A Pécsi Országos Színházi Találkozót (közismert rövidített nevén: POSZT) a „Magyar Színházi Társaság” Pécs városában szervezte 2001 és 2019 között. 2012 februárjában a rendezvény tulajdonosi szerkezete megváltozott, innentől a kétharmados többségű Pécs városa melletti egyharmad részen egyenlő arányban osztozott a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság. 2019 júniusában a Magyar Színházi Társaság kilépett a tulajdonosi körből, mert felügyeleti jogát kisebbségben nem tudta érvényesíteni.

2001-et megelőzően az Országos Színházi Találkozó helyszínét folyamatosan váltogatták, ekkor azonban a helyszínt szakmai és politikai okokból rögzítették. A magyar színházi szakma legfontosabb eseménye volt, valódi fesztiváli hangulattal. A rendezvénysorozat 2020-ban elmaradt a pandémia miatt, 2021-ben pedig megszűnt.

A fesztiválról A fesztivál igazgatója 2001–2010 között Jordán Tamás és Simon István, 2011–2012-ben Márta István, 2013-tól pedig Kőhalmi Andrea és Stenczer Béla.

Három csoportba sorolták a programokat: versenyprogramok, off-programok és folyamatos rendezvények. Külön díjat adott át a legjobb női és férfi alakításért a MASZK Országos Színészegyesület színészzsűri. Díjat adott át ezen kívül a közönségzsűri és a Baranya megyei önkormányzat is.

A 2012-es fesztivál zsűritagjai Takács Katalin színművész, Kerényi Imre rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Szlávik István díszlettervező, Koltai Tamás kritikus, Szakonyi Károly drámaíró és Rimas Tuminas rendező (a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója) voltak, míg a színész zsűriben Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor vettek részt. A közönségzsűribe (sorsolás útján) Bruder Erzsébet dokumentum-digitalizáló, dr. Szolcsányi Jánosné pedagógus, nyugdíjas igazgató és Nyíriné Kőhalmi Klára ügykezelő került. A fesztivál díszvendége Cserhalmi György volt.

bélyegkép|balra|260px|Bodrogi Gyula megnyitó beszéde 2013-ban. A 2013-as fesztivál zsűritagjai Gyöngyössy Katalin színésznő, Nagy Viktor rendező, Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Jászay Tamás kritikus, Zalán Tibor drámaíró, valamint Pawel Szkotak színész-rendező (a Poznańi Polski Teatr igazgatója) voltak; a színész zsűri tagjai Egri Márta, Haumann Péter és Tóth Auguszta lettek. A szakmai zsűri mellett ez évben is kisorsoltak egy háromtagú közönségzsűrit is. A fesztivál díszvendége Bodrogi Gyula volt.

A 2014-es fesztivál zsűritagjai Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró és Jean-Pierre Thibaudat, a Libération volt kritikusa, a kelet-európai színházak Passages Fesztiváljának művészeti igazgatója lettek. A színész zsűri tagjai ezúttal Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba voltak, és ez évben is részt vett az értékelésben egy háromtagú közönségzsűri is. A fesztivál díszvendége Huszti Péter volt.

Jelölés menete bélyegkép|260px|jobbra|A 2013-as POSZT hivatalos megnyitója

A „profi”, tehát költségvetési intézmények 1–1 előadást jelöltek (1 nagyszínházi, 1 stúdió). Az „alternatív” – vagyis költségvetésen kívüli, de állandó játszóhellyel rendelkező színházak (Szkéné, RS9. stb.) 1–1 előadást javasolhattak. Az „egyéb”, vagyis alkalmi társulások által létrehozott produkciók is jelölhettek egy előadást, de ehhez legalább két, szakmailag elismert művész ajánlását kellett írásban mellékelni. olvasva:2008-02-05.

2011-ben – a módosult Előadó-művészeti törvény miatt – megváltoztak a kategóriák: A nemzeti és kiemelt intézmények – vagyis a törvény szerinti I., II. IV. kategóriába tartozó színházak – két előadást jelölhettek (az adottságtól függően 1 vagy 2 nagyszínházi, és 1 vagy 2 stúdió vagy kamara előadást). A regisztrált színházak – azaz az V. és VI. kategóriába tartozó színházak – 1 előadást javasolhattak. A független, de nem regisztrált társulások által létrehozott produkciók is jelentkezhettek, de ehhez két elismert színházi szakember ajánlása volt szükséges. A Magyar Színházi Társaság nem színházi szervezetei (dramaturgok, rendezők, tervezők stb.) is jelölhettek előadást.XII. POSzT Felhívás - 2011. június 18.XIII. POSzT Felhívás - 2012. június 16.

A válogatók csak az ajánlott produkciókat voltak kötelesek megnézni – de emellett tetszésük szerint bármilyen előadást megtekinthettek és meghívhattak – illetve elvárás volt, hogy csak olyan bemutatókat javasoljanak, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház valamelyik játszó-helyén elférnek.

Versenyprogram

Színház ElőadásRendezőSzereplőkMegjegyzés: A 2020-as POSZT a koronavírus járvány miatt végül nem került megrendezésre. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és Tompa Miklós Társulata A nép ellenségeKeresztes AttilaSebestyén Aba, Moldován Orsolya, Bíró Sára, Robert Szilárd, Tollas Gábor, Kilyén László, Galló Ernő, Bartha László Zsolt, Ördög Miklós Levente, Henn János Pesti Színház A nyugat császáraRudolf PéterWaskovics Andrea, Hegedűs D. Géza, Kőszegi Ákos, ifj. Vidnyánszky Attila, Gyöngyösi Zoltán, Majsai-Nyilas Tünde, Karácsonyi Zoltán, Gados Béla, Tar Renáta, Antóci Dorottya, Márkus Luca Tamási Áron Színház A társadalom támaszaiBotos BálintMátray László, Benedek Ágnes, Szőcs-Torma Márton, Gajzágó Zsuzsa, Fekete Lovas Zsolt, Szalma Hajnalka, Szakács László, Vass Zsuzsanna, Derzsi Dezső, Nagy Alfréd, Nemes Levente, Kolcsár József, D. Albu Annamária, P. Magyarosi Imola Miskolci Nemzeti Színház VadkacsaRusznyák GáborFarkas Sándor, Fandl Ferenc, Gáspár Tibor, Harsányi Attila, Kerekes Valéria, Mészöly Anna, Nádasy Erika, Salat Lehel, Szirbik Bernadett, Szegedi Dezső, Péva Ibolya Vörösmarty Színház A Vágy nevű villamosBagó BertalanTóth Ildikó, Kádas József, Varga Lili, Kricsár Kamill, Kiss Diána Magdolna, Sághy Tamás, Tűzkő Sándor, Kerkay Rita, Raul Gabriel Ionescu, Juhász Illés Katona József Színház Bánk bánTarnóczi JakabElek Ferenc, Szirtes Ági, Dér Zsolt, Bányai Kelemen Barna, Pálos Hanna, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Dankó István, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Bezerédi Zoltán Forte Társulat El valahováHorváth CsabaFehér László, Földeáki Nóra, Hojsza Henrietta, Horkay Barnabás, Kádas József, Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Pallag Márton, Widder Kristóf Miskolci Nemzeti SzínházFeketeszárú cseresznyeSzőcs ArturBodoky Márk, Lajos András, Czvikker Lilla, Szirbik Bernadett, Horváth Alexandra, Fandl Ferenc, Simon Zoltán, Somhegyi György, Koller Krisztián, Kokics Péter, Feczesin Kristóf, Keresztes Sándor, Kincses Károly, Szegedi Dezső, Kerekes Valéria, Molnár Anna, Márton András Örkény István SzínházKertész utcai Shaxpeare-mosóBodó ViktorMáthé Zsolt, Jéger Zsombor, Dóra Béla, Nagy Zsolt, Polgár Csaba, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Gálffi László, Felhőfi-Kiss László, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Ficza István, Novkov Máté, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Kákonyi Árpád, Kókai Tünde, Patkós Márton Nemzeti SzínházMacskajátékSzász JánosUdvaros Dorottya, Bánsági Ildikó, Nagy Mari, Blaskó Péter, Tóth Auguszta, Katona Kinga, Mátyássy Bence, Szeri Martin Radnóti SzínházMOLIÉRE – The PassionHegymegi MátéPál András, Porogi Ádám, Sodró Eliza, Tóth Zsófia, Kováts Adél, Rusznák András, Vilmányi Benett, Lengyel Benjámin, Schneider Zoltán, Gazsó György Rózsavölgyi SzalonSemmit se bánokSztarenki PálSchneider Zoltán, Elek Ferenc, Sztarenki Dóra Jászai Mari SzínházSzutyokGuelmino SándorBakonyi Csilla, Crespo Rodrigo, Szakács Hajnalka, Danis Lídia, Baksa Imre, Széles Tamás, Honti György, Egri Márta, Kardos Róbert Frenák Pál TársulatThe CageFrenák PálEsterházy Fanni, Eoin MacDonncha, Maurer Milán, Anibal dos Santos

Színház ElőadásRendezőSzereplőkMegjegyzés: A 2019-es versenyprogramba beválogatták a Pesti Magyar Színház: A székek című előadását, ám az előadás Béres Ilona betegsége miatt nem került előadásra. Színház- és Filmművészeti Egyetem és Örkény István Színház Secondhand – szovjetűdökBagossy László, Kovács D. Dániel, Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Koller Krisztián, Kovács Máté, Máthé Zsolt, Murányi Márta, Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Pogány Judit, Szathmáry Judit, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke Váci Dunakanyar Színház és Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Ványa bácsiYaroslav FodoryshynIvaskovics Viktor, Erdélyi Tímea, Tarpai Viktória, Tímár Éva, Sipos Imre, Kaszás Mihály, Smál-Szilaj Gábor, Kis Domonkos Márk, Kútvölgyi Erzsébet Szabadkai Népszínház Mi történt Baby Jane-nel?Galambos PéterPesitz Mónika, Kalmár Zsuzsa, Fülöp Tímea, Hajdú Tamás, Baráth Attila Vígszínház A diktátorEszenyi Enikőifj. Vidnyánszky Attila, Wunderlich József, Gados Béla, Szilágyi Csenge, Ember Márk, Lukács Sándor, Igó Éva, Zoltán Áron, Király Dániel, Hullan Zsuzsa, Gyöngyösi Zoltán, Waskovics Andrea, Réti Nóra, Viszt Attila, Ertl Zsombor, Reider Péter, Márkus Luca, Antóci Dorottya, Rudolf Szonja Csokonai Nemzeti Színház IdiótaSardar TagirovskyKiss Gergely Máté, Papp István, Zeck Juli, Kránicz Richárd, Csikos Sándor, Edelényi Vivien, Horváth Julianna, Mészáros Ibolya, Vékony Anna, Janka Barnabás, Nánási Brigitta Katona József Színház Rozsdatemető 2.0Máté GáborBezerédi Zoltán, Vizi Dávid, Szirtes Ági, Péter Kata, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Szacsvay László, Mészáros Blanka, Tasnádi Bence, Bodnár Erika, Ujlaki Dénes, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Dankó István, Takátsy Péter, Veszelovszki Janka, Rohonyi Barnabás, Lengyel Benjámin József Attila Színház Karenina, AnnaTelihay PéterGazdag Tibor, Létay Dóra, Zöld Csaba, Fazakas Júlia, Mészáros András, Fabó Györgyi, Kiss Gábor, Korponay Zsófi, Chajnóczki Balázs, Betz István, Fekete Thália Réka, Galambos Zsófi, Botár Endre, Brunczlík Péter Tamási Áron SzínházEgy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesélRadu AfrimGajzágó Zsuzsa, Korodi Janka, Dávid Péter, Erdei Gábor, Mátray László, Kónya-Ütő Bence, Pál Ferenczi Gyöngyi, Beczásy Áron, Szakács László, Kovács Kati, Pálffy Tibor, Benedek Ágnes, Magyarosi Imola, Vass Zsuzsanna, Szalma Hajnalka, Nagy Alfréd Katona József SzínházJeanne d'ArcHegymegi MátéMészáros Blanka, Dankó István, Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Máté Gábor, Mészáros Béla, Rába Roland, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos Nemzeti SzínházWoyczekifj. Vidnyánszky AttilaNagy Márk, Barta Ágnes, Fehér Tibor, Bordás Roland, Szabó Sebestyén László, Böröndi Bence, Herczegh Péter, Kovács Tamás, Benedek Dániel, Szabó Nikolett, Mészáros Martin, Berettyán Sándor, Szép Domán Nemzeti Színház és Gyulai VárszínházCaligula helytartójaSzász JánosTrill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Rácz József, Bordás Roland, Kristán Attila, Bodrogi Gyula, Szarvas József Radnóti Színház10Sebestyén AbaVilmányi Benett, Pál András, Martinovics Dorina, Kováts Adél, Márfi Márk, Sodró Eliza, Nagyabonyi Emese, László Zsolt, Schneider Zoltán, Tóth Ildikó Vörösmarty SzínházKartonpapaHargitai IvánTóth Ildikó, Egyed Attila, Kovács Tamás, Kiss Diána Magdolna, Pálya Pompónia PinceszínházA tribádok éjszakájaKiss CsabaKaszás Gergő, Györgyi Anna, Juhász Réka, Gömöri András Máté