Kabai Lóránt (k.kabai lóránt) (Miskolc, 1977. március 23. – 2022. október 25. előtt)Meghalt Kabai Lóránt költő Telex, 2022. október 25. költő, író, szerkesztő, kritikus, vizuális művész. Írói álneve: Spiegelmann Laura.

Életpályája 1993-tól kezdve rendszeresen publikált. Verseit, prózáit és fordításait közölte többek között az Időjelek, a Magyar Műhely, az Új Forrás, az Új Holnap, a Sárkányfű, a Kortárs, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Palócföld, az Árgus, a Kalligram, A Hét, a Puskin Utca, az Ex Symposion, a Jelenkor, a Holmi, a 2000, a Beszélő és a Nagyvilág.

2002-ben megkapta a Takács Etel Pedagógiai Alapítvány díját, 2006-ban a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, 2011-ben pedig az NKA alkotói ösztöndíját. 2016-ban elnyerte a Fiatal Írók Szövetsége által frissen alapított Csáth Géza-díjat. 2019-ben Sziveri János-díjat kapott, továbbá a V4 Irodalmi Rezidensprogram ösztöndíjasa Pozsonyban. 2020-ban Miskolc városa Szabó Lőrinc irodalmi díjban részesítette,Miskolc város napja - Gratulálunk a díjazottaknak! 2020 valamint az első alkalommal meghirdetett Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj egyik nyertese lett. Zemlényi Attilával közösen írt Vasgyári eklógák című darabja a Miskolci Nemzeti Színház Miskolc 200 drámapályázatának megosztott első díját kapta 2022-ben.

Kritikáit, recenzióit, esszéit, tanulmányait, riportjait és interjúit a Magyar Műhely, az Iskolakultúra, az Új Holnap, a Magyar Narancs, a Palócföld, az Új Forrás, az A7, a Spanyolnátha, a Prae.hu, az Élet és Irodalom, a Népszabadság és a Csillagszálló közölte.

1995-ben a miskolci Időjelek folyóirat szerkesztője; 2006–2007-ben a József Attila Kör kortárs irodalmi könyvsorozata, a JAK-füzetek egyik sorozatszerkesztője (szerkesztőtársa Mizser Attila volt); 2007 és 2017 között a Műút folyóirat szépirodalmi és képregényrovatát, illetve a Műút portált szerkesztette; 2007–2013-ban a Szoba Kiadó, 2008–2012-ben a Palatinus Kiadó külső munkatársa.

2006-ban, majd 2013–2017 között a Deákpoézis és a Málik Roland-díj zsűritagja; 2011–2017 között vezetője a Műút Szöveggyár-táborának. 2017-ben a Független Mentorhálózat mentora.

Számtalan hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikákkal, fotókkal, festményekkel, kollázsokkal és mail art munkákkal; számos önálló kiállítása volt.

Saját és az ÜljLeBélaSzedekLevest Munkacsoporttal, illetve Béki Istvánnal közös akciókkal, happeningekkel és performanszokkal jó néhány kiállítás megnyitóján, művészeti fesztiválokon és önálló esteken szerepelt. Diafilmjét, videóit önálló esteken és kiállításmegnyitókon mutatta be. Kocka és a haverok című comic strip-sorozatát 2007-ben A Hét közölte, 2011-től A Vörös Postakocsi Online-on, 2012-től a KULTer.hu-n folytatódott a sorozat.Kocka és a haverok – comic strip-sorozat A Vörös Postakocsi Online-on

Tagja volt a Bruthalia Alkotókörnek (1997-től), a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ, 1999–2002; 2016–), a József Attila Körnek (JAK, 2002–2007; 2014–), az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesületnek (2004-től), a Szépírók Társaságának (2007-től), és a Bázis magyar irodalmi és művészeti egyesületnek (2020-tól). A Szép Költők Társasága elnökeKözlemény a Magyar Műhely 123. (2002/4) számában a Szép Költők Társasága megalakulásáról 2002–2003 között.

2022. október 22-én budapesti lakásáról ismeretlen helyre távozott, a rendőrség keresni kezdte. Október 25-én bejelentették halálhírét.

2023. május 17-én emlékhelyet avattak tiszteletére a budapesti Hunyadi téren.Emlékhelyet avattak a hatodik kerületben a tavaly elhunyt Kabai Lóránt tiszteletére (Refresher.hu, 2023.05.18.)

Tanulmányok

1997–2002: Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, magyar nyelv és irodalom szak (diploma; a szakdolgozat témája: Kemény István költészete) 2003–2006: Miskolci Egyetem, Irodalomtudományi Doktori Iskola, Modern magyar irodalom PhD-program (abszolutórium; kutatási terület: a magyar neoavantgárd művészet, Hajas Tibor munkássága)

Írói, költői munkásság Kötetei

Holdfogyatkozás [versek, Laczkó László rajzaival], Új Bekezdés, Miskolcz [!], 1994 nem kijárat (esőkönyv) [versek és grafikák], Balassi Kiadó, Budapest, 2003 hiba nincs [versek], Szoba Kiadó, Miskolc, 2006 Édeskevés [regény Spiegelmann Laura álnéven], Magvető Kiadó, Budapest, 2008 klór (versek valakinek és bárkinek) [versek és fotók], Szoba Kiadó – JAK – Prae.hu, Miskolc–Budapest, 2010 avasi keserű [versek], Szoba Kiadó, Miskolc, 2013 semmi szín [versek], Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2016 (Tiszatáj könyvek) Horizont [versek, Kabai Csabával és Kabai Zoltánnal közösen], Prae Kiadó, Budapest, 2020 moaré [versek és fotók, 2018–2020], Joshua Könyvek, Budapest, 2021 el sem kezdett versek [versek és fotók, posztumusz kötet]; Prae Kiadó, Mission Art Galéria, Nimue Kiadó, Budapest, 2024

Fontosabb antológiák

Első hangon, Új Bekezdés, Miskolc, 1993 (Új Bekezdés Könyvek, 10.) Sajnos István szövegei, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest, 1995 Bársonyosan, Ongai Kulturális Egyesület, Onga, 1999 Mégse légyott (egy szerelmi háromszög íméljei), Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Kht., Miskolc, 2004 [email protected], Parnasszus Kiadó – Egri Junior Parnasszus Műhely Egyesület, Budapest–Eger, 2005 Szép versek 2008, Magvető Kiadó, Budapest, 2008 Szép versek 2010, Magvető Kiadó, Budapest, 2010

Szerkesztői munkásság Folyóiratok

Időjelek, 1995 Bruthalia, 1997–2017 Műút, 2007–2017

Fontosabb könyvek

Kultúrák között, Interkulturális Hallgatói Öntevékeny Csoport – ME BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, Miskolc, 2004. [Deák Istvánnal és Mizser Attilával közösen] JAK-füzetek (2006–2007; 12 kötet, Mizser Attilával közösen) Egészrész (fiatal költők antológiája), JAK–L'Harmattan, Budapest, 2007 Kupcsik Lidi: a k a, Szoba Kiadó, Miskolc, 2008 Zemlényi Attila: Apacsok, Szoba Kiadó, Miskolc, 2008 Perneczky Géza: Rózsák nyesése (Bolyongás a művész–galerista–műgyűjtő háromszögben), Műút-könyvek, Miskolc, 2008 Selma Lagerlöf: Jeruzsálem (ford.: Gergely Jolán), Palatinus, Budapest, 2008 Csobánka Zsuzsa: Bog, Szoba Kiadó, Miskolc, 2009 Próbaidő [prózaantológia], Palatinus, Budapest, 2009 [Reményi József Tamással közösen] Békés Pál: Érzékeny útazások Közép-Európán át, Palatinus, Budapest, 2010 Ayhan Gökhan: Fotelapa, JAK – Prae.hu, Budapest, 2010 Nemes Z. Márió: Bauxit, Prae.hu – Palimpszeszt, Budapest, 2010 Kiss Noémi: Fekete-fehér (Tanulmányok a fotográfia és az irodalom kapcsolatáról), Műút-könyvek, Miskolc, 2011 Sántha József: Talányaink összessége (Válogatott kritikák és tanulmányok, 2007–2010), Műút-könyvek, Miskolc, 2011 feLugossy László: Kitömve, Szoba Kiadó, Miskolc, 2011 Perneczky Géza: 3 megfigyelés feLugossy László művészetéről, Műút-könyvek, Miskolc, 2012 Ujj Zsuzsi: Versek és dalok, MissionArt Galéria, Budapest, 2012 Kubiszyn Viktor: Foglaltház (Zónaregény), Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2013 Bela Duranci: Önéletrajz Kondor Bélával (Naplójegyzetek 1963–2008), MissionArt Galéria – Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, 2013

Vizuális művészet Önálló kiállítások Erre, arra, semerre, TIT Kazinczy Klub, Miskolc, 1996. március 23 – április 20. „sapkakiállítás”, Parttalan Kulturális Műhely, Városi Művelődési Központ, Mezőkövesd, 1997. szeptember 12. [megnyitotta: Molnár Gábor] Cím nélkül, Teleki Tehetséggondozó Kollégium, Miskolc, 1997. október 8 – november 8. [megnyitotta: Zemlényi Attila; felolvasott: Nyilas Atilla] „szeptember végén”, Irodalmi Szalon, Miskolc, 1998. szeptember 25. [megnyitotta: Pető Tóth Károly] OKtóber, Parttalan Kulturális Műhely, Városi Művelődési Központ, Mezőkövesd, 1998. október 24. [megnyitotta: Molnár Gábor] nagyítás, stb., Ifjúsági és Szabadidő Ház, Miskolc, 1999. május 25 – június 18. [megnyitotta: Szigeti Csaba; performansz: 2/3 ÜljLeBéla; bazseva: Sityu Úr] totálbrutál, Art6 Galéria, Más Klub, Eger, 2000. október 11 – november 19. [megnyitotta: Mándoki György; performansz: ÜljLeBélaSzedekLevest Munkacsoport] talált szövegek, MASE-tanya, Békéscsaba, 2005. augusztus 5–7. [a IX. Csalánleves Fesztiválon] Rajzok messziről, MissionArt Galéria, Miskolc, 2009. június 11–21. firkák. Felesleges, Pepita Ofélia Bár, Budapest, 2013. szeptember 26 – október 26. pont, MissionArt Galéria, Miskolc, 2013. október 10–23.; Roham, Budapest, 2013. november 4–30. rájátszás, Grand Café, Szeged, 2014. április 9–29. Festmények, MissionArt Galéria, Budapest, 2015. március 23–31. Újabb festmények, Rácskert, Budapest, 2015. november 21 – december 28. Hommage à Spiegelmann Laura [Nónay Gáborral közösen], KisPrésház, Budapest, 2020. szeptember 17 – november 2. Fotók, MissionArt Galéria, Budapest, 2021. augusztus 31 – szeptember 17.; Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ, 2021. október 1–13.

Fontosabb csoportos kiállítások Magyarországon

Vizuális költészet 1985–1995, Balatoni Múzeum, Keszthely, 1995. július 14–27. Hommage à Bartók, Városi Művelődési Központ, Szentendre, 1995. november 12–28. Tábori levelezőlap Moholy-Nagy László 100. születésnapjára, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan, 1995. december 13–30. XVIII. Országos Grafikai Biennále, Miskolci Galéria, Miskolc, 1996. június 30 – október 29. Elektrografika 1997, Bernáth Galéria, Marcali, 1997. április. XXVII. Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle, A Művelődés Háza, Sárospatak, 1997. október 11–22. Közép-kelet-európai képeslap 3., Vaszary Képtár, Kaposvár, 1997. november 6–30. Eredeti és/vagy másolat, Csokonai Terem, Kaposvár, 1998. december 7–21. Kép és szöveg, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1998. december 11 – 1999. február 10. Láb-beli dolgok, Artpool P60, Budapest, 1999. október 18–30. Miskolci Téli Tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc, 1999. december 18 – 2000. január 16. GÁZ 2000, Vajda Lajos Stúdió Pinceműhelye, Szentendre, 2000. december 10–30. Tavaszi futás, Műcsarnok, Budapest, 2002. március 21. I love 3P (magyar művészek trikolor munkái)], Artpool P60, Budapest, 2003. május 23 – június 3. Parabélyeg – A művészbélyeg négy évtizede a fluxustól az internetig, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2007. március 23 – június 24.

Külföldön

Mirror of Netland, State Gallery, Besztercebánya, Szlovákia, 1997. május 7 – június 29. 100. Geburstages von Bert Brecht, Kunstkeller, Annaberg-Buchholz, Németország, 1998. február 10 – május 6. Packaging art, Du Vague á l’art, Luxembourg, Luxemburg, 1998. május–október. Open world — Visions of the new ere, NUBS Gallery, Belgrád, Jugoszlávia, 1998. június 29 – július 29. Libri d’Artista e poesia visiva, Sala Ex Finale, Castel San Pietro Terme, Olaszország, 1998. augusztus 29 – szeptember 16. Farbäquator, Edition Ljub, Chemnitz, Németország, 1998. október. Money, money, Palace of arts, Lviv, Ukrajna, 1998. október 16 – november 30. Death , Drolet, Montréal, Kanada, 1999. My head is mirror of art, Tower Clock, Besztercebánya, Szlovákia, 1999. június – szeptember. Mail Art Towards The New Millenium, The Philatelic Museum of Oaxaca, Oaxaca, Mexikó, 1999. december 16 – 2000. április 2. Crosses of the Earth, Museo de Arte Contemporaro, Santiago de Chile, Chile, 2000. január 17–26. Man & Princess — Who's driving the car?, Hatásfok Galéria, Temesvár, Románia, 2000. április 3–17. The reflection of the moon, Gallery Ost West, Riehen Basel, Svájc, 2000. április 8–20. Elettrografia (Ambizioni dell’elettrografia negli anni ’90 in Ungheria), Accademia d’Arte, Pisa, Olaszország, 2000. október 21 – november 21. Icon — Diva — Cult — Hero — Star, Fan Mail, Echternach, Luxemburg, 2001–2002 Libro d’Artista, Spazio Arte Contemporanea Sperimentale, Quiliano, Olaszország, 2005. szeptember 1–10. Scents:Locks:Kisses, Kunstencentrum Z33, Hasselt, Belgium, 2005. október 1 – 2006. január 8.

Fontosabb akciók, performanszok, happeningek

Kiállítom a barátaimat, 1-es villamos, Tiszai Pályaudvar – Erzsébet tér, Miskolc, 1996. március 23. Kapaszkodom, hogy ti is állva maradjatok, Erzsébet tér, Miskolc, 1996. március 23. Süllyedt?, R-klub, Műszaki Egyetem, Budapest, 1997. április 19. [a Titanic fesztiválon]