Selena Quintanilla Pérez (ejtsd: [szelina kintanijja peresz], eredetileg Selena Quintanilla Zamora, Lake Jackson, Texas, USA, 1971. április 16. – Corpus Christi, 1995. március 31.), közismertebb nevén Selena, Grammy-díjas mexikói-amerikai származású texasi énekesnő volt, a latin pop, ezen belül is a texasi-mexikói zene, a tejano, a cumbia és a ranchera kiemelkedő alakja. 1995-ben, nem sokkal 24. születésnapja előtt gyilkosság áldozata lett egy szállodában.

Pályafutása Mexikói-amerikai származású szülők, Abraham Quintanilla és Marcella Ophelia Zamora lányaként látta meg a napvilágot. Igen fiatalon, ötéves korában kezdett énekelni, amikor édesapja megalapította a Selena y Los Dinos együttest. Első lemezét 1984-ben készítette egy helyi zenei kiadóval Mis primeras grabaciones („Az első felvételeim”) címen, ez azonban nem került akkor kereskedelmi forgalomba; utólag adták ki 1995-ben. Első díját 1987-ben nyerte a Tejano Zenei Díjakon.

1988-ban megismerkedett Chris Pérezszel, akinek saját együttese volt, majd két évvel később a család Selena együttesébe szerződtette. Selena és Chris hamarosan egymásba szerettek, ám a lány apja eleinte nem támogatta kapcsolatukat, mert féltette legfiatalabb gyermekét, ezért el is bocsátotta Christ az együttesből. Később titokban összeházasodtak, és végül Abraham Quintanilla belenyugodott kettejük szerelmébe. A boldogító igent 1992. április 2-án mondták ki egymásnak a texasi Nueces Countyban, Selena felvette a Pérez nevet.

1994-ben a 36. Grammy-díjátadón az Amor prohibido („Tiltott szerelem”) című albumával Grammy-díjat nyert „Az év mexikói-amerikai albuma” kategóriában. Összesen tizenegy albumot készített, halála után több postumus albumot is megjelentettek.

Halála 1995 első hónapjaiban a Quintanilla család rájött, hogy Selena rajongói klubjának elnöke, bizonyos Yolanda Saldívar – akire Selena rábízta néhány butikjának vezetését – folyamatosan meglopta őt, ezért elhatározta, hogy elbocsátja. Nem sokkal később találkozót beszéltek meg egymással egy Corpus Christiben lévő szállodában az adósságok rendezésére, ahol Selena a pénzügyi papírokat próbálta tőle visszaszerezni. A találkozó azonban veszekedésbe torkollott, majd Saldívar fegyvert rántott és hátbalőtte a szobából segítségért kirohanó Selenát. A lány a kórházba szállítás után vérveszteség következtében meghalt. Yolanda Saldívart harminc évig tartó szabadságvesztésre ítélték, legkorábban 2025-ben szabadulhat.

Életéről film készült 1997-ben Dalok szárnyán címmel, Jennifer Lopez főszereplésével.

Megemlékezés Halálának 10. évfordulója alkalmából, az Univisión tévétársaság szervezésében 2005. április 7-én nagyszabású koncertet rendeztek a tiszteletére Texasban, a houstoni Reliant Stadiumban. A Selena ¡vive! („Selena él!”) című emlékkoncerten a legkiemelkedőbb latin előadók, mint Thalía, Gloria Estefan, Olga Tañón, Paulina Rubio stb. adták elő Selena legismertebb slágereit. Az estet a mexikói énekesnő, Thalía nyitotta meg a díjnyertes Amor prohibido című számmal. A koncerten elhangzott dalokból stúdióalbum CD és DVD is készült, bár ezek nem tartalmazták a teljes előadás anyagát.

Diszkográfia Korai albumok ÉvAlbum1984Mis primeras grabaciones1985The New Girl in Town1986Alpha1987And the Winner is…1988Preciosa1988Dulce amor EMI kiadványok ÉvÚjbóli kiadásAlbum19892002Selena19902002Ven conmigo19922002Entre a mi mundo19932002Selena Live!19942002Amor prohibido Posztumusz kiadások ÉvAlbum1995Dreaming of You1996Siempre Selena1999All My Hits Vol. 12002Ones (CD/DVD)2003Greatest Hits (CD/DVD)2004Momentos íntimos2005Selena ¡vive!2012Enamorada De Ti

Hangminták Como la flor (Entre a mi mundo, 1992/2002) Dreaming of You (Dreaming of You, 1995/2002)

Fordítás

További információk

Q Productions – hivatalos weboldal Selena-videók a YouTube-on Thalía: Amor prohibido a Selena ¡vive! emlékkoncerten A Selena ¡vive! fináléja (Como la flor)

Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Mexikói énekesek Kategória:Angol nyelvű énekesek Kategória:Spanyol nyelvű énekesek Kategória:Meggyilkolt zenészek Kategória:Mexikói nők Kategória:1971-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Texasiak Kategória:Texas zenei élete Kategória:Amerikai filantrópok Kategória:Grammy-díjas zenészek