Szilberek (szerbül Бачки Брестовац / Bački Brestovac, németül Ulmenau) település Szerbiában, a Vajdaságban, a Nyugat-bácskai körzetben, Hódság községben.

Fekvése Zombortól délkeletre, Hódságtól északra, Sztapár és Szentfülöp közt fekvő település.

Története 1543-ban szerepel először neve az érseki úrbéri lajstromban, Nagy-Bresztovácz (major) néven.

1554-ben a török defterekben, a zombori nahijéban Besztovo néven felsorolt falucska 3 házzal, 1570. körül 5 házzal, 1590-ben pedig 8 adózó házzal.

1746-ban újonnan telepített kamarai faluként szerepelt, 1757-ben 1200 forint volt az adója.

A 19. század elejétől kiváló iparát is számon tartották.

1834-ben vegyes céh alakult a településen, és ugyanekkor kapott szabadalmat a kovácsok, kerékgyártók, kádárok, kötélverők, kalaposok, harisnyakötők, csizmadiák, üvegesek, vargák, szűcsök, szabók, festők, esztergályosok, asztalosok, takácsok céhe is.

1834-ben 5400 lakosa volt 874 házban, melyből 259 magyar, 4356 német, 750 szerb és 33 egyéb nemzetiségű volt.

1945-ig német többségű település volt, jelentős szerb kisebbséggel. A második világháború után deportálták a német lakosságot.

A község Katalinhegy nevű határrészén három régi halom és egy földvár is van.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Szerbek 3101 89,39 Cigányok 35 1,00 Horvátok 29 0,83 Jugoszlávok 22 0,63 Magyarok 7 0,20 Macedónok 6 0,17 Albánok 6 0,17 Montenegróiak 5 0,14 Németek 2 0,05 Ukránok 1 0,02 Szlovének 1 0,02 Szlovákok 1 0,02 Románok 1 0,02 Muzulmánok 1 0,02 Bunyevácok 1 0,02 Egyéb/Ismeretlen

Nevezetességek bélyegkép|balra|250px|Az ortodox templom Római katolikus temploma - 1818-ban épült, 1852-ben és 1896-ban felújították Görögkeleti temploma - 1851-ben épült

Jegyzetek

Források

Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye

Kategória:A Nyugat-bácskai körzet települései Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései