A egy japán visual kei zenekar.

Története 2003-ban alakult Csibában. Alapító tagjai Sú és Nii, akik már általános iskolás koruk óta barátok. Az énekes Cyrien, a gitáros Hotaru, a basszusgitáros pedig Sú volt. Ez a volt a felállás egészen 2004-ig. Ekkor ugyanis Cyrien elhagyta az együttest és a Sel’m nevű együttes énekese lett. A gitáros, Hotaru szintén kilépett. Cyrien helyére Szatosi, Hotaru helyére pedig Nii lépett. Sú a basszusgitáros, Ryo pedig a dobos. 2004-ben leszerződtek a Gaina Japan lemezkiadóval.

2005-ben adták ki az első, lemezboltokban is kapható kislemezüket „Kaisen szengen” (Kikaku-gata enban) címmel, amely az Oricon kislemezlistáján a százkilencvenhetedik helyen végzett. 2005-ben országos turnéra indultak, és kiadták első koncertfelvételüket. 2006 szeptemberében jelent meg első albumuk, 13’s Reborn címmel, és ezután folyamatosan jelentek meg albumaik. 2016-ban feloszlottak.

Tagjai Jelenlegi tagok – ének, dalszövegíró – gitár – basszusgitár Ryo – dobok, elsődleges zeneíró

Korábbi tagok Cyrien – ének (2003–2004) Hotaru – gitár (2003–2004)

Diszkográfia

Stúdióalbumok 13’s Reborn (2006, #122) Girugamesh (2007, #118) Music (2008, #36) Now (2009, #35) Go (2011, #30)

Középlemezek Goku (Sohan-gata enban) (2005, #243) Reason of Crying (2007, #119)

Koncertfelvételek Volcano (2007, #157) Crazy Crazy Crazy (2009, #55) Gaiszen-kóen "Chiba" (2012, #119)

Kislemezek Siszaku-gata enban (2004) Jelato (2004) Szakurami (2004) „Kaisen szengen” (Kikaku-gata enban) (2004, #197) „Kuukjo no ucuva” (Kjoszaku-gata enban) (2004) Kareszaki uta (Kaidzsó-gata enban) (2005) Szenjuu kjótó uta (2005) Kjozecu szareta cukue (Tandoku-gata enban) (2005) Fukai no jami (Meikjó-gata enban) (2005, #141) Honnó Kaihó (Kakuszei-gata enban) (2005) Riszei kairan (Rancsó-gata enban) (2004, #180) Meikjó Terrorism (2006) Zero mukei-gata enban (2006, #122) Omae ni szaszageru minikui koe (2006) Alive (2009, #46) Border (2009, #49) Crying Rain (2009, #33) Color (2010, #32) Inocsi no ki (2010, #35) Zeccsó Bang!! (2012, #30)

Jegyzetek

További információk A Girugamesh hivatalos weboldala A Girugamesh hivatalos MySpace-fiókja Szatosi hivatalos blogja Sú hivatalos blogja Nii hivatalos blogja Ryo hivatalos blogja

Kategória:Japán rockegyüttesek Kategória:2003-ban alakult együttesek Kategória:Visual kei-előadók Kategória:2016-ban feloszlott együttesek