Rupert James Hector Everett (Norfolk, 1959. május 29. –) angol színész.
Élete és pályafutása Everett az angliai Norfolkban született 1959-ben. Apja katona, majd üzletember volt, anyja előkelő nemesi-politikusi családból származott. Iskolai tanulmányait a Farleigh Schoolban kezdte, majd a bencés-rendi Ampleforth College-ban folytatta. 15 éves korában otthagyta az iskolát, és Londonba szökött, hogy színésznek álljon. Színészi karrierje beindulásáig prostitúcióból tartotta el magát.The ascent of Everett (The Daily Telegraph, 2002. május 22.)
Első sikereit 1982-ben érte el az Another Country című darabbal, amelyben egy meleg középiskolást játszott. A színdarabból 1984-ben azonos címmel film is készült. Az Another Country után több filmszerepet is kapott, és Generation Of Loneliness címmel kiadott egy könnyűzenei albumot is. 1989-ben Párizsba költözött, ebben az évben jelent meg első regénye Hello, Darling, Are You Working? címmel.
A regény megjelenésével egyidőben nyíltan felvállalta homoszexualitását. Egy 2007-es interjúban úgy nyilatkozott, számos olyan szerepről tud, amelyet csak amiatt nem kapott meg, mert melegségét nyíltan vállalta.Jennifer Romolini: Interview with Rupert Everett (Time Out New York, 590. szám, 2007. január 18.)
A kitörést az 1997-es Álljon meg a nászmenet! hozta meg neki, amelyben Julia Roberts meleg barátját alakította. Három évvel később A második legjobb dolog című filmben Madonna oldalán játszotta el a meleg legjobb barát szerepét. Az 1990-es évek vége óta rendszeresen kap főszerepeket nagy költségvetésű hollywoodi filmekben.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1982 A Shocking Accident (rövidfilm) Jerome és Mr. Weathersby 1983 Dead on Time (rövidfilm) banki ügyfél / vak férfi 1984 Egy másik ország Another Country Guy Bennett 1985 Csak egy tánc volt Dance with a Stranger David Blakeley Selmeczi Roland 1986 Egyszemélyes duett Duet for One Constantine Kassanis Kautzky Armand 1987 Gli occhiali d'oro Davide Lattes Hearts of Fire James Colt Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája Chronicle of a Death Foretold Bayardo San Román Ironminster örököse The Right-Hand Man Lord Harry Ironminster Széles Tamás 1990 Idegenek Velencében The Comfort of Strangers Colin Szerémi Zoltán Vári Attila 1994 Pret-a-porter – Divatdiktátorok Prêt-à-Porter Jack Lowenthal Jakab Csaba György király The Madness of King George György, Wales hercege Fazekas István Dellamorte Dellamore Francesco Dellamorte 1996 Majomparádé Dunston Checks In Lord Rutledge 1997 Álljon meg a nászmenet! My Best Friend's Wedding George Downes Kálid Artúr 1998 Szerelmes Shakespeare Shakespeare in Love Christopher Marlowestáblistán nem szerepel Kőszegi Ákos Vad szépség B. Monkey Paul Neville Fekete Ernő 1999 Az eszményi férj An Ideal Husband Lord Goring Kautzky Armand Bigyó felügyelő Inspector Gadget Sanford Scolex/Dr. Kampó Kőszegi Ákos Szentivánéji álom A Midsummer Night's Dream Oberon Szabó Sipos Barnabás 2000 Paragraph 175 (dokumentumfilm) narrátor A második legjobb dolog The Next Best Thing Robert Whittaker Szabó Sipos Barnabás 2001 South Kensington South Kensington Nicholas "Nick" Brett Lux Ádám 2002 Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember The Importance of Being Earnest Algernon / "Bunbury" László Zsolt A Thornberry család – A mozifilm The Wild Thornberrys Movie Sloan Blackburn (szinkronhang) 2003 Feltétlen szeretet Unconditional Love Dirk Simpson László Zsolt A királyt megölni... To Kill a King I. Károly király Rosta Sándor 2004 Nőies játékok Stage Beauty II. Károly király Csankó Zoltán Shrek 2. Shrek 2 Szőke Herceg (hangja) Kautzky Armand Hűségesküvezető producer A Different Loyalty Leo Cauffield 2005 Cserbenhagyás Separate Lies William "Bill" Bule Széles László Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe Róka (hangja) Selmeczi Roland 2007 Csillagpor Stardust Secundus Kautzky Armand Harmadik Shrek Shrek the Third Szőke Herceg (hangja) Kautzky Armand St. Trinian’s – Nem apácazárda St Trinian’s Camilla Fritton / Carnaby Fritton Csankó Zoltán 2009 St. Trinian's – A Fritton arany legendája St Trinian’s 2: The Legend of Fritton's Gold Camilla Fritton Csankó Zoltán 2010 Rakoncátlan célpont Wild Target] Ferguson László Zsolt Tarján Péter 2011 Hisztéria Hysteria Lord Edmund St. John-Smythe Kautzky Armand 2013 Justin, a hős lovag Justin and the Knights of Valour Sota (hangja) Láng Balázs 2015 Hercegnők éjszakája A Royal Night Out VI. György Kautzky Armand 2016 Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei Miss Peregrine's Home for Peculiar Children John Lamont / Mr. Barron Hajdu Steve 2018 The Happy Princefilmrendező és forgatókönyvíró Oscar Wilde 2019 The Warrior Queen of Jhansi Sir Hugh Rose 2022 A rendőröm My Policeman Patrick 2023 Napóleon Napoleon Wellington hercege Mihályi Győző
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1982 The Agatha Christie Hour fickó minisorozat (1 epizód) Strangers Lord Plural 1 epizód Play for Today fiú a partin 1 epizód 1983 Daisy hercegnő Princess Daisy Ram Valenski minisorozat (1 epizód) 1984 Távoli pavilonok The Far Pavilions George Garforth minisorozat (2 epizód) 1985 Arthur the King Lancelot tévéfilm 1993 Mama's Back Stephen tévéfilm 2001 Victoria’s Secret Fashion Show házigazda különkiadás 2003 Veszedelmes viszonyok Les Liaisons dangereuses Vicomte Sébastien de Valmont Mr. Ambassador Ronnie Childers nagykövet tévéfilm 2004 Sherlock Holmes és a selyemharisnya esete Sherlock Holmes and the Case of the Silk Stocking Sherlock Holmes tévéfilm 2005 Boston Legal – Jogi játszmák Boston Legal Malcolm Holmes 2 epizód 2006 Csendes Don And Quiet Flows the Don Grigory The Sunday Night Project házigazda 2007 Comic Relief Does The Apprentice versenyző híresség 1 epizód 2007–2018 The Graham Norton Show önmaga 3 epizód 2008 The Victorian Sex Explorer műsorvezető dokumentumfilm 2009 The Paul O'Grady Show vendég 2 epizód 2010 Mit gondolsz, ki vagy? Who Do You Think You Are? önmaga 1 epizód 2011 Fekete tükör Black Mirror Remény bíró 2012 Az utolsó angol úriember Parade's End Mark Tietjens minisorozat (5 epizód) A másik feleség The Other Wife Martin Kendall minisorozat (2 epizód) 2013 Loose Women önmaga 5 epizód 2016 Muskétások The Musketeers Marquis de Feron 6 epizód 2017 50 Shades of Gay önmaga különkiadás Quacks Dr. Hendricks 3 epizód 2019 A rózsa neve The Name of the Rose Bernard Guidoni 8 epizód 2020 Adult Material Carroll Quinn 4 epizód 2023 Mindenki odavan a gyémántokért Everybody Loves Diamonds John Lovegrove 6 epizód 2024 Emily Párizsban Emily in Paris Giorgio Barbieri 1 epizód
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:Angol színészek Kategória:LMBT színészek Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek