Francisco Mérida Pérez, becenevén Fran Mérida (Barcelona, 1990. március 4. –) spanyol (katalán) labdarúgó, jelenleg a CA Osasuna játékosa.
Életpályája A Barcelona ificsapatában Fiatal korában már kitűnt a tehetségével, kitűnő technikai képzettsége miatt hamar a Barca ificsapatában találta magát, ahol középpályást játszott. Jól ment neki Katalóniában a játék, de mivel itt még nem kaphatott profi szerződést az Arsenal csapatába igazolt, ahol a fiatalok nevelése magas szinten működik.
Az első sikerek Első (barátságos) meccsén (Boreham Wood 4-0) máris betalált egy gyönyörű támadás után. Első szezonjában csak a tartalékok között szerepelt felemás sikerekkel, de az U17-es válogatottal megnyerte az Európa-bajnokságot, melyben nagy szerepelt vállalt. A második találkozón Franciaország ellen 2-0-ra nyertek és Merida szerezte a második gólt. A döntőben Anglia ellen léptek pályára. Ezen a meccsen Fran három csapattársa ellen lépett pályára: Gavin Hoyte, Ryhs Murphy, valamint Henry Lansbury voltak az ellenfelei. A csapat diadalmaskodott, s ezzel elhódították a kupát. A meccs után a középpályás elmondta, mennyire örül a címnek, s hogy mennyire sajnálja a csapattársait, akik ellene játszottak. Így végződött első szezonja az Ágyúsoknál, s reméli, hogy a jó benyomás, melyet a vezetőségre tett arra sarkalja őket, hogy jövőre több szerepet adjanak neki.
Sikerei, díjai Klub Atletico Madrid UEFA-szuperkupa: 2010 CA Osasuna Segunda División: 2018–19
Válogatott Spanyolország U17 U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság: 2007
Jegyzetek
Külső hivatkozások Atlético Madrid official profile BDFutbol profile
Transfermarkt profile Sky Sports profile ESPN stats
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Barcelonaiak Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Real Sociedad labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Braga labdarúgói Kategória:A Hércules CF labdarúgói Kategória:A CA Paranaense labdarúgói Kategória:Az SD Huesca labdarúgói Kategória:A CA Osasuna labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek