Sergio Ramos García (Camas, 1986. március 30. –) spanyol válogatott, a mexikói Monterrey játékosa. Világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, valamint négyszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó. 10 éves korától kezdve a Sevillánál nevelkedett, 2003-ban mutatkozott be a klub második számú csapatában, a felnőtteknél 2004-ben játszott először. 2005-ben igazolta le a Real Madrid és ebben az évben debütált a nagyválogatottban is.

A Real Madriddal összesen 25 címet nyert el pályafutása során, többek között ötször diadalmaskodott a bajnokságban, négyszer pedig a Bajnokok Ligájában. Védő létére zsinórban tizenhat idényében szerzett gólt klubjában, és fontos találatokat szerzett a 2014-es és a 2016-os BL-döntőben is. 2015-ben örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot Iker Casillastól. 2020 novemberében megszerezte 100. gólját a Real Madridban.

A spanyol válogatottal 2010-ben világbajnok lett, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert. 2019-ben Casillast megelőzve lett a nemzeti csapat szereplési rekordere, 2020. november 14-én pedig Gianluigi Buffont is lehagyva ő lett a labdarúgás történetében a legtöbb válogatottsággal rendelkező európai játékos.

Pályafutása Sevilla Ramos pályafutását elismert jobbhátvédként kezdte, mely poszton szerepelt karrierje kezdetének legnagyobb részében. Két év tapasztalatszerzés után a Sevillával a spanyol bajnokságban, megmutatta, hogy tehetséges és képes bármilyen poszton játszani a védelemben. Sevilla színeiben az utánpótlás-válogatottba is bekerült. Ekkor több nagy klub is felfigyelt rá.

Real Madrid

thumb|200px|left|Egy Valencia elleni mérkőzésen.

2005 nyarán a Real Madrid 27 000 000 €-ért megvásárolta a 19 éves Ramost a Sevillától. Ezzel ő lett a kilencedik játékos aki elhagyja a Sevillát a Real Madridért. Ez az átigazolás a harmadik legdrágább tizenéves játékossá tette Wayne Rooney mögött és a legdrágább belföldi átigazolássá. A Real Madridban megkapta a 4-es számú mezt, amelyet azelőtt a Real Madrid csapatkapitánya, Fernando Hierro viselt. Florentino Pérez első elnöksége alatt a klub egyetlen hazai igazolása volt.

Első gólját a Real Madrid színeiben a Bajnokok Ligájában az Olimpiakosz ellen szerezte, ahol a Real Madrid így is 2-1-es vereséget szenvedett. Ramos, teljesítményének és erőfeszítésének köszönhetően hamar a szurkolók kedvencévé vált. A Real Madridban jobbhátvédként kezdett, de néha védekező középpályásként vagy középsővédőként is szerepelt.

2008. május 4-én gólpasszt adott Gonzalo Higuaínnak, és ez a győztes gól biztosította be a klub harmincegyedik bajnoki címét. Az utolsó fordulóban, a Levante 5–2-es legyőzésekor kétszer is betalált.

Év végén bekerült a FIFA és az UEFA év csapatába egyaránt, az Aranylabda-szavazáson huszonegyedik lett.http://www.goal.com/en/news/11/transfer-zone/2010/08/23/2083595/chelsea-readying-mammoth-40-million-swoop-for-real-madrid

A 2009-10-es szezon elején a három csapatkapitány-helyettes egyike lett Guti és Casillas mellett. Pepe sérülése miatt Ramos gyakrabban szerepelt középhátvédként. 4 gólt szerzett 33 LaLiga mérkőzésen és 2010. Február 21-én a 200. Real Madrid meccsén lépett pályára a Villarreal CF ellen. Hiába zárt ő maga remek szezont a személyes eredményeket tekintve, azonban a Real ezt a szezont trófeák nélkül fejezte be.

2010. november 29-én a Galaktikusoknak a Barcelona ellen 5-0-ra elveszített mérkőzésén Ramost kiállították, miután hátulról felrúgta Lionel Messit, majd egy ütközésben fellökte Carles Puyolt. Ezen kiállítás után beérte Fernando Hierro addigi rekordját, 10 piroslapot kapott a klub játékosaként (igaz, ehhez neki 264 mérkőzéssel kevesebb kellett). 2011. április 20-án Ramos kezdő volt a Spanyol labdarúgókupa (Cola del Rey) döntőjében, melyet a fővárosi klub nyert meg 1-0 arányban a nagy rivális, FC Barcelona ellen Valenciában. Az ezt követő győzelmi felvonuláson, a csapatbusz tetején ünnepelve, véletlenül elejtette a kupát, ami így a jármű alá esett, minek eredményeként megrongálódott.

2011. július 12-én Ramos szerződést hosszabbított a csapattal 2017-ig.

2025. február 6-án aláírt a mexikói Monterrey csapatához.

A válogatottban 2004-ben Ramos a spanyol U21-es labdarúgó-válogatott kulcsfontosságú tagjává vált, melyben hat meccset játszott, tapasztalatot szerezvén és felkeltvén a nagy csapatok figyelmét. Salamancán, egy meccsen Kína ellen (első mérkőzése a spanyol labdarúgó-válogatottban), tizenkilenc évesen bemutatkozott a Spanyol labdarúgó-válogatott nagyjai között is és ezen szereplésével a labdarúgó-válogatott előző ötvenöt évének legfiatalabb játékosává vált. Ő tartotta e rekordot, míg az Arsenal játékosa, Cesc Fàbregas meg nem döntötte ezt.

A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőiben rendszeresen tagja volt a kezdő tizenegynek. A selejtezőben tizenegy mérkőzés alatt két gólt szerzett, melyekből egyet a dánok elleni 3-1-es győzelemben. Egy hónappal később Svédország ellen is betalált. A tornán szinte minden meccsen játszott. A döntő megnyerése után egy Antonio Puertára emlékező pólót viselt.http://news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/europe/6964586.stm

Játszott a Konföderációs kupán is, ahol a spanyolok számára a végállomást az elődöntő és az USA jelentette.

A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon minden meccsen kezdő volt, és neki is nagy szerepe volt abban, hogy a spanyolok a kieséses szakaszt kapott gól nélkül tudták le. A spanyolok történetük során először világbajnokok lettek.

Karrierje statisztikái

Klubokban

Utolsó frissítés: 2020. november 8.

KlubSzezonLigaKupaEurópaEgyébÖsszesen Mérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSevilla Atlético2002–0310000000102003–04252000000252Összesen 262000000262Sevilla2003–0470000000702004–053125061004232005–061000000010Összesen 392506100503Real Madrid2005–063346171004662006–073353061004262007–083355170004562008–093242181004262009–103340070004042010–113137180004642011–1234360111005142012–132645091004052013–1432480113005172014–152744180324272015–1623200101003332016–17287311112144102017–1826410111404252018–1928663503242112019–20351120522044132020–2182002100103Összesen 4627248712614247660100Összesen5277653713215247736105 A válogatottban

Utolsó frissítés: 2020. november 17.

16px SpanyolországÉvekMérk.Gólok2005722006130200710220081502009110201016120111012012162201317120149120156020161002017932018124201994202082Összesen17823

Góljai a válogatottban

Utolsó frissítés: 2020. szeptember 6. #Dátum Helyszín Pályára lépésEllenfélGólEredményVerseny 1.2005. október 13. Olimpiai Stadion, Serravalle, San Marino 6 3–0 4–0 2006-os vb-selejtező2.4–03. 2007. október 13. Atletion, Aarhus, Dánia 27 2–0 3–1 2008-as eb-selejtező4. 2007. november 17. Santiago Bernabéu, Madrid, Spanyolország 29 3–0 3–0 2008-as eb-selejtező5. 2010. március 3. Stade de France, Saint-Denis, Franciaország 57 2–0 2–0 Barátságos mérkőzés6. 2011. szeptember 6. Las Gaunas, Logroño, Spanyolország 78 4–0 6–0 2012-es eb-selejtező7. 2012. október 16. Vicente Calderón, Madrid, Spanyolország 97 1–0 1–1 2014-es vb-selejtező8. 2012. november 14. Rommel Fernández, Panamaváros, Panama 98 4–0 5–1 Barátságos mérkőzés9. 2013. március 22. El Molinón, Gijón, Spain 100 1–0 1–1 2014-es vb-selejtező10. 2014. szeptember 8. Estadi Ciutat de València, Valencia, Spanyolország 122 1–0 5–1 2016-os eb-selejtező11. 2017. szeptember 5. Rheinpark Stadion, Vaduz, Liechtenstein 145 1–0 8–0 2018-as vb-selejtező12. 2017. november 14. Szentpétervári Stadion, Szentpétervár, Oroszország 149 2–0 3–3 Barátságos mérkőzés13.3–314. 2018. szeptember 11. Estadio Manuel Martínez Valero, Elche, Spanyolország 158 5–0 6–0 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája15. 2018. október 11. Millennium Stadion, Cardiff, Wales 159 2–0 4–1 Barátságos mérkőzés16. 2018. október 15. Estadio Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 160 2–3 2–3 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája17. 2018. november 15. Maksimir Stadion, Zágráb, Horvátország 161 2–2 2–318. 2019. március 23. Estadio Mestalla, Valencia, Spanyolország 162 2–1 2–1 2020-as Eb-selejtező 19. 2019. június 7. Tórsvøllur, Tórshavn, Feröer-szigetek 164 1–0 4–120. 2019. június 10. Santiago Bernabéu, Madrid, Spanyolország 165 1–0 3–021. 2019. szeptember 5. Arena Națională, Bukarest, Románia 166 1–0 2–122.2020. szeptember 6. Alfredo di Stéfano stadion, Madrid, Spanyolország 172 1–0 4–0 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája23.2–0

Sikerei, díjai Real Madrid: Spanyol bajnok (5): 2006–07, 2007–08, 2011–12, 2016–17, 2019–20 Spanyol kupa (2): 2010–11, 2013–14 Spanyol szuperkupa (4): 2008, 2012, 2017, 2020 UEFA-bajnokok ligája (4): 2013–14, 2015–16, 2016–17, 2017–18 Európai szuperkupa (3): 2014, 2016, 2017 FIFA-klubvilágbajnokság (4): 2014, 2016, 2017, 2018

Válogatott Spanyolország: Világbajnok: 2010 Európa-bajnok: 2008; 2012 U19-es Európa-bajnok: 2004

Egyéni Don Balón-díj a legjobb újoncnak: 2005 Antonio Puerta-díj Vb All Star-csapat: 2010 Az év védője az UEFA szavazásán: 2017

További információk Matt & Tom Oldfield: Ramos; ford. Bartók Imre; Szenzár, Bp., 2020 (Focihősök)

Hivatalos honlapja Sergio Ramos Közösségi weboldalai

Jegyzetek

További információk

Hivatalos weboldala Profilja a Real Madrid hivatalos weboldalán BDFutbol Válogatott statisztikái

Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1986-ban született személyek Kategória:A Sevilla labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Monterrey labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek