Az austerlitzi csata vagy más néven a három császár csatája a harmadik koalíciós háború ütközete, Napóleon legfényesebb győzelmeinek egyike volt 1805-ben Austerlitznél (ma: Slavkov u Brna, Csehország). Napóleon a csatában legyőzte a névlegesen Kutuzov tábornok vezette orosz–osztrák hadsereget.
Előzmények bélyegkép|160px|A hadi helyzet 1805. november 25-én Miután a francia csapatok 1805. november 13-án bevonultak Bécsbe, tovább üldözték a Morvaországba visszahúzódó szövetséges orosz–osztrák csapatokat. I. Sándor orosz cár megérkezésével a csapatok irányítása kikerült Kutuzov tábornok kezéből. A szövetséges uralkodók úgy döntöttek, hogy Austerlitztől (ma Slavkov u Brna, Csehország) nyugatra ütköznek meg Napóleonnal, ezért elfoglalták a pratzeni magaslatot (ma Prace település mellett), amelyet Napóleon szándékosan ürített ki, hogy ezzel csapdát állítson az ellenséges haderőknek.
A csata A szövetségesek emberrel indították meg a fő támadásukat a délen elhelyezkedő francia jobbszárny ellen, azzal a szándékkal, hogy azt elvágják Bécstől. Miközben Davout marsall főnyi hadteste makacs ellenállást tanúsított ezzel a támadással szemben, és visszaverte a melléktámadást, amelyet a szövetségesek intéztek az északi szárny ellen, Napóleon császár Soult marsallt gyalogossal megindította a domboldalnak, hogy a pratzeni magaslaton felálló gyenge szövetséges középhadat összezúzza. Soult elfoglalta a fennsíkot és meg is tartotta a szövetségesek visszafoglalási kísérleteivel szemben annak a főnyi erősítésnek köszönhetően, amit Napóleon küldött neki a tartalékból. A szövetséges erőket csakhamar kettészakították és a fennsíktól északra és délre is nagy erőkkel támadást indítottak. Ennek eredményeképpen a szövetséges haderőt megfutamították.
Eredményei A szövetségesek jelentős veszteségeket szenvedtek. A hadsereg maradékát a franciák szétszórták. Két nappal később I. Ferenc osztrák császár beleegyezett a hadi cselekmények beszüntetésébe és megegyezett I. Sándor cárral, hogy visszavonja hadseregét Oroszországba. Végül Ausztria is kénytelen volt békét kötni Franciaországgal (pozsonyi béke), az Orosz Birodalom pedig egy ideig nem vehetett részt a Franciaország elleni szövetségekben.
bélyegkép|középre|800px|Panorámakép a csatatérről napjainkban
A francia hadsereg hadrendje Austerlitznél + Főparancsnok I. Napóleon francia császárSzárnysegédekCaffarelli hadosztálytábornok (kijelölt),Jean Andoche Junot hadosztálytábornok, Anne Jean Marine René Savarly hadosztálytábornok, Antoine Joseph Bernard dandártábornok, Charles Mathieu Gardane dantártábornok, Jean Léonor Fracois Lemarois dandártábornok, Georges Mouton dandártábornok, Jean Rapp dandártábornokTáborkari főnökLouis-Alexander Berthier marsallFősszállásmesterMathieu Dumas hadosztálytábornokHaditérképészeti felügyelőNicolas Antoine Sanson dandártábornokTűzérségi felügyelőNicolas Marie Songis des Courbons hadosztálytábornokHadimérnökök felügyelőjeArmand Samuel Maréscot hadosztálytábornokZászlóalj/ Lovasszázad/ LövegLétszámMegjegyzésKisérő lovasszázad különítmény0,561 1.Hadtest Jea-Bapistee Jules Bernadotte marsall11 281 1.hadosztály Oliver Macroux Rivaud de la Raffiniére hadosztálytábornok5266 1.dandár Charles Macoux Rivaud de la Raffinére hadosztálytábornok8.sorgyalogezred Jean Fracois Étienne Autie ezredes3185845.sorgyalogezred Jean Léonard Barrie ezredes31603 2.dandár Michel Marie Pachthod dandártábornok54.sorgyalogezred Armand Philippon ezredes31614Tüzérség1.század, 8.gyalogostűzér-ezred61912.század, 3.lovastüzér-ezred6 2.hadosztály Jean-Baptiste Drouet hadosztálytábornok6015 1.dandár Fracois Jean Werlé dandártábornok27. könnyűgyalogezred Jean-Baptiste Charnoet ezredes32069 2.dandár Benrard Georges Francois Frére dandártábornok94.sorgyalogezred Jean Nicolas Razout ezredes3181495.sorgyalogezred Marc Nicolas Louis Pécheux ezredes31903Tüzérség2.század 8.gyalogos-tüzérezred62293.század6 3.Hadtest Louis Nicolas Davout marsall56562.hadosztályLois Friant hadosztálytábornok3773 Előőrsdandár Étienne Hedudelet de Bierre dandártábornok108.sorgyalogezred Joseph Higonet ezredes281815.könnyű gyalogezred632 század 1.dandár Georges Kister dandártábornok15.könnyű gyalogezred Jean Michel Geither őrnagy231710 (Nem számolva az előőrshöz és az 5. gránátosezredhez kikülönített erőket.33.sorgyalogezred2317 2.dandár Pierre-Charles Lochet dandártábornok48.sorgyalgozered Joseph Barbanegre ezredes2633111.sorgyalgozered Jacques Barbanegre ezredes2720Tüzérség2.század 7.gyalogos-tüzérezred62861.század, 5.lovastüzér-ezred3lovasság1.dragonyosezred Jean Thomas arrighi de Casanova ezredes33291. dragonyos-hadosztályból kikülönítve 4.dragonyoshadosztály Francois Antoine Louis Borcier hadosztálytábornok1883 1.dandár Jean-Baptiste Antoine Laplanche dandártábornok15.dragonyosezred Nicolas Martin Barthélemy ezredes333817.dragonyosezred Joseph Nicolas de Saint Dizier ezredes336427.dragonyosezred 3347 2.dandár Louis-Michel Sahuc dandártábornok18.dragonyosezred Charles lefebvre-Desnouettes ezredes 333419.dragonyosezred Auguste Jean-Gabriel Caulaincourt ezredes34124.Hadtest Nicolas Jean-De-Dieu Soult marsall25 904 1.hadosztály Louis Vincent Joseph Le Blond de Saint-Hilare hadosztálytábornok8568 1.dandár Charles Antoine Louis Alexis Morand dandártábornok10.könnyű gyalogezred Pierre Charles Pouzelt ezredes21488 2.dandár Paul Charles François Adrien Henri Dieudonné, Baron Thiébault dandártábornok14.sorgyalgozered Jacques Francois Marc Mazas ezredes2205136.sorgyalgozered Antoine CharlesHoubard de Lamotte ezredes21592 3.dandár Louis-Prix Varé dandártábornok43.sorgyalgozered Guillaume Raymond Amant Vivés ezredes2159355.sorgyalgozered François Roch Ledru des Essarts ezredes21614Tüzérség12.század 5.gyalogos-tüzérezred8230Az ellátóoszloppal együtt 2.hadosztály Dominique-Joseph René Vandamme hadosztálytábornok8346 1.dandár Joseph François Ignace Maximilien Schiner dandártábornok25.könnyű gyalogezred Bernard Pourailly ezredes21310 2.dandár Claude François Ferey dandártábornok46.sorgyalgozered Guillaume Latrille de Lore2155957.sorgyalgozered Jean Pierre Antoine Rey ezredes21771 3.dandár Jacques Lazare Savettier de Candras dandártábornok4.sorgyalgozered Auguste Julien Bigarré őrnagy2182228.sorgyalgozered Jean Georges Edighoffen ezredes21636Tüzérség13.század8248Az ellátóoszloppal együtt5.gyalogos-tüzérezred 3.hadosztály Claude-Juste-Alexandre Legrand hadosztálytábornok7949 1.dandár Pierre Hugues Victoire Merle dandártábornok25.könnyű gyalogezred Francois René Pouget ezredes21587 2.dandár Victor Levasseur dandártábornok18.sorgyalgozered Jean-Baptiste Ambroise Ravier ezredes2150775.sorgyalgozered Francois l'Huillier ezredes21532Corses-lövészzászlóalj1635 3.dandár Jean-Baptiste Michel Féry dandártábornokPô-lövészzászlóalj Étienne Hulot ezredes15873.sorgyalgozered Laurent Schobert ezredes31888Tüzérség14.század 5.gyalogos-tüzérezred8213Az ellátóoszloppal együtt Könnyülovasdandár Pierre Margaron hadosztálytábornok11.vadászezred Bertrand Bessiéres ezredes331726.vadászezred Alexandre Elsabeth Michel Digeon ezredes333114.század, 5.lovastüzér-ezred5143Az ellátóoszloppal együtt Hadtesttüzérség 17.és 18. század, 5.gyalogos-tüzérezred Fontenoy dandártábornok62506 db 12 fontos löveg Különítmény 8. huszárezred Jean-Baptiste Francheschi-Delsone ezredes3276A 4. hadtest lovasdandárjából kikülönítve – Margaron. Auspitznál hagyták dec. 2-án délután érkezett meg. A 4. hadtest létszámában nincs benne, de az összhaderőben igen. 5.Hadtest Jean Lannes marsall13 227 3.hadosztály Louis Gabriel Suchet hadosztálytábornok6857 1.dandár Michel Marie Claparéde dandártábornok17.könnyű gyalogezred Honoré Antoine de Ve del ezredes21373 2.dandár Nicolas Léonard Bager Beker dandártábornok34.sorgyalgozered Jean Antoine Dejean ezredes2161540.sorgyalgozered Francois Marc Guillaume Legendre d'Harvesse ezredes 21149 3.dandár Jean-Marie Mellon Roger Valhubert dandártábornok64.sorgyalgozered Claude Nerin ezredes2105288.sorgyalgozered Philibert Jean-Baptiste Francois Curial ezredes21428Tüzérség15.század 5.gyalogos-tüzérezred819116.század 5.gyalogos-tüzérezred25.század 5.gyalogos-tüzérezred4 1.hadosztály A 3. hadtesből kikülönítveMarie-François Auguste de Caffarelli du Falga hadosztálytábornok6370 1.dandár Joseph Laurent Demont dandártábornok17.sorgyalgozered Nicolas Francois Conroux ezredes2156130.sorgyalgozered Francois Valterre ezredes21011 2.dandár Jean Louis De Billy dandártábornok51.sorgyalgozered Joseph Alphonse Hyacinthe Alexander Bonnet d'Honniéres ezredes2121461.sorgyalgozered Jean Nicolas ezredes21175 3.dandár Georges-Henri Eppler dandártábornok13.könnyű gyalogezred Pierre Castex ezredes21240Tüzérség1.század 7.gyalogos-tüzérezred6169=== Lovassági Tartalék ===Joachim Murat marsall7543 1.nehézlovas-hadosztály Étienne Marie Antoine Champion de Nansouty hadosztálytábornok1479 1.dandár Joseph Piston dandártábornok1.karabélyosezred Antoine Cristophe Cochois ezredes31952.karabélyosezred Pierre-Nicolas Morin ezredes3182 2.dandár Armand Lebrun de La Houssaye dandártábornok2.vértesezred Jean Fréddéric Yvendorf ezredes32499.vértesezred Jean Pierre Domurec ezredes3250 3.dandár Antoine-Louis Decrest de Saint-Germain dandártábornok3.vértesezred Claude Antoine Preval ezredes327912.vértesezred Jacques Roland Belfort ezredes3232Tüzérség2.század, 2.lovastüzér-ezred392 2.nehézlovas-hadosztály Jean-Joseph Ange d'Hautpoul hadosztálytábornok1128 1.dandár Francois-Xavier Octavie Fontaine örnagy1.vértesezred Marie Adrian Francois Guiton ezredes 32985.vértesezred Jean-Baptiste Noirot ezredes3270 2.dandár Raymond-Gaspard de Bonardi de Saint-Sulpice gróf dandártábornok10.vértesezred Pierre Francois Lataye ezredes322411.vértesezred Albert Louis Emmanuel Fouler ezredes3251Tüzérség4.század, 2.lovastüzér-ezred385 2.dragonyoshadosztály Frédéric Henri Walther hadosztálytábornok1217 1.dandár Horace François Bastien Sébastiani de La Porta dandártábornok3.dragonyosezred Edmé Nicolas Fiteu ezredes31776.dragonyosezred Jacques Lebaron ezredes3150 2.dandár Mansuy Mansuy Roget, Baron de Belloquet dandártábornok10.dragonyosezred Jacques Marie Cavaignac ezredes320711.dragonyosezred Ferdinand Pierre Agathé Bourdon ezredes3196 3.dandár André Joseph Boussart dandártábornok13.dragonyosezred Armand Louis Broc ezredes326922.dragonyosezred Jean Auguste Carrié ezredes3134Tüzérség2.század, 2.lovastüzér-ezred384 3.dragonyoshadosztály Charles Joseph Boyé dandártábornok1172Beaumont hadosztálytábornok betegsége miatt december 2-án Boyé volt a parancsnok. 1.dandár Charles Joseph Boyé dandártábornok5.dragonyosezred Jacques Nicolas Lacour ezredes32348.dragonyosezred Louis Beckler ezredes328912.dragonyosezred Joseph Pagés ezredes3297 2.dandár Nicolas Joseph Scalfort dandártábornok9.dragonyosezred Pierre Honoré Anne Maupetit ezredes329116.dragonyosezred Francois Marie Clément ezredes324221.dragonyosezred Jean-Baptiste Charles Rene Joseph Mas de Polart ezredes3285Tüzérség3.század, 2.lovastüzér-ezred385 Könnyülovas-hadosztály Az 1.hadtestből kikülönítveFrançois Étienne Kellermann dandártábornok1267 1.dandár Joseph Denis Picard dandártábornok2.huszárezred Igance Wilhelm Rith ezredes33282.huszárezred Francois Xavier Nicolas Schwartz ezredes3342 2.dandár Frédéric Christophe Henri Pierre Claude Marizy dandártábornok4.huszárezred André Burthe ezredes32805.vadászezred Claude Louis Constant Esprit Juvénal Corbineau ezredes3317 Könnyűlovasdandár Édouard Jean Baptiste Milhaud dandártábornok42316.vadászezred Antoine Jean Auguste Henri Durosnel ezredes320522.vadászezred Marie Victor Nicolas de Fay de Latour-Maubourg ezredes3218 Könnyűlovasdandár Az 5. hadtesből kikülönítveAnne-François-Charles Trelliard dandártábornok3069.huszárezred Étienne Guyot ezredes314510.huszárezred Carriére Beaumont ezredes3161 Tartalék I. Napóleon Francia Császár10668 Császári Gárda Jean-Baptiste Bessiéres marsall5674Császári Gárda gyalogsága 1.dandár Pierre Auguste Hulin dandártábornokGyalogos gránátosok Jean-Marie-Pierre-Fracois Lepaige Dorsenne ezredes21519 2.dandár Jerome Solés dandártábornokGyalogos vadászok