Nicolas Sébastíen Anelka (francia kiejtéssel: [nikɔla anɛlka], Le Chesnay, 1979. március 14. –) francia válogatott labdarúgó, vezetőedző, posztját tekintve csatár. Rendszeresen szerepelt hazája válogatottjában. Góljairól és gólpasszairól volt leginkább ismert, melyet gyors és technikás játéka tett lehetővé. Kiváló fejelési képességének, technikájának, lövéseinek, labda nélküli mozgásának köszönhetően klasszikus csatárként és visszavont ékként is bevethető volt a pályán.
Pályafutását a Paris Saint-Germainnél kezdte, ám egy szezon elteltével az Arsenal csapatához igazolt. Az első csapat meghatározó tagjává vált, és a következő bajnokságban elnyerte Az év fiatal angol labdarúgója-díjat is. 1999-ben fontért a Real Madrid játékosa lett, de egy idény elteltével egy fontos üzlet keretében újra Párizsba tette át székhelyét. Annak ellenére, hogy rendszeresen kezdő volt a PSG-ben, újabb Premier League-kaland következett: először 2002 januárjában a Liverpool kölcsönben szerződtette, majd a 2002–2003-as évad elején fontért csatlakozott a Manchester Cityhez.
Három manchesteri idény után Törökországba, a Fenerbahçe egyletéhez írt alá, majd újra Anglia lett karrierje következő állomása, ezúttal a Bolton Wanderers csapata. Ezt követően fontért igazolta le a Chelsea. 2009-ben elnyerte a Premier League Aranycipőjét. Klubjai csaknem fontot fizettek érte összesen. 2011. december 2-án a Sanghaj Greenland bejelentette, hogy megállapodott a csatárral, aki a téli átigazolási szezon kezdetével a játékosuk lett. Egy ott töltött idény után kölcsönszerződés keretében csatlakozott a Juventushoz, ezek után felbontották szerződését Kínában, és ingyen vált a West Bromwich Albion labdarúgójává. Miután az angol együttes nem tartott rá igényt, Indiába, a Mumbai Cityhez került, mint játékos-menedzser.
69 alkalommal lépett pályára a francia válogatottban, 2000-ben Európa bajnoki címet nyert, 2001-ben pedig a konföderációs kupa serlegét is elhódította hazájával. Az ezt követő időszakban klubcsapataiban való kevés játéklehetőség miatt nem volt stabil kerettag, de a 2008-as Európa bajnokságra utazó keretben ismét helyet kapott. 2010. június 9-én a Francia labdarúgó-szövetség eltiltotta hazája válogatottjától Raymond Domenech-kel való konfliktusát követően, szerintük ugyanis Anelka megnyilvánulása ütközött az általuk képviselt elvekkel. Két hónappal később nem jelent meg a fegyelmi tárgyaláson, 18 mérkőzéses eltiltást kapott a szövetségtől, mellyel gyakorlatilag véget ért a nemzetközi karrierje. Anelka azt nyilatkozta, hogy nevetségesnek tartja a 18 meccses eltiltást, és ezt követően határozta el, hogy visszavonul a francia színektől.
A kezdetek és a magánélete Le Chesnay-ban született, Yvelines megyében. Szülei 1974-ben Martinique szigetéről költöztek Franciaországba, majd ezután a Párizs közeli Trappes-ban telepedtek le. Itt kötött barátságot gyerekkorában Omar Sy és Jamel Debbouze színészekkel. Édesanyja a helyi középiskola titkárnője volt."Nicolas Anelka haunts old coach as Bolton beats Arsenal". The New York Times. 26 November 2006."Nicolas Anelka: de Trappes à Wembley" (in French). Le Point. 20 February 1999.
Két testvére van, Claude, aki szintén labdarúgó, és Didier.The £85m man lights Blue touchpaper The Observer, 30 November 2008
Felesége Barbara Tausia belga koreográfus. Két fiuk van, Kais 2008-ban, Kahil 2010-ben született.Chelsea: The players The Guardian, 20 May 2008; Retrieved 10 February 2009
2002-ben szerepelt A tökös, a Török, az őr meg a nő (franciául: Le Boulet) című filmben, ahol önmagát alakította, mint labdarúgó. Úgy fogalmazott, visszavonulása után a filmiparban szeretne dolgozni, mert egy barátja is ott helyezkedett el.
Gyermekkori barátai hatására 2004-ben az Egyesült Arab Emírségekben áttért az iszlám vallásra, és felvette az Abdul-Salam Bilal nevet.Taylor, Louise How Big Sam and Allah made Le Sulk smile The Guardian, 14 February 2007; Retrieved 10 February 2009 A csatár elmondta, hogy kezdetben a nappali órákban böjtölt a ramadán hónapjában, de rájött, hogy sérülékennyé vált, ezért nem követte már olyan szigorúan. Volt, hogy fontolóra vette, hogy az Emírségekben folytatja pályafutását, mellyel kapcsolatban a következőképp nyilatkozott: „Kész vagyok itt maradni és az Emirátusok egyik klubjában futballozni. Nem szívesen térnék vissza Angliába vagy Franciaországba.” Ez azonban sosem valósult meg, nem sokkal később ugyanis Törökországba igazolt.
Kiváló baráti kapcsolata ismert Dieudonné M’Bala M’Bala humoristával. Felháborodást váltott ki széles körben, amikor a támadó a West Bromwich játékosaként az M’Bala által alkalmazott és sokak szerint antiszemita karlendítést tett 2013-ban. A francia labdarúgó reakciója erre az volt, hogy a mozzanat nem volt antiszemita. Az Angol labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága ennek ellenére ötmeccses eltiltást rótt ki Anelkára, ugyanakkor megállapította, hogy gesztusát nem az antiszemitizmus népszerűsítésére használta fel. 2020-ban elmondta, hogy a kézmozzanat egykori trénere, Steve Clarke ellen szólt, aki nem zsidó.
Anelka témája volt a 2012-ben, a Canal+-on sugárzott L'Entrée des Trappistes dokumentumfilmnek, mely a Sy-al és a Debbouzéval való barátságukról szól, továbbá a Netflixen is készült film életéről Anelka, a meg nem értett címmel.
Pályafutása klubcsapatokban Paris Saint-Germain Tizenhat évesen kezdte profi pályafutását a fővárosi Paris Saint-Germain színeiben. Arsenal 1997 februárjában, 17 évesen csatlakozott az Arsène Wenger által menedzselt, a Premier League-ben szereplő Arsenalhoz fontos átigazolási díj fejében. Első évében, az 1996–1997-es szezonban elvétve kapott lehetőséget, de második idényében Ian Wright hosszan tartó sérülése miatt sikerült beverekednie magát a kezdő tizenegybe. Első gólját a Manchester United elleni hazai 3–2-es győzelem alkalmával szerezte. Kulcsszerepet játszott abban, hogy az 1997–1998-as idényben az Arsenal megszerezte a bajnoki cím mellett az FA-kupát is. Az FA-kupa döntőjében a második gólt szerezte a Newcastle United elleni 2–0-s győzelem során.
Az 1998–1999-es angol bajnokságban gólkirályi címet szerzett, és megkapta Az év fiatal angol labdarúgója-díjat is, csapata azonban nem tudta megvédeni sem a bajnoki elsőségét, sem a kupacímét, és a Bajnokok Ligájában sem jutott el a döntőig. A szurkolók a csatár átigazolási spekulációit és a lelkesedése hiányát látva a „Le Sulk” , azaz a duzzogó becenevet adták neki. A bajnokság végeztével Anelka közölte, hogy a brit sajtó felelős azért, hogy boldogtalan Angliában. 1999. augusztus 2-án a spanyol Real Madridhoz szerződött.
Az Ágyúsoknál töltött éveivel kapcsolatban azt mondta a későbbiekben, hogy nem kellett volna elhagynia az Arsenalt, egy olyan klubot, amelyet nagyon imád. Egykori trénere, Arséne Wenger is erősen támogatta és csodálta őt. A gárda által összeállított Minden idők 50 legnagyobb Ágyusa listáján a 29. helyet foglalja el. Összesen 90 alkalommal lépett pályára az Arsenal színeiben és 28 gólt szerzett.
Real Madrid 1999 nyarán font értékben költözött Madridba. A Blancóknál töltött első öt hónapjában nem sikerült gólt szereznie, első találatát 2000. január 5-én, az en-Naszr elleni klubvilágbajnoki nyitómérkőzésén szerezte. Két nappal később szintén ebben a sorozatban két gólt szerzett a brazil Corinthians ellen, a mérkőzés 81. percében pedig büntetőt hibázott, így nem ért el mesterhármast.
2000. február 28-án megszerezte első bajnoki gólját a Barcelona elleni 3–0-s győzelem során, márciusban azonban Lorenzo Sanz klubelnök eltiltotta a kerettől, miután távozott az egyik edzésről Vicente del Bosque vezetőedzővel történő nézeteltérése miatt. Miután visszatért a csapathoz, a Bajnokok Ligája elődöntőjének mindkét mérkőzésén a hálóba talált a Bayern München ellen, így a Királyi Gárda 3–2-es összesítéssel bejutott a fináléba. Párizsban, a Stade de France-ban megrendezett döntőn a Real Madrid a nyolcadik európai trófeáját gyűjtötte be, miután 3–0-ra győzött a Valencia ellen. Anelka a kezdő tizenegyben kapott lehetőséget.
Visszatérés a Paris Saint-Germainbe 2000 júliusában hatéves kontraktust írt alá nevelőegyesületéhez font fejében. Ebben az évben a párizsiak a második helyen végeztek a bajnokságban, így bekerültek a Bajnokok Ligája főtáblájára a 2000–2001-es kiírásban. Anelka heti 30– fontos fizetése átutalásának összegét a PSG tulajdonában lévő Canal Plus finanszírozta, míg a Nike maga a fizetésének a jelentős részét állta.
Jól kezdte az évadot, egy olyan egylet csapatkapitánya volt, amely rövid ideig vezette a Ligue 1-t, de a jó forma gyorsan csökkent. 2000 decemberében, a Sedan elleni 5–1-es vereség után Philippe Bergeroót a vezetőedzői székben Luis Fernández váltotta. Év végén a klub a kilencedik helyet szerezte meg a bajnoki tabellán, így bejutott a 2001-es Intertotó-kupa küzdelmeibe. Az első csoportkörben a második helyet szerezték meg a Bayern München előtt, majd a második csoportkörben kiestek a Deportivo de La Coruña, a Galatasaray és a Milan ellen. Liverpool (kölcsönben) Két és fél év után, 2001 decemberében újra visszatért az angol első ligába, ezúttal a Liverpoolhoz, kölcsönszerződés keretében a szezon végéig. Jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egylet a 2001–2002-es szezon végén a második helyen zárja a bajnokságot. Gólokat szerzett az Everton, a Fulham, a Blackburn Rovers, az Ipswich Town, és a kupában a Birmingham City ellen. Gérard Houllier, a csapat trénere azonban úgy döntött, hogy nem kínál állandó szerződést számára, helyette a szenegáli válogatott csatárt, El Hadji Dioufot szerződtette.
Manchester City 2002. május 24-én csatlakozott a manchesteri egyesülethez, Kevin Keegan klubrekordot jelentő fontot fizetett érte. Az első idényében a csapat gólkirálya lett 14 góllal, ezek közül kiemelkedik a Manchester United elleni, a Maine Roadon, volt klubja, az Arsenal elleni, valamint az Anfielden, a Liverpool ellen szerzett gólja az utolsó percben tizenegyesből. Második évében szintén házi gólkirály lett 25 találattal. 2004. október 16-án büntetőt értékesített a Chelsea ellen, ezzel José Mourinho vezetésével a klub hosszú idő után szenvedett vereséget.
Fenerbahçe 2005 januárjában a Manchester City bejelentette, hogy Anelka fontért Törökországba igazol. Jelentős részt vállalt abban, hogy a Fenerbahçe az idény végén megnyerte a Süper Liget és hogy az UEFA-kupában továbbjutott a csoportkörből, így a következő évadban a Bajnokok Ligájában szerepelt az isztambuli csapattal.
Bolton Wanderers 2006. augusztus 25-én a Bolton Wanderersszel négyéves megállapodást kötött, rekordot jelentő fontért lett a klub játékosa. Új klubjában 2006. szeptember 9-én, a Watford ellen debütált. Szeptember 19-én szerezte meg első gólját a Walsall ellen a Ligakupában, beállítva a 3-1-es végeredményt. A Premier League-ben 11 gól nélküli mérkőzését követően szerezte meg első találatát november 25-én az Arsenal elleni 3-1-es győzelem során. Az angol első osztály 2006–2007-es kiírását tekintve 11 góllal a Bolton házi gólkirálya volt.
2007 januárjában bejelentette, hogy hajlandó elhagyni a csapatot, ugyanakkor júliusban új szerződést írt alá a Sammy Lee trénerrel folytatott tárgyalások befejeztével. Továbbá kijelentette, hogy fontolóra veszi távozását, amennyiben gyengén kezdik az új szezont, ennek ellenére mégis 2011-ig kötelezte el magát a klub mellett. 2020 júliusában elismerte, hogy azért újította meg szerződését, hogy a Bolton ez által nagyobb átigazolási díjat kapjon értehttps://www.bwfc.co.uk/news/2020/june/nicolas-anelka-answers-your-questions/
Chelsea 2008. január 11-én megerősítést nyert, hogy fontért csatlakozik a Chelsea-hez. 2008. január 12-én mutatkozott be új csapatában a Tottenham Hotspur ellen, két héttel később pedig megszerezte első gólját az FA-kupában a Wigan Athletic ellen. Első bajnoki találat a Portsmouth ellen jegyezte február 2-án, az idény hátralévő részében azonban többször már nem vette be az ellenfelek kapuját.