Balatonalmádi nagy ütemben fejlődő, forgalmas üdülőváros Veszprém vármegyében, a Balatonalmádi járás székhelye. A Balaton keleti medencéjének északi partján helyezkedik el, a Fűzfői-öböl közelében, az Öreg-hegynek a tóra leereszkedő lejtőjén.
Az északi part egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, fejlődésében nagy szerepe van a megyeszékhely, Veszprém közelségének is. Népessége főleg az utóbbi években indult erős növekedésnek, lakosságszáma 2021-re már átlépte a 10 000 főt. Nyaranta a település rengeteg izgalmas programot kínál az ide látogatók számára.
Fekvése A Balaton északkeleti csücskében fekszik, a víz felé nyitottan, nyugati és északi oldalról a Balaton-felvidéknek a Balaton keleti medencéjének északi partvidékére (Balatoni-riviéra) lefutó lankás dombjaival övezve, amelyek mintegy szélárnyékot teremtve megóvják a települést az uralkodó szelektől.
A központjától többé-kevésbé elkülönülő, külsőbb fekvésű városrészei Vörösberény (1971 óta) a belterület északi, Budatava a keleti és Káptalanfüred a délnyugati részén. További, üdülőövezeti jellegű településrészek még: Újhegy (ettől északnyugatra a Megye-hegy nagy része) a közigazgatási terület északi és Vöröshegy az északnyugati részén, valamint Öreghegy és Óváritelep a központ és Káptalanfüred között, de a tóparttól távolabb, a belterület magasabban fekvő részein.
A környező dombok-hegyek jelentős mértékben tartalmaznak a perm időszakban képződött, jellegzetes lilásvörös-barnásvörös színű vörös homokkövet, amelyet a helybeli házak építésénél gyakran használtak. A vöröskövet a földrajzi nevek is őrzik, ma már az építőkő bányászata befejeződött, az ásvány nagyobb feltárása pedig bauxittartalma miatt elmaradt. A hegyek közül a Megye-hegy nem épül fel vöröskőből.
Megközelítése, közlekedése Legfontosabb megközelítési, és egyben közlekedési útvonala a 71-es főút, amely több kilométeres hosszban végighúzódik a város területén. Ebből ágazik ki, a 21+400-as kilométerszelvénye közelében a rövid 72 803-as számú mellékút Vörösberény városrész felé; beletorkollik a 24+500-as kilométerszelvénye közelében, szűk 11 kilométer megtétele után a 7217-es út, amely Veszprémmel és Szentkirályszabadjával kapcsolja össze a települést, valamint kiágazik belőle, a 26. kilométerénél a 4,5 kilométer hosszú 7218-as út, amely Felsőörsig húzódik.
Áthalad Balatonalmádin a , amelynek egy vasútállomása (Balatonalmádi vasútállomás) és egy megállóhelye (Káptalanfüred megállóhely) található a határai között. Balatonalmádi vasútállomás aránylag nagy forgalmat bonyolít, a gyorsvonatok zöme is megáll itt, Káptalanfüred megállóhely lényegesen kisebb forgalmat szolgál ki.
1969-es megszüntetése előtt érintette a város területét az Alsóörs–Veszprém-vasútvonal is, ami áthaladt Káptalanfüred megállóhelyen és két további megállóhelye is volt itt (Balatonalmádi Öreg-hegy megállóhely, Balatonalmádi Remete-völgy megállóhely); ma már, egy masszív vasúti kőhidat és az azon emlékműként álló gőzmozdonyt leszámítva nem sok minden emlékeztet a városban ez utóbbi vasútvonal egykori létezésére.
Története A környék a természet által nyújtott előnyök és a Balaton közelsége révén már a római időkben lakott hely volt. A honfoglalás idején a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Almádi első írásos említése 1082-ből, Vörösberényé 1109-ből származik. Településalakító adottságai közt a távoli múltban elsősorban (a permi vörös homokkő málladékából keletkezett talaja révén) szőlőtermő helyként szerepelt.
A református hitközség tagjainak anyakönyvezése 1735-ben indult, a római katolikusoké 1749-ben.
A település neve a 20. század eleji községnév-rendezésig Almádi volt. 1909-ben lett nagyközség. Az 1908-1909-ben megépült Győr–Veszprém–Almádi-Alsóörs és a Börgönd-Szabadbattyán-Balatonfüred-Tapolca vasútvonal révén üdülőhelyi fejlődése ugrásszerűen felgyorsult. A Balatonalmádi Fürdő és Építő Részvénytársaság megalakulása is ösztönző hatást fejtett ki. A partot 1889-ben parkosították, nagy fáit 1903-ban ültették, 1925-ben kapott villanyt, 1927-ben épült az első strand, amit 1945 után, majd 1964-ben bővítettek. Vízhálózatának kialakítását 1942-ben kezdték meg, 1960-ban a Malom-völgyi források bekapcsolásával egész területét ellátták. A Balatoni Üdülőkörzet idegenforgalmi fejlesztése az 1960-as évek elején indult meg, s ettől kezdve mind a szervezett, mind a családos üdülés célterületévé vált. Szálló- és ellátólétesítményei mellett óriásivá nőttek üdülő- és zártkerti övezetei, melyek lényegében Csopak-Alsóörstől Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonakarattya részeivel sajátos üdülőagglomerációként nőttek össze.
A település gazdasági alapját ma alapvetően az üdülő-idegenforgalom, s az ezen gazdasági ágra települt szolgáltatások és ellátás képezik. Foglalkoztatási struktúrájában is ez jellemző, melynek allergikus oldala a szezonalitás. A várossá válással idetelepült intézményrendszer igényei révén, a kiegészítő és helyi termelő gazdasági szervezetek letelepedésével, az idegenforgalmi szezon megnyújtásával ez az egyoldalúság lassan oldódik.
A városnak parti településkörnyékére gyakorolt vonzó hatása elsősorban kereskedelmi-szolgáltató és szórakoztató hálózatával valósul meg, melyben a kilencvenes évek magánvállalkozásai, privatizált gazdálkodó szervezetei igen változatos kínálatot jelentenek.
bélyegkép|jobbra|250px|Balatonalmádi kikötője 1942 nyarán
A város fejlesztésében a nyolcvanas évektől nagyobb hangsúlyt kapott az állandó népesség letelepítését szolgáló magán- és szervezett lakásépítés is, valamint a városi funkciót bővítő középfokú intézmények ide telepítése, köztük a jónevű kéttannyelvű gimnázium – az ország első ilyen intézménye –, bevásárlócentrum stb. Ezek térségellátó-szervező hatása fokozatosan kiterjed, s az előzőkben említett spontán agglomerációt is kezdi normális településfejlesztési keretbe illeszteni. A város gazdasága és urbánus-, illetve üdülő-idegenforgalmi jellegének erősítése megkívánja a korszerű telekommunikációs, illetve informatikai hálózatokkal való mielőbbi kapcsolatok és helyi szolgáltatások kiépítését, amely egy újabb helyi gazdasági ág megjelenését eredményezheti. A városi atmoszféra igényli az állandó kulturális-művelődési szolgáltatásokat, publikációkat, melyek meglevő helyi hagyományokra és polgári kezdeményezésekre alapozhatnak.
Balatonalmádi a Balaton észak-keleti partján fekvő, jelenleg 10111 fő állandó lakosú kisváros.
Már az ősidők óta lakott hely volt:
8000 éves kőkorszaki talajfelszínre és méteres átmérőjű kemencére bukkantak a régészek a vörösberényi új iskola alapozásakor 6000 évvel ezelőtti, újkőkori, pelyvával kevert agyagból gyúrt, és tűzzel kiégetett edényeket találtak a Kunföldeknek nevezett vörösberényi dűlőben 5000 évvel ezelőtti, újkőkori, szerpentin kőből készült balta került elő az Öreghegyen 4000 évvel ezelőttről, a rézkorszakból két vízparti lakóhely ismeretes 3000 éves bronzkori edények kerültek napfényre a Kunföldeken 2000 évvel ezelőtt kezdődött a rómaiak betelepülése, a talajból előkerült az a vízvezeték, amely a közeli források vizét a római majorgazdaságokhoz vezette.
Almádit első alkalommal egy 1493-ban keletkezett, szőlő adás-vételéről szóló, latin nyelven írott oklevélben említik, „in promontorio possesionis Zarbereny in loco Almadi vote sitam” formában (“Szárberény helység szőlőhegyén az Almádinak nevezett helyen”). Még két Mohács előtti oklevélben történik említés Almádiról, mindkét esetben szőlőbirtokokról esik szó. A későbbi írásos emlékekben folyamatosan szőlőhegyként, majd hegyközségként említik Almádit. Földesura a Veszprémi Káptalan volt, akinek tizedet fizettek a szőlőbirtokosok. A szőlőket szabadon adhatták-vehették a birtokosok, természetesen a Káptalan tudtával, hiszen a földesúrnak tudnia kellett ki fizeti, netán nem fizeti a tizedet.
Almádi 1848-ig önálló hegyközségi szervezetben létezett, 1849-től önállóságát elveszítette, Szentkirályszabadjához csatolta az akkori osztrák közigazgatás. 1869. július 15-én kiadott Megyegyűlési határozat szerint önkormányzati képviseleti jogát visszakapta, de adózás tekintetében csak 1877-ben lett önálló. Az 1880-as évek végén a filoxéra járvány csaknem teljesen kipusztította a szőlőket. Ezzel felerősödött a szőlőbeli épületek nyaralóként való használata, illetve hasznosításának tendenciája. Ez a folyamat nem állt le az új szőlőtelepítések után sem. Az esetenként több katasztrális hold nagyságú szőlőbirtokon – gyakran a régi pince-présház épület átalakításával – téli használatra is alkalmas nyaraló épületet építettek. A birtokok több parcellára történt felosztását ennek az igénynek a megjelenése indukálta.
Az írásos források szerint a fürdőélet 1874-ben indult meg Almádiban, ugyanis ez volt az első hivatalosan megnyitott szezon. Brenner Lőrinc veszprémi építőmester, egyben almádi szőlőbirtokos, 1877-ben építette meg az első nyolc fürdőkabint a Káptalantól bérelt, az örökmécses közelében, a kikötő felé eső területen. Itt meg kell jegyezni, hogy akkori időben a Balaton vize is a települések, illetve a földesúr tulajdona volt. Ezt a kis építményt az 1883-ban alakult Almádi Fürdő Rt. folyamatosan bővíttette egészen az 1926-ban történt lebontásáig, amikor már 130 kabin állt a vendégek rendelkezésére.
A település kialakulásában és fürdőhellyé válásában meghatározó tényező volt két almádi részvénytársaság: az 1883-ban alakult Almádi Fürdő Rt., majd ennek felszámolása után az 1918-ban alapított Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. Működésük átfogta az 1883 és 1939 közötti, nem könnyű időszakot, amely alatt Almádi a válságok és gazdasági krízisek ellenére is dinamikusan fejlődött. Mindkét részvénytársaság működésének ideje alatt sok minden épült, a magánszemélyek által épített nyaralókon, illetve lakóházakon kívül. Közülük nagyon kevés maradt fenn napjainkig.
1899 tavaszán az Almádi Fürdő Rt. és az Országos Magyar Kneipp Egyesület megegyezett egy Kneipp Intézet Almádiban történő létesítésében. Az elhatározást gyors cselekvés követte és már 1899. július 10-én megnyílt, a rövid idő alatt nagy népszerűségre szert tett „Gyógyház”. Bevezetésre került a Kneipp-féle vízkúra, Ricikli-féle nap- és légfürdő, valamint a Lahmann-féle egészséges táplálkozási rend. Ezen bevezetett kúrák alapján Almádi gyógyfürdői rangot kapott és az 1899-ben megfogalmazott Almádi Fürdőszabályzatot, 1904-ben követte Almádi Gyógyfürdőszabályrendeletének kiadása.
Az 1918-ban alakult Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. 1922-ben egy nagyszabású, korszerű „fövenyfürdő” építését kezdte meg, ami 1926 szezonra épült ki teljesen, több mint 500 kabinnal rendelkezett, az északi Balatonpart legnagyobb strandjának számított. 1943-ban lebontásra került és azonnal új strand épült helyette, ami 1944 szezonra készen lett. Ma Wesselényi strandként ismeretes, az időközben területileg kibővült és épületét tekintve átalakított strand.
Almádiban jelentős sportélet zajlott már az 1880-as évek elejétől kezdve. Legkorábbi adat galamblövészetről tudósít. Későbbiekben a szezon nem múlhatott el egy-két úszó és atlétikai verseny nélkül. A tenisz kedvelt sport volt már 1896-ban, mint ezt egy levél tanúsítja. Ekkor két pálya állt a nyaralóvendégek rendelkezésére, mikor készítették a pályákat, illetve mikor kezdődött az amatőr teniszélet nem tudjuk pontosan. Az igazi versenyszerű teniszélet az 1930-as évek elejétől zajlott, nyaranta nemzetközi versenyeket és hazai bajnoki mérkőzéseket rendeztek Almádiban, a szépen kiépített hat, versenyméretű, kitűnő minőségű vörös salakos pályán.