikai találkozót beszélt meg III. Napóleon francia császárral.
bélyegkép|jobbra|180px|II. Viktor Emánuel király(A. Duroni fotográfiája, 1859.)
Szövetség Franciaországgal A találkozóra 1858. július 21-én került sor a lotaringiai Plombières-les-Bains fürdőhelyen, a Fejedelmek Pavilonában („Pavillon des Princes”). Cavour megállapodott III. Napóleonnal, hogy a Francia Császárság támogatni fogja a Szárd–Piemonti Királyságot az Osztrák Császárság ellen indítandó harcában. A császár elismerte Piemont igényét az észak-itáliai osztrák birtokokra, így a Lombard–Velencei Királyságra is, ennek fejében Piemont átengedte Franciaországnak Savoyát és Nizzát. A Savoyai-ház ezzel végleg lemondott nemzetségének ősi szülőhelyéről, és már csak cserealapként kezelte a hagyományait erősen őrző Savoya tartományt. III. Napóleon követelésére Viktor Emánuel abba is beleegyezett, hogy Itália államait nem saját koronája alatt, hanem csak laza konföderációban egyesíti, és elismerte a Pápai állam sérthetetlenségét.
II. Viktor Emánuel zászlajára tűzte Itália egyesítésének álmát. Hamarosan ő lett a „risorgimento” szimbóluma Itália-szerte. Különösen nagy népszerűséget élvezett Szardíniában és Piemontban, ahol liberális szellemű reformjai és alkotmány-tisztelete miatt kedvelték. A itáliai fejedelemségekben és az osztrák tartományokban, ahol tilos volt az olasz egység éltetése, az olaszok a közismert és népszerű zeneszerző, Giuseppe Verdi nevéből faragtak betűszót, hogy „Viva V.E.R.D.I.” (azaz Viva Vittorio Emmanuele Ré d’Italia) kiáltással a hatóságokat kijátszva jelezhessék, hogy Viktor Emánuel szárd–piemonti királyt egész Itália királyának tekintik.
A szárd–francia–osztrák háború bélyegkép|jobbra|250px|Solferino, 1859 – Tájkép csata után.
Megkezdődött az Ausztria elleni háború előkészítése. 1859. január 1-jén a diplomáciai testület előtt tartott újévi beszédében III. Napóleon császár sértő szavakkal illette az osztrák nagykövetet.Lásd: Heinz Rieder: Napoleon III. Abenteuer und Imperator, 231. old. A következő hónapban Cavour kormányintézkedése provokálta az Osztrák Császárságot. Hazahívták Mazzinit és Garibaldit, utóbbit egy hegyivadász hadtest (Cacciatori delle Alpi) szervezésével bízták meg, amelynek soraiba a Lombard–Velencei Királyságból átszökött osztrák alattvalókat is toborozhatott, nyilvánosan.
1859. január 30-án Viktor Emánuel legidősebb leánya, Mária Klotild hercegnő Torinóban feleségül ment Napoléon Joseph Charles Paul Bonaparte herceghez (1822–1891), III. Napóleon császár unokaöccséhez, akit a krími háborúban tanúsított gyávaságáért csak „Plon-Plon generálisnak” csúfoltak. Az uralkodók szövetségét tehát dinasztikus házassággal is megerősítették.
Az osztrák kormány, értesülve az ellene irányuló Plombières-i megállapodásról, 1859. április 26-án hadat üzent Viktor Emánuelnek. Ez beleillett Cavour azon tervébe, hogy Ausztriát támadó lépésre késztesse. Az osztrákok preventív csapást terveztek. Április 29-én Gyulai Ferenc táborszernagy parancsnoksága alatt az osztrák Déli Hadsereg átlépte a Tessin folyót, és bevonult Piemontba, és május elejére már 50 km-re megközelítette Torinót. Gyulai egyenként akarta megverni a két haderőt, még az egyesülés előtt, de Ferenc József császár egyetlen döntő csatát kívánt. Utasítására Gyulai visszavonult a Mincio folyóhoz, elmulasztva a kedvező alkalmat. Május 14-én III. Napóleon hadaival megérkezett az alessandriai táborba, és átvette az egyesült haderők közös főparancsnokságát.
Gyulai Lombardiába vonult vissza. Június 4-én az utánuk nyomuló franciák a magentai csatában súlyos vereséget mértek rájuk. Június 7-én a franciák bevonultak Milánóba, 8-án szárd hegyivadászok elfoglalták Bergamót, 13-án Bresciát. Június 9-én a milánói községtanács megszavazta Lombardia csatlakozását II. Viktor Emánuel királyságához.
Az osztrákok az olasz Várnégyszögbe (Quadrilatero) vonultak vissza. Június 12-én I. Ferenc József Veronába érkezve leváltotta Gyulait, és a maga vette át a főparancsnokságot. Június 24-én Solferinónál a francia erők az osztrákokra súlyos vereséget mértek. A véres ütközet után III. Napóleon, aki már elérte saját céljait, tárgyalásba kezdett Ferenc Józseffel. Július 12-én – a piemontiak megkérdezése nélkül – a két császár aláírta a villafrancai fegyverszünetet, amelyben Ausztria csak Lombardiáról mondott le (Franciaország javára), de Velencét (Veneto tartományt) megtarthatta. A novemberben megkötött zürichi békeszerződés, amit már Viktor Emánuel is aláírt, ezt a megegyezést erősítette meg.
A torinói békeszerződésben (1860. március 21.) a Szárd–Piemonti Királyság átadta Savoyát és Nizzát, de cserébe – az olasz egység híveinek nagy csalódására – csak Lombardiát kaphatta meg Franciaországtól. A vártnál kisebb területi nyereséget hozó békeszerződés miatt király és miniszterelnök egymást hibáztatták. Cavour lemondott. A torinói békeszerződésben Viktor Emánuel hivatalosan lemondott Savoya hercegének címéről, a Savoyai-ház tagjai ezt követően már nem használhatták ezt a rangot.
Az egyesült Olaszország első királya balra|75px