A görög mitológia az ókori hellének vallásából származó mítoszok gyűjteménye. Ezeket a történeteket minden régi görög ismerte, és bár néhány korabeli filozófus megkérdőjelezte hihetőségüket, a hétköznapi emberek szertartásai és világnézete alapjául szolgáltak. Ma a nagyközönség leginkább a római költők, írók elbeszélései alapján ismeri ezeket a történeteket (sokuknak nincs is más forrása), leggazdagabb e tekintetben Ovidius római költőnagyság Metamorphoses (Átváltozások) című műve.
A környező népekhez hasonlóan a görögök is az élet bizonyos területeihez rendelt istenekben hittek. Például Aphrodité a szerelem istennője, míg Arész a háború, Hadész pedig az alvilág és a halottak istene volt. bélyegkép|230px|A görög háromság és a Föld három királyságának eloszlása: Zeusz isten (égbolt), Poszeidón (tengerek és óceánok) és Hadész (alvilág). Theók (kisebb istenek) ennek a háromságnak a gyermekei. bélyegkép|220px|Zeusz mellszobra, (Sala Rotonda, Museo Pio-Clementino, Vatikán) bélyegkép|220px|Paióniosz Niké szobra. A fennmaradt felirat szerint a messzénéiek és a naupaktosziak ajánlották Zeusznak i.e. 425-ben, a péloponnészoszi háborúban a spártaiak feletti győzelmük hadizsákmányának a tizedéből A tulajdonképpeni imádat mindössze néhány isten, különösen a tizenkét olümposzi felé irányult. Az olümposzi istenek (és például Perszephoné, az Eleusziszi misztériumok pártfogója) nagy pánhellén kultuszok központjai voltak. Sok területnek, sőt még egyes falvaknak is megvoltak a maguk kultuszai, melyek olyan nimfák és kisebb istenségek köré összpontosultak, akiket jóformán sehol másutt nem ismertek. A phrügiai Kübeléhez hasonló idegen isteneket jól ismerték szerte Hellaszban, de nem tisztelték őket.
A görög hiedelemvilág a hellenizmus korában nagyban közkinccsé lett a mediterráneumban, lásd bővebben: szinkretizmus.
A görög panteon isteneinek emberi alakjuk van (antropomorfizmus), ám legfőképpen ők az Univerzum megszemélyesített erői. Mint ilyenek, többé-kevésbé változatlanok. Míg néha úgy tűnik, van némi igazságérzetük, gyakran kicsinyesek vagy bosszúszomjasak. Az istenek kegyeit áldozattal és jámborsággal lehet elnyerni, de ez nem jelent garanciát, mivel hajlamosak a gyakori véleményváltoztatásra. A haragjuk kíméletlen és a szerelmük is legalább ilyen veszélyes lehet. A görög istenek egyetlen dologtól félnek, az aranyagancsú szarvas vérétől, amely eltörli az ereikben keringő folyadékból, az ikhórból nyert halhatatlanságukat.
A görög mitológia világa eléggé összetett. Tele van szörnyekkel, háborúkkal, intrikákkal és kotnyeles istenekkel. Emellett vannak a hérószok, akik segítenek az embereknek felülkerekedni ezeken a problémákon. Az emberek persze sokkal nagyobbak voltak akkoriban, ám a görögök nem láttak nagy szakadékot a történelmük és a vallásuk között (lásd az Iliaszt és az Odüsszeiát). A görögök a mítoszbeli hősök és az ő kultúrájuk egyenes ági leszármazottainak tekintették magukat.
A folyamatos használaton és irodalmi utalásokon túl a görög mitológia jó néhány csodálatos történettel szolgál, amelyek máig is élvezhetőek maradtak. Jóval a vele szorosan összekapcsolódó görög vallás eltűnése után is fontos kulturális hivatkozási alapul szolgál. Amikor a kereszténység államvallássá lett a Római Birodalomban, igyekeztek a régi vallások nyomait eltüntetni vagy démonizálni. Így lett például Poszeidón háromágú szigonyából a Pánról mintázott ördög vasvillája, vagy a téli napforduló ünnepe (Mithrász és a Nap születésnapja) a karácsony. Az irodalom már nehezebb feladatnak bizonyult a keresztények számára; ebben lehetetlen lett volna megszüntetni a görög befolyást Homérosz, Theokritosz, Vergilius, Ovidius és több száz más görög és római szerző műveinek félredobása nélkül. Így aztán a görög mitológia több mint egy ezredévvel túlélte a görög vallást. Még a leginkább klasszikus keresztény irodalom is tartalmaz utalásokat rá.
Néhány fontosabb mitikus személy 250px|bélyegkép|A görög mitológia isteneinek és utódaiknak családfája. Részlet. right|thumb|220px|A hajdani 12 m magas Zeusz-szobor ábrázolása egy éliszi érmén right|thumb|220px|Thanatosz a Halál megtestesítője a görög mitológiában. Nüx, az Éj istennőjének apa nélkül született fia és Hüpnosz, az Álom istenének ikertestvére, akiknek közös tartaroszi palotája a sötétség otthona right|thumb|180px|Kalliopé a szép szavú múzsa, a görög mitológiában Zeusz és Mnémoszüné lánya, az epikus költészet múzsája
Az istenek első nemzedéke
Khaosz: a világkeletkezési folyamat élén állt, zűrzavaros anyagi jellegű üresség, egy légáramlat termékenyítette meg Erebosz: sötétség Nüx: az éjszaka és a sötétség istennője, a sötét erők isteneinek anyja (Mómosz, Ponosz, Morosz, Thanatosz, Hüpnosz, Oneirosz, heszperiszek, kérek, moirák, Nemeszisz, Philotész, Gérasz, Apaté, Erisz.) Gaia: a földanya, minden létezőnek az alapja; megszülte Uranoszt, saját párját Uranosz: az első férfiisten, az Ég Tartarosz: az Alvilág legmélye, amelyet klasszikus kori költők megszemélyesítettek hekatonkheirek: óriási százkarú szörnyek ötven fejjel, Gaia és Uranosz első gyermekei: Kottosz, Briareosz, Gügész küklópszok: az egyszemű szörnyalakok, Gaia és Uranosz második gyermeknemzedéke. Uranosz utálattal nézi szörnygyermekeit, és az alvilág legsötétebb poklába, a Tartaroszba veti őket. titánok: Gaia és Uranosz újabb fiúgyermekei, név szerint Ókeanosz (a tenger), Kóiosz, Hüperión, Kriosz, Iapetosz és Kronosz (az idő). A titánok gyermekeit szintén titánoknak nevezik. A második nemzedékből híressé vált titánok: Atlasz, Epimétheusz és Prométheusz (Iapetosz fiai) titaniszok: Gaia és Uranosz lányai, név szerint Téthüsz, Rhea, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé, Dióné és Theia.
Az istenek második nemzedéke Kronosz: Zeusz apja, a legfiatalabb titán, Idő-atya. „A késői görögök Kronoszt Khronosz-nak, azaz sarlóval felfegyverzett könyörtelen "Idő-atyának” olvasták.” Szétválasztotta egy sarlóval az Eget és a Földet. Megfosztotta atyját nemzőszervétől; az ekkor földrehulló vérből születtek az Erünniszek, a bosszú istennői, a tengerből kiemelkedve megszületett a csodálatos Aphrodité, a szépség és szerelem istennője. Később saját trónja védelmére valamennyi gyermekét felfalta, Zeusz kivételével. Rhea: Kronosz felesége. Ő mentette meg legkisebb gyermeküket, Zeuszt, Kronosz elől, azzal, hogy Kréta szigetére rejtette. Gyermekeik: Hesztia, Démétér, Héra, Hadész, Poszeidón, Zeusz Métisz: mikor Zeusz felnőtt, tőle kapott mérget, amit atyjának adott, mire az kihányta korábban lenyelt gyermekeit. Zeusz lenyelte őt mint első feleségét.
Olümposzi istenek Az olümposzi istenkatalógus hellenisztikus kori fejlemény. Ugyancsak hellenisztikus kori fejlemény a görög mitológiai alakoknak a részben teljesen más gyökerű, részben rokon italikus-latin mitológiai alakokkal való „megfeleltetése”, mintegy nemzetközi „istenszótár” gyanánt, hogy a fogalmak (nagyjából) lefordíthatóak legyenek (a latin istenneveket zárójelben közöljük).Az imígyen előállott görög–latin megfeleltetési szótár azután a közép- és újkorban úgy elterjedt az európai kultúrában, hogy a nevek gyakorlatilag felcserélhetőek (az angolszász kultúrkörben például igen elterjedt szokás, hogy az összes olümposzi, illetve nem olümposzi, de megfeleltetett istenségre a latin nevük a bevett, emiatt gyakran nehéz eldönteni, melyik kultúrkör melyik képzetéről van szó). A megfeleltetés persze közel sem tökéletes, nem is lehetett volna az, és utólag eredményezett is egyfajta összemosódást a különféle képzetekben (lásd részletesebben szinkretizmus). Mars például eredetileg nem hadisten, a római vallásban ilyen istenség ugyanis nem létezett, hanem sejthetőleg egyszerűen Latium (egyik) területi védőistensége, akinek ebből a területvédő aspektusából lett a harccal kapcsolatos „feladatköre”. Hasonlóképpen területi védőistenség lehetett „eredetileg” Athéné, akinek a nevét Athén városa viseli. Zeusz: a legfőbb isten az Olümposzon, Kronosz és Rhea fia, az istenek 3. nemzedékének vezetője, jelképe a villám (Jupiter) Héra: 300 éves szerelem után Zeusz felesége és nővére, az Olümposz királynője, a család istennője. (Juno) Poszeidón: Kronosz és Rhea gyermeke, a félelmetes természeti erők (pl. földrengés, tengeri vihar) istene, csak összefoglalva nevezzük a tenger istenének, jelképe a háromágú szigony, jelzője a Földrázó (Neptunus). Aphrodité : a szépség és szerelem istennője. Mikor kardjával Kronosz kasztrálta apját, Uranoszt, egy kagylóhéjban emelkedett ki a tenger habjaiból. Az istennő neve is születésére utal, mert a görög aphrosz szó habot jelent(Venus) Arészt szerette, de Héphaisztosz felesége lett. Héphaisztosz: Héra gyermeke, az istenek kovácsa, a tűz és minden mesterség istene (leginkább a kovácsoké), egyik lábára sántít (Vulcanus) Apollón: Létó és Zeusz gyermeke, a költészet, nap, világosság, jóslás, zene istene, a Múzsák karának vezetője (Apollo) Hermész: Zeusz és Maia gyermeke, az istenek hírnöke, a halottak követője, a kereskedők, szónokok, tolvajok védője, jelképe a caduceus (Mercurius) Démétér: a termékenység, a nyár, a növények, az aratás istennője, Zeusz második legidősebb testvére, Kronosz és Rhea lánya (Ceres) Artemisz: Létó és Zeusz gyermeke, a Hold, a vadászat és a vadállatok szűz istennője, Apollón ikertestvére (Diana) Pallasz Athéné: Zeusz fejéből pattant ki. A városvédő mesterségek és tudományok védnöke, a bölcsesség, jog, az igazságos háború és a művészetek oltalmazó istennője. (Minerva) Arész: Héra és Zeusz gyermeke, az értelmetlen vérontás istene (Mars) Dionüszosz: Zeusz és a halandó Szemelé fia, a bor és szőlő istene (Bacchus)
Egyéb istenek, istennők és félistenek Amphitrité: Poszeidón tengeristen felesége Boreasz: az északi szél Eileithüia: Héra gyermeke, a szülés istennője Erinnüszök: Gaia és Uranosz gyermekei (Alektó, Tisziphoné és Megaira), a bosszúállás véres istennői. Ha valaki galádságot követ el (fiatalabb megsérti az idősebbet, házigazda a vendéget, rokon gyilkol rokont), megkeresik és őrületbe kergetik. Leghíresebb példa erre Oresztész esete. (Fúriák) Erósz: Aphrodité és Arész fia, a Szerelem Hadész: Kronosz és Rheia gyermeke, az Alvilág ura. Az alvilágban lakik, Övé a Sötétség sisakja, ami a jeges rettegést árasztja magából (Pluto) Hadész ugyan nem lakik az Olimposzon az ókori görögök teljes jogú istenként tekintettek rá. Hébé: Zeusz és Héra gyermeke, az ifjúság istennője. Héraklész felesége lett. Héliosz: Naptitán. Hekaté: Asztéria és Perszész lánya. Háromfejű és háromtestű alvilági istennő, a varázslás, a boszorkányság, a sötétség, a hármas keresztutak és az éjszaka úrnője. A Tartarosz kormányzóasszonya. Hesztia: Zeusz legidősebb testvére, Kronosz és Rhea lánya, a családi tűzhely istennője (Vesta) Hügieia: Aszklépiosz leánya, az egészség istennője Hüpnosz: az Éj istennőjének, Nüxnek a fia, az álom istene. Thanatosz ikertestvére. Irisz: a szivárvány istennője Khrysus: az arany istene és megtestesítője, az összes mitológiai történetben csupán egyszer említik. Maia: Atlasz leánya, Hermész anyja Moirák: Zeusz és Themisz( vagy Nüx) leányai, a sors istennői. Hatalmuk az istenek sorsa fölé is kiterjedt. Nevük sorban: Klóthó (Fonó), Lakheszisz (Sorsjuttató), Atroposz (Kérlelhetetlen). (Párkák) (Nornák) Morpheusz: az alvás istene Mnémoszüné: az emlékezés és a jó memória titánja, a Múzsák anyja Nemeszisz vagy Nemezisz: Nüx leánya, a megtorlás, bosszú istennője Niké: a győzelem istennője,mindig Zeusz mellett ül szekerén. Jelképe a babérkoszorú ami az ókori Görögországban győzteseknek járt. Pán: Hermész és Droüpé nimfa fia, kecskelábú, szőrös-szarvas pásztoristen, az érintetlen vadonok istene. Régebben neve azt jelentette: egyszerű, de már azt jelenti: minden Perszephoné: Démétér és Zeusz gyermeke, a tavasz istennője, Hadész felesége. Az évből 9 hónapot tölt az Olümposzon, a maradék hármat férjével tölti az alvilágban, mint annak királynője. Plutosz: a vagyon istene és megtestesítője, Démétér fia. Egyes források szerint a szerencse istennőjének, Tychének fia. Szelené: a Hold titánja