Rózsa Ágnes, leánykori nevén Halász Ágnes (Nagyvárad, 1910. december 17. – Kolozsvár, 1984. július 30.) műfordító, naplóíró.
Élete Halász Márton (1875–1944) ügyvéd és Áron Róza gyermekeként született. Apja Fischerről magyarosította családnevét Halászra.Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 50666/1883 Középiskoláit szülővárosában végezte; ugyanott a jogakadémián szerzett diplomát (1931), majd a franciaországi Dijon egyetemén járt három évet, végül a kolozsvári magyar egyetemen nyert angol–francia–esztétika szakos diplomát 1945-ben. 1936–1941 között magántisztviselő volt Nagyváradon. 1941–1944 között tanár a nagyváradi Kecskeméti Lipót Gimnáziumban. 1944 májusában Auschwitzba deportálták; a vele és sorstársaival történteket egészen szabadulásáig magánál hordott naplójában örökítette meg.
1945–1948 között újra tanár Nagyváradon a kereskedelmi líceumban és a Zsidó Gimnáziumban, valamint a Magyar Leánylíceumban. 1949-ben Kolozsvárra került, ahol a Magyar Leány-líceum (1949–1953), illetve az Ady Endre líceum (1953–1957) tanára. 1957-től adjunktus (akkori szóhasználattal lektor) volt a Bolyai Tudományegyetemen, az egyesítés után pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem francia tanszékén, nyugdíjazásáig (1968). 1984. július 30-án Kolozsváron halt meg.
Művei Nyomtatásban 1932-ben jelent meg először néhány fordítása a Bárdos László és Gábor István szerkesztette "Szabad Szóban" a Die Weltbühne, a Blaues Heft és a L'Humanité című lapokból.
1957-től jelentkezett újra fordításokkal és láger-emléktöredékekkel (1967/6) a Korunk című folyóiratban s néhány pedagógiai jellegű cikkel a Tanügyi Újságban.
Jövőlesők címmel 1971-ben, Bajor Andor előszavával jelentek meg élete kockáztatásával készített feljegyzései (Kriterion kiadó, Bukarest).
A továbbiakban újra műfordítóként jelentkezett: a Gaal György gondozta Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok című Téka-kötetben (1975) a kolozsvári komparatisztikai folyóiratban francia nyelven megjelent tanulmányokból fordított, majd maga válogatta, fordította és bevezette Téka-kötetben mutatta be Voltaire-nek a vallási türelmetlenség áldozatai (a kerékbe tört Calas, a máglyahalálra ítélt La Barre lovag, Lally generális és mások) védelmében írott leveleit, vitacikkeit.
Kötetei Jövőlesők. Nürnbergi lágernapló. Bajor Andor előszavával (Kriterion kiadó, Bukarest, 1971.) 2. kiadás Nürnbergi napló címmel (Magvető kiadó Budapest 1978) Voltaire: Én, az üldözöttek Don Quijotéja. Válogatott levelek (ford., bev., jegyz. 1978 = Téka sorozat)
Jövőlesők Rózsa Ágnest 1944 májusában szüleivel együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan öt hónapi szenvedés után kényszermunkára Nürnbergbe hurcolták.
Napló leveleit a nürnbergi kényszermunka idején kezdi titokban írni és egészen a felszabadulásig egy kis saját készítésű zacskóban a nyakában hordoz. Leveleit eredetileg férjéhez (Shapira Gyula) írta, akitől a fasiszták elszakították. A napló azonban szándékától függetlenül önálló művé kerekedik, hiteles tanúságaként – Anne Frank és David Rubinowicz naplóihoz hasonlóan – az embertelen barbarizmusnak és az azon is felülemelkedő emberségnek: "mindnyájan – több-kevesebb sikerrel – védekezni próbáltunk a bennünket fojtogató rémségek ellen. Ki-ki a maga módján kapaszkodott valakibe vagy valamibe: eszmébe, hitbe, amiért érdemes kibírni és túlélni a kibírhatatlant" írja 1971-ben, a kiadáshoz írott előszavában, a szerző. „Az én »módszerem« ez a kapcsolat volt a férjemmel, kinek, amikor elváltunk, megígértem: mindent, ami tőlem telik, elkövetek, hogy újból találkozhassunk.”
Bajor Andor a könyvhöz írt előszavában: Egy napló hitelessége a következőket írja: "A naplót egy asszony írta, asszonyi gyöngédséggel és aggodalommal. Ezért rejlik benne annyi együttérzés és szeretet. A naplóírótól elvehették a várost, semmisnek tekinthették műveltségét, tanári diplomáját. De a szeretettől és a női gyöngédségtől a pusztító óriás gépezet sem tudta megfosztani. Ez a romlatlan érzés teszi a naplót a kor igaz dokumentumává, a női lélek csodálatra méltó kifejezésévé, ritka vallomássá. A lefokozás, a lét megszégyenítése itt hiábavaló volt. A fasizmus egész hatalma kevésnek bizonyult arra, hogy ezt a lelket lényegétől megfossza." A Jövőlesők című könyv német fordításban 2006-ban jelent meg a testimon kiadónál „So lange ich lebe, hoffe ich” címmel, Nürnbergben.
Emlékezete 1984. augusztus 3-án a kolozsvári neológ zsidó temetőben temették el. 2005 nyarán adakozó magánszemélyek síremléket helyeztettek a sírjára.
Jegyzetek
Források
Solange ich lebe, hoffe ich. testimon Verlag, 2006,
Külső hivatkozások testimon Verlag Budapester Zeitung Amazon Nürnberg online Spiegelonline
Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar nők Kategória:Nagyváradiak Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai Kategória:Kolozsváriak Kategória:Romániai magyar egyetemi, főiskolai oktatók