Az 1998–1999-es UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén 7., jogelődjeivel együttvéve 44. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a barcelonai Camp Nou adott otthont. A döntőt az angol Manchester United nyerte, miután az utolsó percekben fordítva 2–1-re legyőzte a Bayern München csapatát.

Selejtezők

A selejtezőket két fordulóban bonyolították le 1998. július 22. és augusztus 26. között. A selejtezőben 48 csapat vett részt.

1. selejtezőkör Az első selejtezőkör párosításainak győztesei a második selejtezőkörbe jutottak, a vesztesek kiestek. Az első mérkőzéseket 1998. július 22-én, a visszavágókat július 27-én és 29-én játszották.

2. selejtezőkör A második selejtezőkör párosításainak győztesei a csoportkörbe jutottak, a vesztesek az UEFA-kupa 1. fordulójába kerültek. Az első mérkőzéseket 1998. augusztus 12-én, a visszavágókat augusztus 26-án játszották.

Csoportkör

A csoportkörben 24 csapat vett részt, a sorsoláskor hat darab négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első helyezettjei, valamint a két legjobb második helyezett az egyenes kieséses szakaszba jutott. A többi csapat kiesett. A csoportkör mérkőzéseit 1998. szeptember 16. és december 9. között játszották le. A csoport

B csoport

C csoport

D csoport

E csoport

F csoport

Második helyezettek sorrendje

Egyenes kieséses szakasz

Az egyenes kieséses szakaszban a csoportkör hat első helyezettje és két legjobb második helyezettje vett részt.

Negyeddöntők Az első mérkőzéseket 1999. március 3-án, a visszavágókat március 17-én játszották.

Elődöntők Az első mérkőzéseket 1999. április 7-én, a visszavágókat április 21-én játszották.

Döntő

Az 1998–1999-es UEFA-bajnokok ligája győzteseManchester United2. cím

Források

Kapcsolódó szócikkek 1998–1999-es UEFA-kupa 1998–1999-es kupagyőztesek Európa-kupája 1998-as Intertotó-kupa