A miskolci jelzésű autóbuszvonal az Újgyőri főtér és Bükkszentlászló között húzódik a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. üzemeltetésében.
Története Miután Bükkszentlászlót 1981-ben Miskolchoz csatolták, a helyi tömegközlekedés 1982. május 23-án indult el a 68-as autóbuszvonalon, a Marx tér (mai Újgyőri főtér) és a faluközpont között, a maival megegyező útvonalon.
Az autóbuszjáratok hasonló időközönként jártak a maihoz mérten, bár ebben eltérést mutat a délutáni helyzet, ami napjainkban ritkább kapcsolatot eredményez a kezdeti menetrendekhez képest.
Az idők során kizárólag szólóbuszok járták a hegyvidéket, legtöbbször Ikarus 260-as kocsik, majd a 2002-es gyártású MAN NL223 és MAN SL223 autóbuszok uralták a 68-ast, hiszen azon miskolci buszjáratok egyike, amelyben jármű szabályosan nem, csak tolatással tud megfordulni a kicsi buszforduló miatt.
Útvonala Újgyőri főtér – Bükkszentlászló Bükkszentlászló – Újgyőri főtér Újgyőri főtér Első utca Vasgyári út Gózon Lajos utca Mexikóvölgy utca
Bükkszentlászló, Fő utca Bükkszentlászló Bükkszentlászló Bükkszentlászló, Fő utca
Mexikóvölgy utca Gózon Lajos utca Ógyár tér Fürdő utca Harmadik utca Első utca Újgyőri főtér
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, munkanapokon csúcsidőben 45-50, völgyidőben és hétvégén 60 perces ütemezettséggel.
Járművek Az autóbuszvonalon szóló (Iveco Feniksbus FBI, MAN Lion’s City A21, Neoplan Centroliner N4416) autóbuszok jelennek meg, melyek között vegyesen fordulnak elő az alacsonypadlós és midibuszok is.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Perc (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| végállomás ||0 km||0 |align=left| |- |1|| Vasgyári út (↓) ||0,5 km||1 |align=left| |- |2|| Vasgyár ||1,1 km||2 |align=left| |- |3|| Vasgyári temető ||1,6 km||3 |align=left| |- |4|| Bolyai Farkas utca ||2 km||4 |align=left| |- |5|| Tatárdomb ||2,7 km||6 |align=left| |- |6|| Salakbánya ||3,9 km||7 |align=left| |- |7|| Mészkőbánya ||4,7 km||9 |align=left| |- |8|| Bükkszentlászlói elágazás ||6,6 km||12 |align=left| |- |9|| Bükkszentlászló alvég ||7 km||13 |align=left| |- |10|| Bükkszentlászló alsó ||7,3 km||14 |align=left| |- |11|| Bükkszentlászló, önkormányzat ||7,9 km||16 |align=left| |- |12|| végállomás ||8,5 km||19 |align=left|
Képgaléria
Jegyzetek
Források
Kategória:Miskolc autóbuszvonalai Kategória:Diósgyőr-Vasgyár