Rapai Ágnes (Szekszárd, 1952. március 13. –) magyar költő, író, műfordító.

Élete Édesanyja Gáti Piroska, édesapja Rapai Gyula, egy nővére van, Márta. Gyerekkorát Budapesten, Szekszárdon, Pécsett töltötte, ahol 15 éves korában megismerkedett későbbi férjével, Nyéki Károllyal. Fia, Nyéki Attila, már Moszkvában született.

A Lomonoszov Egyetem dramaturgia szakát végezte el. Az MTA Társadalomtudományi Intézetében dokumentátorként dolgozott, később újságíró.

Művészete 1989 óta szabadúszó író. 1989-ben beválasztották a Magyar Írószövetség költői szakosztályának vezetőségébe. Költészetére nagy hatással volt Apollinaire, Stéphane Mallarmé, Tandori Dezső, T. S. Eliot, Oravecz Imre, Allen Ginsberg és Sylvia Plath, utóbbinak néhány versét magyarra fordította. Bodor Béla meghatározása nyomán az új szenzibilitás magyar képviselőjének tartják, bár Rapai maga nem tartja magát annak, sőt, állítása szerint nem is ismeri azt. A '90-es években többször járt Svájcban, Werner Bucher író, az orte kiadó igazgatója, és a svájci írószövetség meghívására. A magyar irodalmi élettől több mint tíz évig távol tartotta magát, olyannyira, hogy sokan svájci költőnek tartják. Csak 2004 után, amikor belépett a Szépírók társaságába és megtanulta a számítógép használatát, tért vissza a magyar irodalmi életbe, novellát és blogot is írt.

Írói álneve Férfinéven (Láng Olivér) írt versei megjelentek a Holmiban, az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban. Rapai Ágnes groteszk humora leginkább a kortárs magyar költőkről írt paródiáiban érhető tetten. Férfiverseit és paródiáit is a költőnőkről kialakult negatív kép – a költőnő idegbeteg, léha, humortalan, kocsmázó stb. – megváltoztatásának szándéka vezette.

Közéleti tevékenysége Ezzel egyidőben részt vett feminista akciókban, például a Prostitúció nélküli Magyarországért mozgalomban. Amikor 2007-ben a Parlament leszavazta Sándor Klára és Magyar Bálint törvényjavaslatát a női kvótáról, a karzatról Forgács Zsuzsával piros lapot mutatott fel a képviselőknek.

Publikációk Könyvek Máshol, (versek, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985) A darázs szeme, (versek, Orpheusz Kiadó, 1990) Zadarnál a tenger, (versek, Orpheusz Kiadó, 1997) Arc poétika, (versek, Novella Kiadó, 2006) Mindenhol jó, (versek, Novella Kiadó, 2007)

Svájcban megjelent könyvei: Spaziergang mit Hölderlin, orte-Verlag 1995 Budapest..., orte Verlag 1999 (Mindkettőt Sándor András fordította németre)

Antológiák Szép versek (1984,1986,1988,1990,2006,2007,2008,2009) Költői jelenlét 1985 (Magvető könyvkiadó, 1985) Rodo Tykim Ulina (Finnugor írók antológiája, 1989) Magyar Orpheus - Weöres Sándor emlékezetére (Szépirodalmi Kiadó, 1990) Nem szép versek (Nap Kiadó, 1993) Magyar Zsoltár (Kortárs Kiadó, 1994) Hét évszázad magyar költői (Tevan Kiadó, 1996) Mindenfélékből Pantheont (Orpheusz Kiadó, 1997) Magyar költőnők antológiája (Enciklopédia Kiadó, 1997) Újmódi bárdok éneke (1997. Obender & Co. Studio) Balatoni Almanach (2001. Veszprém megyei múzeum) Isten előtt állsz (Auktor Könyvkiadó Kft.2004) Lecsukott szemeden át látom (Kortárs magyar női szerelmes líra 2005) Éjszakai állatkert (Jonathan Miller kiadó, 2005) Mégse légyott - Kékszakállú+Verizmo elmaradt randevúja (Miskolc, 2006) Ötvenhat író Esztergomról (Pont Kiadó, Budapest, 2006) Légyott – B.artók + P.árizs randevúja (Miskolc, 2007) Szomjas oázis (Jaffa Kiadó, Budapest, 2007) Jelenlét 50 Petőcz András ötvenedik születésnapjára (Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány, 2009) Légyott - Bartók+Bécs válságtanácskozása(Miskolci operafesztivál kht. 2009) Dzsungel a szívben - A szív kutyája 2010

Német nyelvű antológiák Frauenfelder Lyriktage 1997 Poesie Agenda, 1995, 1996, 1998, 1999, 2003, 2009, 2010,https://web.archive.org/web/20090927183124/http://orteverlag.ch/pages/poesie_agenda/poesie_agenda_2010.htm Ungarische Poeten 1990 (Schweizer Literaturzeitschrift) Die Liebe sitzt in der Sonne (2008)

Magyar irodalmi folyóiratok Rapai Ágnesnek a következő folyóiratokban jelentek meg írásai: Árgus, Bárka, Élet és Irodalom, Forrás , Híd, Holmi, Kortárs, Liget , Magyar Napló, Mozgó Világ, Parnasszus, Prae, Somogy, Új Forrás, Új Írás, Tekintet, Spanyolnátha ,litera, terasz

Svájci folyóirat Az Orte folyóirat több számában olvashatók versei.

Díjak A Rosenthal Institute for Holocaust ösztöndíja, 1995 A Művészeti Alap ösztöndíja, 1996 Arany János-ösztöndíj, 1999 Az NKA ösztöndíja, 2008

Külföldi szereplések Frauenfeld 1997-ben részt vett a Frauenfeldi Költészeti Fesztiválon.

Frankfurt 1999-ben, amikor Magyarország volt a Frankfurti Könyvvásár díszvendége, jelent meg második német nyelvű verseskötete.

Prága 2007-ben a Nemzetközi Költészeti Napokon vett részt.

Kritikák Magyar nyelven: Lengyel Balázs: Amit az Arc poétikáról tudni kell

Bodor Béla: https://web.archive.org/web/20080923163754/http://www.kortarsonline.hu/0801/bodor.htm Mindig máshol jó (Kortárs, 2008 január) Bella István: A fűszál színeváltozása (Élet és Irodalom, 1985) Pécsi Györgyi: A darázs szeme (Életünk, 1991)

Lukácsi András: Magyar költőnő Svájcban (Magyar Hírlap, 1994) Sándor András: „E ruhátlan lét: a költészet” (Tekintet, 1995/5–6) Legeza Ilona : Zadarnál a tenger (Legeza Ilona irodalmi honlapja) Kapecz Zsuzsa: Láng Olivér tündöklése és bukása (Élet és Irodalom, 2007) Fodor Tünde: Hétköznapok töredékei (Spanyolnátha 2007. őszi száma) Kálmán Gábor: Amikor a háziasszony verset ír (Könyvesblog, 2007) Kálmán C. György: Női test, férfi teszt Élet és Irodalom

Német nyelven: Barbara Traber: Elegie am Nachmittag (Badener Tagblatt, Samstag, 29. Oktober 1994) WALTER NEUMAN: Wenn die gewöhnliche Rede nicht länger ausreicht (Südkurier, 10.1.03.) IRÉNE BOURQUIN: Poesie: „Die einzige zweite Wirklichkeit“ (Der Landbote, 22 September 1997) WALTER NEUMANN: Von Arnika bis Zittergras oder Das Glück der Poesie (Stuttgarter Zeitung, 25. September 1997)

További információk Rapai Ágnes honlapja Rapai Ágnes netnaplója a Litera irodalmi portálon Rapai Ágnes netnaplója a Terasz online kulturális magazinban Interjú Rapai Ágnessel Readme.cc (recenziók és könyvtippek) Rapai Ágnes a Spanyolnáthában Ágnes Rapai (4. Frauenfelder Lyriktage 1997 - Autorinnen und Autoren) Agnes Rapai (Orte Verlag & Schweizer Literturzeitschrift) Werner Bucher – Stimmen zum Autor Ágnes Rapai (Poezie na Drátě / Den Poezie: 5.-23.11.2007 – IX. ročník festivalu na počest narození K. H. Máchy) Írók tiltakoznak a Jobbik ellen Rapai Ágnes blogja https://www.facebook.com/#!/note.php?note_id=406433502108 Ilma Vronszkaja

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar nők Kategória:Pécsi írók, költők Kategória:Szekszárdiak Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Élő személyek