Mezőnyárád község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Mezőkövesdi járásban.
Fekvése A Borsodi-Mezőségen, a vármegye déli részén, Mezőkövesdtől 10, Miskolctól közúton 30 kilométerre délre fekszik. A közvetlen szomszédos települések: észak felől Bükkábrány (3 km), dél felől Mezőkeresztes (4 km), délnyugat felől Mezőkövesd (10 km), nyugat felől Tard, északnyugat felől pedig Tibolddaróc.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 3-as főút, mely a belterületének keleti és északi széle mentén halad el, ez köti össze] Mezőkövesddel és Bükkábránnyal, illetve azokon keresztül az ország távolabbi részeivel is. Délebbi szomszédai a 3304-es úton érhető el, Tardra (illetve azon át Cserépváraljára) pedig a 25 113-as számú mellékút vezet, a nyugati határszéle közeléből.
Vasúton is megközelíthető, a Budapest–Sátoraljaújhely-vasútvonalon; vasútállomása Mezőkeresztessel közös, és közúton a két települést összekötő 3304-es útból kiágazó 33 306-os számú mellékúton érhető el.
Nevének eredete A nyárád szó olyan vízfolyást vagy más vizes területet jelent, amelynek környékén sok a nyárfa. Nyárád, vagy Nyárágy nevű személynév is volt, így eredhet a neve személynévből is.
Története Első okleveles említése 1238-ból származik, egy IV. Béla király által kiadott adománylevélen. A 13. század második felében templomot építettek. 1544-ben a török felégette. 1596. október 23-24-én volt a mezőkeresztesi csata. A török sereg Nyárád falun vonult végig, s ettől kezdve a pusztulás és a regenerálódás ciklusai váltották egymást a településen. Volt olyan időszak is, hogy teljesen néptelen volt a falu. 1725-ben tűzvész pusztított, leégett a román stílusú templom is. 1728-ban újra felépítették, barokk stílusban kibővítették. A község neve 1905-től Mezőnyárád.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Dr. Horváth László (független) 1994–1998: Dr. Horváth László (független) 1998–2002: Dr. Horváth László György (független) 2002–2006: Dr. Horváth László (független) 2006–2010: Sárosi Ferenc (független) 2010–2014: Dr. Horváth László György (független) 2015–2019: Bárdos József Szabolcs (független) 2019–2024: Bárdos József Szabolcs (független) 2024– : Bárdos József Szabolcs (független)
A településen a 2014. október 12-i önkormányzati választás után, a polgármester-választás tekintetében nem lehetett eredményt hirdetni, mert szavazategyenlőség alakult ki az első helyen, a kormányzó pártszövetség jelöltje, Sümegi Péter és a független jelöltként induló Bárdos József Szabolcs között: mindketten 343-at szereztek meg a 746 érvényesen leadott szavazatból, három jelölt közül. Az emiatt szükségessé vált időközi választást 2015. január 25-én tartották meg, magasabb választói aktivitás mellett és immár csak két jelölt részvételével, ez a helyzet pedig a független aspiráns javára döntötte el a voksolást, 19 szavazatnyi különbséggel.
Népesség A település népességének változása:
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a településnek csak magyar nemzetiségű lakossága volt.A nemzetiségi népesség száma 2001
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89%-a magyarnak, 0,3% németnek mondta magát (11% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 61,2%, református 9,2%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 6,1% (22,4% nem válaszolt).Mezőnyárád Helységnévtár
2022-ben a lakosság 92,4%-a vallotta magát magyarnak, 1% cigánynak, 0,2% németnek, 0,1-0,1% szlováknak, szlovénnek, örménynek és lengyelnek, 2,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 52,3% volt római katolikus, 10,4% református, 0,8% görög katolikus, 0,7% egyéb keresztény, 5,4% felekezeten kívüli (28,9% nem válaszolt).Mezőnyárád Helységnévtár
Látnivalók Majthényi-kúria (ma általános iskola) A 13. században épült templom romja, ma műemlék (a Szondi u. végén helyezkedik el.) Római katolikus templom Szűz Mária, Keresztények Segítsége tiszteletére felszentelve. Mk Paintball és lézerharc Paintballközpont http://mkpaintball.hu/
Jegyzetek
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Borsod vármegye települései