A Munkácsi járás egykori közigazgatási egység Ukrajna Kárpátontúli területén 1946–2020 között. Kárpátalja nyugati részén helyezkedett el; nyugatról az Ungvári, délről a Beregszászi, keletről az Ilosvai, északról a Szolyvai és a Perecsenyi járással volt határos.
A 2020. júliusi ukrajnai közigazgatási reform során kibővítették, így jött létre az új Munkácsi járás.
Történelem Munkács és környéke több fontos ókori lelet forrása (Kárpátalja területén itt került elő a legtöbb ilyenkorú lelet). A környék a honfoglalás idejében két fontos vár (Ungvár és Borsova) közé ékelődve sokirányú csapásnak volt kitéve (északról a Kijevi Rusz, délről a Magyar Királyság kívánta magáénak). Jelentősebb települések valószínűleg 1241-ig nem alakultak ki itt.
A tatárjárást követően kezdődött a terület benépesítése magyar és külföldi hospesekkel. Ebben az időszakban vándorolt Munkács környékére jelentős számú ruszin nemzetiségű is. Ezt követően Munkács Bereg vármegye másodrangú településeként létezett, a környék is csak közepes mértékben fejlődött. A területen zajlottak a Rákóczi-szabadságharc utolsó hadi lépései is, amely hatására a lakosság ismét megtizedelődött.
A szatmári békekötést (1711) követően a volt Rákóczi-birtok a király kezére szállt, aki azt Lothar Franz von Schönborn mainzi érseknek és választófejedelemnek adta tovább. Lothar Franz halála után a birtokot unokaöccse, Friedrich Karl von Schönborn-Buchheim örökölte. Ezt követően Munkács és környékén fejlődésnek indult a kézműipar, melyek közül kiemelkedő egy kohászati üzem.
Az 1848–49-es szabadságharc egyik fontos központja ismét Munkács volt, így ekkor is jelentős számú népességcsökkenés jellemezte a vidéket.
Az 1920-ban Csehszlovákia részévé vált terület 1939-ben ismét a Magyar Királysághoz került, amíg 1944-ben a Vörös Hadsereg meg nem szállta. Az 1946-ban létrehozott közigazgatási egység gazdasági életében nagy jelentőséggel bírt a Barátság kőolajvezeték megépítése.
A környék mind a Szovjetunióban, mind az 1991-től független Ukrajnában közvetítőkapocs a kárpátaljai, illetve a Kárpátokon túli kereskedelem közt.
Gazdaság A járás Kárpátalja egyik gazdaságilag jelentős területe. Az itt működő számos kis- és középvállalkozás elsősorban az építőiparban, a szállítás és a mezőgazdaság területén tevékenykedik.
A térség infrastruktúrája jónak mondható. Itt halad el a Csap–Lviv vasúti fővonal, az Ungvár–Kijev autóút, illetve a Barátság kőolajvezeték is.
Népesség Lakóinak nagy részét (84%) az ukránok teszik ki. A kerület déli részén, illetve Munkácson azonban számottevő magyar kisebbség (12%) is él. Kárpátalja német kisebbsége három itteni faluban: Alsóschönborn, Felsőkerepec és Pósaháza településeken él.
Települések Megyei alárendeltségű város Munkács (Мукачево)
Városi jellegű települések Kölcsény (Кольчино) Szentmiklós (Чинадійово)
Községek Alsókerepec (Нижні Коропец) Alsóschönborn (Шенборн) Bárdháza (Барбово) Beregfogaras (Зубівка) Beregkisalmás (Залужя) Beregleányfalva (Лалово) Beregnagyalmás (Яблунів) Beregrákos (Ракошіно) Beregsárrét (Кальник) Beregszőlős (Лохово) Borhalom (Бобовіще) Csongor (Чомонин) Dávidfalva (Звидово) Dercen (Дерцен) Dunkófalva (Обава) Egreske (Вільховиця) Felsőkerepec (Веркний Коропец) Felsőviznice (Верхня Визниця) Fornos (Форнош) Gorond (Горонда) Ignéc (Зняцьово) Iványi (Іванівці) Izsnyéte (Жнятино) Lóka (Лавки) Makarja (Макарьово) Mezőterebes (Страбичово) Nagylucska (Великі Лучки) Nagymogyorós (Копинівці) Ormód (Брестів) Pisztraháza (Пістрялово) Pósaháza (Павшіно) Repede (Бистриця) Szánfalva (Станово) Szarvasrét (Пузняківці) Szernye (Серне) Újdávidháza (Нове Давидково) Várkulcsa (Ключарки) Zsukó (Жуково)
Jegyzetek
Kategória:Bereg vármegye járásai Kategória:Kárpátalja megszűnt járásai