bélyegkép|250px|A lillafüredi palotaszálló bélyegkép|jobbra|250px|Lux Kálmán sírja Budapesten. Új köztemető: 89-2-57. Lux Kálmán (Bikás, 1880. február 14. – Budapest, 1961. december 21.) építész, restaurátor, a Ferenc József-rend lovagja.
Munkássága Ősrégi dobsinai kispolgári ágostai hitvallású család sarja. Apja, Lux János (1843–1908), a Prihradny-féle vasgyári társulat volt könyvelője, anyja, Wallentinyi Kornélia (1848–1909) volt. 1901-ben szerzett oklevelet a Királyi József Műegyetemen (ma: BME). Később Möller István egyetemi tanár mellett működött adjunktusként. Részt vett a vajdahunyadi vár restaurálási munkáiban. 1901-től 1914-ig önállóan végezte a kecskeméti római katolikus nagytemplom, a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor helyreállítási munkáját, és a selmecbányai óvár munkálatait. 1913-ban az uralkodó Lux Kálmán műépítészt érdemeinek elismeréséül a Ferenc József-rend lovagjává nevezte ki. 1914-ben doktori címet nyert, 1917-ben magántanár lett. 1919-ben a Műemlékek Országos Bizottságának vezető építésze lett. 1919-től magánépítészként működött. Ebben az időben több bérház ill. középület tervezésén kívül a gellérthegyi Sziklatemplom munkálatait vezette.
Az ő tervei szerint épült a lillafüredi Palotaszálló (1925–1928). 1927-ben a "600 éves Dobsina Jubileumi Emlékkönyve" nevezetű munkát adta Lux Gyula német nyelvész ki a szintén dobsinai származású dr. Szlávik Mátyás segítségével, valamint Gömöry Árpád szerkezői munkásságával.Harangszó, 19271927-02-13 / 7. szám Gömöry Árpád, nem csak szellemi munkatársa volt Lux Gyula német nyelvésznek, de bensőséges barátságot is ápolt vele; a katonatiszt pedig másodfokú unokatestvére volt Lux Gyula feleségének, a dobsinai származású Gömöry Irénnek. A kötetben Lux Kálmán neves építész "Dobsina legrégibb épitőművészeti emléke" című tanulmánya is jelent meg; Lux Kálmán pedig távoli rokona volt Lux Gyula nyelvésznek.
1935-től ismét a Műemlékek Országos Bizottságának műszaki főtanácsosa. Ekkor folytatta a margitszigeti domonkos apácakolostor ásatásait, 1935-ben az esztergomi vár ásatásait irányította, 1938-ban helyreállította a margitszigeti premontrei templomot, közben folytatta a visegrádi palota feltárási munkálatait. Nevéhez fűződik a kassai Miklós-börtön, Orbán-torony és az Erzsébet-székesegyház restaurálása, valamint a budapesti Belvárosi plébániatemplom helyreállítása is. Dolgozott a feldebrői templom feltárásán is. 1950-ben a BME tanárává nevezték ki.
1945-ben megtalálták a budapesti Szent Rókus-kápolna ősi cella trichoráját, ezt is Lux Kálmán tervei alapján tették hozzáférhetővé.http://erdelyikeresztyenek.network.hu/blog/erdelyi-keresztenyek-hatarok-nelkul-hirei/hires-templomok-budapest-szent-rokus-es-szent-rozalia-kapolna
Lux Kálmán szenvedélyes ásványgyűjtő és ásványfotós is volt. Az egyik legnagyobb ásványgyűjteménnyel rendelkezett, ásványfotóit pedig a kor legnagyobb mineralógusai is fölhasználták tanulmányaik illusztrálására.A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)TERMÉSZETTUDOMÁNYOKSZAKÁLL Sándor: A rudabányai evangélikus templom oltára
Jelentősebb művei A selmecbányai óvár (Bp., 1914; szlovák nyelvű fordítása: 2020) Árpádkori építészeti maradványok Óbudán (Bp., 1916) A kecskeméti római katholikus nagytemplom (Bp., 1916) A budai várpalota Mátyás király korában (Bp., 1920) Dobsina legrégibb építőművészeti emléke. In: 600 éves Dobsina Jubileumi Emlékkönyve (1927) Visegrád vára (Bp., 1932) A budapesti belvárosi plébániatemplom (Bp., 1934)
Források []
Jegyzetek
További információk Buday Péter 2020: Koloman Lux - Starý zámok v Banskej Štiavnici (pramene k dejinám a ochrane pamiatok na Slovensku). Architectura Hungariae Architectura Hungariae MTESZ A magyar kastély portál Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után A zsámbéki romtemplom
Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar restaurátorok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Breznóbányaiak Kategória:Rudabánya Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek