Patrick Berger (Prága, 1973. október 10.) cseh labdarúgó, Európa-bajnoki ezüstérmes.

Karrierje

Prága, Dortmund

Berger Prágában, Csehszlovákia fővárosában született. Itt is kezdett játszani. Ifiként a Sparta játékosa volt, első felnőtt szerződését viszont a Slaviával írta alá.*Past Player Profile: Patrik Berger, liverpoolfc.tv. 2008. február 10. Miután stabil kezdő lett, meghívást kapott a ma már nem létező csehszlovák válogatottba, majd a cseh csapatban is játszott.

1995-ben, fél millió euróért igazolta le őt a Borussia Dortmund. Itt keveset játszott, amikor pedig pályára lépett, az edző, Ottmar Hitzfeld leginkább védekező középpályás poszton szerepeltette.

Liverpool

Az 1996-os Eb után, melyet Angliában rendeztek, a Liverpool FC mind őt, mind Karel Poborskyt szerette volna leigazolni. Poborsky végül a nagy rivális Manchester United játékosa lett.Mills, Bill (1996), Czech Mates!; Fergie has never had a go at my hair says Karel, Sunday Mirror, 1996. október 20., findarticles.com. Elérés: 2008. február 13. Az átigazolás díja végül valamivel több, mint 3 millió font volt.

Berger tehát feleségével és két gyerekével együtt Liverpoolba költözött, és a klub két korábbi sztárja, Kenny Dalglish és Alan Hansen közelében telepedett le.Sunday Times (2004), Berger shaping up for battle, 2004. február 4., timesonline.co.uk. Elérés: 2008. február 13. Első meccsét csereként játszotta, a Wolverhampton ellen.Berger Sparks Liverpool Goal-rush , 22 September 1996, 4thegame.com. Hozzáférés ideje: 14 February 2008. Bár legtöbbször csereként számítottak rá, az első négy forduló után öt góllal állt, mivel a KEK-ben is betalált, a MYPA ellen.Berger looks to increase his tally , 1996. szeptember 29., 4thegame.com. Elérés: 2008. február 14. Októberben a hónap legjobbja lett.Evans insists Collymore stays, 1996. október 11., 4thegame.com, Elérés: 2008. február 14.

Második szezonjában is leginkább csereként szerepelt, ennek ellenére a Chelsea FC ellen mesterhármast szerzett.Berger Boost for Evans, 4thegame.com. 2008. február 22.Hetherington, Paul (1998), Football: You're in for a serious Czech-up, Sunday Mirror, 1998. november 15, findarticles.com. Elérés: 2008. február 22. Tavasszal összeveszett edzőjével, Roy Evansszel, ám a segédedző, Gérard Houllier színre lépésével a helyzet megoldódott.Hetherington, Paul (2000), Football: Berger relishing life without Roy; How Houllier Saved Red , Sunday Mirror, 2000. február 13., findarticles.com. Elérés: 2008. február 22.

Houllier regnálásának első évében Berger kezdő volt, ebben az évben kilenc gólt szerzett. 2000 novemberében súlyosan megsérült, és emiatt kihagyni kényszerült a 2000-01-es szezon nagy részét.BBC News (2001), Berger seeks all-clear stateside, 2001. január 13., news.bbc.co.uk. Elérés: 2008. február 26.Past Player Profile: Patrik Berger, liverpoolfc.tv. Elérés: 2008. február 26. Márciusban tért vissza, így játszhatott az UEFA-kupa és az FA-kupa döntőin is. Utóbbin gólpasszt adott Michael Owennek, aki így győztes gólt szerzett az Arsenal ellen.

2001 és 2003 között már nem tudott teljes szezonokat végigjátszani, számtalan alkalommal volt sérült. A 2002-03-as idényben, utolsó liverpooli szezonjában például mindössze két meccsen játszott.BBC Sport (2003), Berger signs for Portsmouth, 2003. június 6., news.bbc.co.uk. Elérés: 2008. március 3.

Portsmouth

A Portsmouth FC ingyen szerződtette, mivel a Liverpoolnál lejárt a szerződése. Itt a bajnokság nyitómeccsén, későbbi csapata, az Aston Villa ellen játszott először. A második gól az ő nevéhez fűződött. 2004 februárjában ismét kés alá feküdt, ám ezután ismét jó formában játszott. A Portsmouth ennek ellenére nem hosszabbított szerződést vele, így az Aston Villához igazolt.

Aston Villa

Berger Aston Villás karrierje a sok sérülés miatt igencsak rövidre sikerült. Mivel első két szezonjában csak 21 meccsen szerepelt, 2006 telén kölcsönadták az akkor a másodosztályban játszó Stoke-nak, azért, hogy visszanyerje erőnlétét.Stoke complete Berger loan swoop

2007 nyarán egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését.Berger agrees to stay with Villa A szezon végeztével ezt már nem hosszabbította meg, így a birminghami csapatnál végül 29 mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólt szerzett.

Hazatérés

2008 nyarán Berger hazatért, kétéves szerződést írt alá a Sparta Prahával. 2010. január 6-án, krónikus térdfájdalmai miatt, bejelentette visszavonulását.

A válogatottban

Berger 1993-ban, egy Ciprus elleni vb-selejtezőn. Játszott az 1996-os Eb-n, ahol a csehek az ő tizenegyesből szerzett góljával jutottak vezetéshez. A 2000-es Eb-n is szerepelt, egy mérkőzésen.

Érdekesség, hogy két meccs erejéig még a csehszlovák válogatottban is játszott.

Karrierje statisztikái

|1991–92||rowspan="2"|SK Slavia Praha||rowspan="2"|Csehszlovák bajnokság||20||3||colspan="2"|—||colspan="2"|—||colspan="2"|—||20||3 |- |1992–93||29||10||colspan="2"|—||colspan="2"|—||2||0||31||10

|1993–94||rowspan="2"|SK Slavia Praha||rowspan="2"|Gambrinus liga||12||4||colspan="2"|—||colspan="2"|—||2||1||14||5 |- |1994–95||29||7||colspan="2"|—||colspan="2"|—||4||1||33||8

|1995–96||Borussia Dortmund||Bundesliga||25||4||colspan="2"|—||colspan="2"|—||2||0||27||4

|1996–97||rowspan="7"|Liverpool FC||rowspan="7"|Premier League||23||6||2||0||3||1||6||2||34||9 |- |1997–98||22||3||1||0||2||1||2||0||27||4 |- |1998–99||32||7||2||0||1||0||6||2||41||9 |- |1999–2000||34||9||1||0||2||0||colspan="2"|—||37||9 |- |2000–01||14||2||1||0||1||0||5||0||21||2 |- |2001–02||21||1||1||0||colspan="2"|—||8||0||30||1 |- |2002–03||2||0||colspan="2"|—||1||1||1||0||4||1 |- |2003–04||rowspan="2"|Portsmouth FC||rowspan="2"|Premier League||20||5||1||0||2||0||colspan="2"|—||23||5 |- |2004–05||32||3||2||0||3||0||colspan="2"|—||37||3 |- |2005–06||rowspan="2"|Aston Villa FC||rowspan="2"|Premier League||8||0||colspan="2"|—||1||0||colspan="2"|—||9||0 |- |2006–07||13||2||colspan="2"|—||1||0||colspan="2"|—||14||2 |- |2006–07||Stoke City FC||Championship||7||0||colspan="2"|—||colspan="2"|—||colspan="2"|—||7||0 |- |2007–08||Aston Villa FC||Premier League||8||0||colspan="2"|—||1||0||colspan="2"|—||9||0

|2008–09||rowspan="2"|AC Sparta Praha||rowspan="2"|Gambrinus liga||21||6||4||2||colspan="2"|—||4||0||29||8 |- |2009–10||2||0||colspan="2"|—||colspan="2"|—||colspan="2"|—|||2||0 49||13||colspan="2"|—||colspan="2"|—||2||0||51||13 64||17||4||2||colspan="2"|—||10||2||78||21 25||4||colspan="2"|—||colspan="2"|—||2||0||27||4 236||38||11||0||18||3||28||4||293||45 374||72||15||2||18||3||42||6||449||83

Sikerei, díjai

Borussia Dortmund: Bajnok: 1995-96 Szuperkupa-győztes: 1995 Liverpool FC: UEFA-kupa-győztes: 2000-01 UEFA-szuperkupa-győztes: 2001 Kupagyőztes: 2000-01 Ligakupa-győztes: 2001, 2003 Szuperkupa-győztes: 2001

Jegyzetek

További információk

Kategória:Cseh labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Sparta Praha labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Portsmouth labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Stoke City labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók