Jari-Matti Latvala ("Mr. Vaudeville" becenéven is ismert) (1985. április 3. –) finn raliversenyző. 2008-ban, a svéd ralin elért sikerével a rali-világbajnokság történelmének legfiatalabb futamgyőztese lett.
Pályafutása Rali-világbajnokság Kezdetek: 2002–2005 Első rali-világbajnoki futamán, 2002-ben a Wales-ralin mindössze 17 éves volt, a versenyt végül a tizenhetedik helyen fejezte be. 2003-ban a világbajnokság négy európai versenyén vett részt, mind a négy alkalommal egy Ford Focus WRC-vel. Pontot egy alkalommal sem sikerült szereznie, azonban minden versenyen célba ért.
A 2004-es évben benevezett a junior-rali világbajnokságba, valamint tovább négy versenyen indult N csoportos autóval. A juniorok közt mindössze két alkalommal ért célba, ebből egyszer pontszerző helyen, az így gyűjtött öt pontjával a tizenharmadik helyen zárta az értékelést.
2005-ben a világbajnokság kilenc versenyén állt rajthoz. Három alkalommal WRC-vel, hat alkalommal pedig egy N csoportos Subaru Impreza-val.
Stobart Ford: 2006–2007 210px|balra|bélyegkép|2007-ben a német ralin 2006-ban két aszfaltos és két murvás versenyen vett részt félgyári alakulatban, a Stobart Ford csapatával. Ezentúl benevezett az N csoportos világbajnokságba, valamint privátként egy Toyota Corolla WRC-vel indult hazája versenyén. Stobartos versenyein, három alkalommal ért célba, a Wales-ralin negyedik lett, megszerezve első világbajnoki pontjait. N csoportos szereplése is sikeres volt, Ausztráliában és Új-Zélandon első lett, összesen huszonhét pontot gyűjtött és a negyedik helyen zárta a bajnokságot.
2007 volt az első olyan év amikor a teljes világbajnoki szezonban részt vett. Kivétel nélkül minden versenyen a Stobart Ford csapatával állt rajthoz, csapattársai a norvég Henning Solberg és a brit Matthew Wilson voltak. A szezonnyitó Monte-Carlo-ralin Latvala egy baleset, még az azt követő svédországi versenyen váltóhiba miatt esett ki. Norvégiában megszerezte pályafutása első szakaszgyőzelmét, Írországban pedig az első dobogós helyezését. Az év folyamán kilenc alkalommal végzett pontszerző helyen, tizennyolc szakaszon lett első, és összesen harminc pontot gyűjtött. A bajnokságot a nyolcadik helyen zárta.
Gyári csapatban: 2008 -2012 210px|balra|bélyegkép|2008-ban a német ralin. 2008-ban a Ford gyári csapatában, második számú versenyzőként kapott helyet honfitársa, a szintén finn Mikko Hirvonen mellett. A szezon második versenyén a Svéd ralin elsőként ért célba, ezzel 22 év 313 napos korával a valaha volt legfiatalabb futamgyőztessé vált a rali-világbajnokság történelmében. Az év folyamán még további öt alkalommal végzett dobogós helyen, és ötvennyolc pontot, valamint ötvenkét szakaszgyőzelmet szerzett. A bajnokságot végül a negyedik helyen zárta.
210px|jobbra|bélyegkép|2008-ban a japán ralin A 2009-es szezon első versenyét, az Ír ralit egy szakaszgyőzelemmel kezdte, ám később egy hiba miatt az első nap további szakaszait kénytelen volt kihagyni, végül tizennegyedikként zárt. Az ezt követő, norvég versenyen csapattársa, Mikko Hirvonen mögött a harmadik helyen ért célba. Cipruson, a bajnokság harmadik versenyén, az összetett negyedik helyén állt, amikor is a nyolcadik szakaszon egy hibát követően húsz percet vesztegelt, még nem a nézők segítségével visszatért az útra. Óriási hátrányának köszönhetően a tizenkettedik helyen fejezte be a futamot. A portugál ralin Latvala, vezető pozícióból elszenvedte állítása szerinti saját, a sajtó visszhangja szerint a világbajnokság történelmének legnagyobb balesetét. Autójával egy meredek hegyoldalon csúszott le az útról, az összesen tizenhét alkalommal át fordult versenyautóból végül navigátorával együtt sértetlenül szálltak ki.Születésnapján borult 17-szer a ralis Az argentin verseny folyamán egy defekt és technikai hibákkal hátráltatva, a hatodik helyen ért célba. A bajnokságban ekkor a hetedik helyen állt, kilenc gyűjtött pontjával. Az év hatodik futamát Szardínián rendezték. A versenyen Latvala végig vezetve nyert, megszerezve második világbajnoki győzelmét, egyben megszakítva Sébastien Loeb ez évi egyeduralkodását a győzelmek terén.Latvala megszakította Loeb győzelmi sorozatát Az Akropolisz-rali első napján újabb hibát követett el mely után Malcolm Wilson, a Ford sportigazgatója a sajtóban is határozottan kifejezte nemtetszését a sorozatos versenyzői hibákról. Ezt a versenyt Jari-Matti végül a harmadik helyen fejezte be. A nyolcadik versenyen, a lengyel ralin már az első nap után két gyári Ford állt az élen, Hirvonen, Latvala sorrendben. A bajnokságban ekkor Hirvonen hét ponttal volt Loeb mögött, a csapat döntése szerint Latvalának védőszerepet kellett betöltenie és lehetőleg a második helyen célba érnie. A harmadik napon, a verseny utolsó gyorsasági szakaszán azonban autóját összetörve, a második helyről esett ki. Csapata utolsó lehetőségként a soron következő finn ralit nevezte meg. A finn versenyen Latvala visszafogottan kezdett, és a negyedik helyen zárta az első napot. A második, illetve harmadik napon már több szakaszt is nyert és végül a harmadik helyen ért célba.200px|balra|bélyegkép|A 2010-es finn ralin Az ausztrál versenyen az élen zárt az első napon, majd vezetett egészen a második nap feléig, amikor is fokozatosan visszacsúszott a negyedik helyig. Esélyeit nagyban rontotta egy defekt a huszonharmadik szakaszon, ami után már jelentős hátrányba került az élen állóktól. A futamot a negyedik helyen fejezte be. Az aszfaltos katalán ralin egyenletes teljesítménnyel a hatodik helyen ért célba.
Győzelmei
WRC győzelmei # Rali Szezon Navigátor Autó 1. 2008-as svéd rali 2008 Miikka Anttila Ford Focus RS WRC 07 2. 2009-es Szardínia-rali 2009 Miikka Anttila Ford Focus RS WRC 09 3. 2010-es Új-Zéland-rali 2010 Miikka Anttila Ford Focus RS WRC 09 4. 2010-es finn rali 2010 Miikka Anttila Ford Focus RS WRC 09 5. 2011-es Wales-rali 2011 Miikka Anttila Ford Fiesta RS WRC 6. 2012-es svéd rali 2012 Miikka Anttila Ford Fiesta RS WRC 7. 2012-es Wales-rali 2012 Miikka Anttila Ford Fiesta RS WRC 8. 2013-as Akropolisz-rali 2013 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 9. 2014-es svéd rali 2014 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 10. 2014-es argentin rali 2014 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 11. 2014-es finn rali 2014 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 12. 2014-es francia rali 2014 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 13. 2015-ös portugál rali 2015 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 14. 2015-ös finn rali 2015 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 15. 2015-ös Korzika-rali 2015 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 16. 2016-os Mexikó-rali 2016 Miikka Anttila Volkswagen Polo R WRC 17. 2017-es svéd rali 2017 Miikka Anttila Toyota Yaris WRC 18. 2018-as ausztrál rali 2018 Miikka Anttila Toyota Yaris WRC
Eredményei Rali-világbajnokság
Eredménylista
Táblázat értelmezése
Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Hely Pont 2002 Jari-Matti Latvala Mitsubishi Lancer Evo VI MON SWE FRA ESP CYP ARG GRE KEN FIN GER ITA NZL AUS GBR17 - 0 2003 Ford Motor Co Ford Focus RS WRC 02 MON SWE TUR NZL ARG GRE10 CYP GER17 FIN14 AUS ITA FRA ESP GBR10 - 0 2004 Jari-Matti Latvala Ford Puma S1600 MONKi - 0 Subaru Impreza WRX STI SWEKi MEX NZL CYP GER27 JPN FRA21 Ford Fiesta S1600 GREKi TURKi ARG Suzuki Ignis S1600 FINKi GBR23 ITAKi ESP29 Mitsubishi Lancer Evo VIII AUSKi 2005 Jari-Matti Latvala Toyota Corolla WRC MON SWE16 MEX FINKi - 0 Subaru Impreza WRX STI NZLKi ITA16 CYP TUR GRE ARGKi GER21 FRA16 ESP19 AUS Ford Focus RS WRC GBRKi JPN 2006 Jari-Matti Latvala Subaru Impreza WRX STI MON41 SWE MEX25 GRE22 JPN69 CYP TUR AUS6 NZL8 13. 9 Toyota Corolla WRC FIN17 Stobart VK Ford Rally Team Ford Focus RS WRC 04 ESP16 FRAKi ARG ITA GER34 Ford Focus RS WRC 06 GBR4 2007 Stobart VK M-Sport Ford Rally Team Ford Focus RS WRC 06 MONKi SWEKi NOR5 MEX7 POR8 ARG4 ITA9 GRE12 FINKi GER8 NZL5 ESP7 FRA4 JPN25 IRE3 GBR10 8. 30 2008 BP Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Focus RS WRC 07 MON12 SWE1 MEX3 ARG15 JOR7 ITA3 GRE7 TUR2 FIN38 4. 58 Ford Focus RS WRC 08 GER9 NZLKi JPN2 GBR2 Stobart VK M-Sport Ford Rally Team Ford Focus RS WRC 07 ESP6 FRA4 2009 BP Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Focus RS WRC 08 IRE14 NOR3 CYP12 PORKi ARG6 4. 41 Ford Focus RS WRC 09 ITA1 GRE3 POLKi FIN3 AUS4 ESP6 GBR7 2010 BP Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Focus RS WRC 09 SWE3 MEX5 JOR2 TUR8 NZL1 PORKi BUL6 FIN1 GER4 JPN3 FRA4 ESP4 GBR3 2. 171 2011 Ford Abu Dhabi World Rally Team Ford Fiesta RS WRC SWE3 MEX3 POR3 JOR2 ITA18 ARG7 GRE9 FIN2 DEU14 AUS2 FRA4 ESP3 GBR1 3. 222 2012 Ford World Rally Team Ford Fiesta RS WRC MONRet SWE1 MEXRet POR13 ARG GRE3 NZL7 FIN3 GER2 GBR1 FRA2 ITA12 ESP2 3. 154 2013 Volkswagen Motorsport Volkswagen Polo R WRC MONRet SWE4 MEX16 POR3 ARG3 GRE1 ITA3 FIN17 GER7 AUS4 FRA3 ESP2 GBR2 3. 162 2014 Volkswagen Motorsport Volkswagen Polo R WRC MON5 SWE1 MEX2 POR14 ARG1 ITA3 POL5 FIN1 GERRet AUS2 FRA1 ESP2 GBR8 2. 218 2015 Volkswagen Motorsport Volkswagen Polo R WRCMON2SWERetMEX15ARGRetPOR1ITA6POL5FIN1GER2AUS2FRA1ESP2GBR50 2. 183 2016 Volkswagen Motorsport Volkswagen Polo R WRC MONRet SWE26 MEX1 ARG16 POR6 ITA2 POL5 FIN2 GER48 CHNT FRA4 ESP14 GBR7 AUS9 6. 112 2017 Toyota Gazoo Racing WRT Toyota Yaris WRC MON2 SWE1 MEX6 FRA4 ARG5 POR9 ITA2 POL20 FIN21 GER7 ESPRet GBR5 AUSRet 4. 136 2018 Toyota Gazoo Racing WRT Toyota Yaris WRC MON3 SWE7 MEX8 FRARet ARGRet POR24 ITA7 FIN3 GERRet TUR2 GBR2 ESP8 AUS1 4. 128 2019 Toyota Gazoo Racing WRT Toyota Yaris WRC MON5 SWE21 MEX8 FRA10 ARG5 CHL11 POR7 ITA19 FIN3 GER3 TUR6 GBRRet ESP5 AUS 7. 94 2020 Latvala Motorsport Toyota Yaris WRC MON SWERet MEX EST TUR ITA MNZ NC 0
Statisztika Szezon Helyezés Versenyek/célbaérés Pontok Győzelmek Dobogók Szakaszgyőzelmek 2002 1/1 0 0 0 0 2003 4/4 0 0 0 0 2004 11/4 0 0 0 0 2005 9/5 0 0 0 0 2006 13. 11/10 9 0 0 0 2007 8. 16/13 30 0 1 18 2008 4. 15/14 58 1 6 52 2009 4. 12/10 41 1 4 40 20102. 12/13 171 2 6 Összesen 73/92 209 4 17 110
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlapja Latvala Motorsport Profilja az ewrc.cz honlapon
Kategória:Finn raliversenyzők Kategória:1985-ben született személyek Latvala Kategória:Élő személyek