Vulcano (sziget)

Vulcano (szicíliai nyelven Vurcanu) a Tirrén-tengerben, Szicíliától északra elhelyezkedő vulkáni eredetű Lipari-szigetek legdélibb tagja. Nevét Vulcanus római istenről kapta, mivel az ókori rómaiak úgy tartották, a tűzhányó alatt található a tűz istenének műhelye. A mai „vulkán” szó e sziget nevéből eredeztethető.

A sziget a szomszédos Lipari közigazgatása alá tartozik, így azzal együtt az olaszországi Szicília régió Messina megyéjének része. A szigettel azonos nevet viselő, számos kis részből álló település összlakossága 500 fő körül van.

Földrajza

A Lipari-szigetek Y alakú kettős ívének déli kezdőpontja Vulcano szigete, a szicíliai partoktól északra, mintegy 20 kilométerre fekszik. Északi szomszédjától, a szigetcsoport központi tagjától, Liparitól egy alig 900 méter széles csatorna választja el. 21,2 km²-es területével a harmadik legnagyobb területű társai között.

A teljes sziget vulkáni eredetű. Öt egykori tűzhányó nőtt itt össze, de háromból mára csak a félköríves kalderaperem maradt meg. A két aktív vulkán a Gran Cratere (nagy kráter) néven ismert fő csúcs és a tőle északra egy félszigeten fekvő Vulcanello.

Bár a vulkán formája kevésbé feltűnő, mint az ismertebb itáliai tűzhányóké (Etna, Stromboli, Vezúv), és mai aktivitása is elmarad e két utóbbiétól, jelentősége semmivel sem kisebb azokénál. A feljegyzésekből és a vulkanológiai kutatásokból tudjuk, hogy korábban sokkal aktívabb volt. Kitöréseinek erősen robbanásos jellege és a lakott területek közelsége miatt állandó figyelmet érdemel.

A sziget legmagasabb pontját délen, a Caldera del Piano peremén találjuk: a Monte Aria kereken 500 méterre magasodik a tenger színe fölé. A sziget északi felén az aktív krátert (Gran Cratere) hordozó Fossa nevű kúp ennél alacsonyabb: mindössze 391 méterig emelkedik.

Vulcano szigetének legfiatalabb része a 2200 éve kialakult Vulcanello (123 m), amely csak Kr. e. 183-ban emelkedett ki a vízből. Vulcano és Vulcanello 500 éve még két önálló sziget volt, de a Vulcanello egy erős kitöréssorozata a 16. században feltöltötte az egykori szorost. Ez a földnyelv ma alig 1 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, viszont védi a két oldalán kialakult öblöket. A 300 m széles földnyelv keleti, nagyobb, mélyebb öblében találjuk Porto di Levante kikötőjét, a szemközti, kisebb és sekélyebb öbölben (Porto di Ponente) a fekete bazaltfövenyéről híres strand mellett pedig a jachtkikötőt.

Növényzete bélyegkép|250px|Macchia a Fossa-kráter lejtőjén bélyegkép|250px|sárgászöld haragossikló (Hierophis viridiflavus)

A fiatal vulkanikus sziget ideális környezetet teremt a biológusoknak, mivel a természetes „laboratóriumban” a frissen kialakult – eleinte még élettelen – felszínen figyelhetik meg az élő szervezetek térhódítását. Számos botanikus vizsgálta Vulcano flóráját, és innen is kimutatták a Lipari-szigetek és Szicília endemikus fajainak többségét. Ezek közül a legfontosabbak: csikófarkrekettye (Genista ephedroides), tirrén rekettye (Genista tyrrhena), egy imolafaj (Centaurea aeolica), egy habszegfűfaj (Silene hicesiae), sziklai seprűfű (Kochia saxicola).

A sziget képét meghatározó macchia további gyakori növényfajai: egy akáciafaj (Acacia cyanophylla), több szittyófaj (Juncus sp.), magyaltölgy (Quercus ilex), hottentotta füge (Carpobotus edulis), több sás- és palkaféle (Carex spp., Cyperoidae spp.), szicíliai zanót (Cytisus aeolicus), sártök (Citrullus colocynthis), több tamariszkuszfaj (Tamarix spp.).

Vulcanót tavasszal a szomszédos szigetekhez hasonlóan virágtenger borítja. Ennek leggyakoribb képviselői: sziklalakó szegfű (Dianthus rupicola), cserjés tatárvirág (Iberis semperflorens), zsályalevelű szuhar (Cistus salvifolius).

A sziget útjain járva gyakran láthatunk citromfákat, narancs- és mandarinligeteket. A mediterrán növényzetnek itt is elmaradhatatlan része a betelepült fügekaktusz, a kapricserje és a rozmaring.

Állatvilága

Vulcano faunája sokkal szegényesebb az Appennini-félszigeténél. Főleg gerincesekből van kevés – még a szomszédos szigeteken is több faj él. A sziget gerinces állatai közül néhányat elszigetelt fejlődésük miatt fajként vagy alfajként különböztetnek meg legközelebbi rokonaiktól.

A legelterjedtebb emlős a szigeten az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus). Vulcanello félszigetén él a Lipari-szigetek őshonos faligyík fajának (Podarcis raffonei) legnagyobb populációja. A nyugati partszakaszon fészkel ősidők óta a mediterrán viharmadár (Calonectris diomedea) és a kevésbé gyakori bukdosó vészmadár (Puffinus yelkouanna) – ezekről nevezték el a szirtet Pietro Quagliettonak (quajetri a viharmadár neve a helyi dialektusban). A viharmadárfélék csak a tavasszal-nyáron jönnek ide, hogy fölneveljék egyetlen fiókájukat.

A Vulcano és Vulcanello közti földszoroson gyakran pihennek meg az Afrikába tartó vándormadarak, például a cigánycsuk (Saxicola torquata) és a csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita).

A Lipari-szigeteken nincsenek mérges kígyók, de igen gyakori a sárgászöld haragossikló (Hierophis viridiflavus), amit a helybeliek „fekete kígyóként” emlegetnek.

bélyegkép|középre|750px|Vulcano és Vulcanello Lipari szigete felől. Balra az előtérben a Vulcanello salakkúpjai és lávaplatója, a kép közepén a Fossa-kráter és Porto di Levante látható, a háttérben Szicília partjai tűnnek fel

Geológiája bélyegkép|250px|Vulcano: a Fossa-kráter a tenger felől bélyegkép|250px|Fumarola a Fossa-kráterben

Vulcano szigetének több mint 150 ezer éves geológiai fejlődése igen összetett. A folyamatot általában négy szakaszra osztják.

A legidősebb képződmény a sziget déli kétharmadán elhelyezkedő Ős-Vulcano rétegvulkánja. Működése kb. 120 ezer éve kezdődött. Hatalmas felépítményét alapvetően bazalt és andezit lávafolyások hozták létre, a piroklasztitbetelepülések ritkák. Az Ős-Vulcano működése 97 ezer éve átmenetileg megszakadt; ekkor omlott be a 2,5 km átmérőjű Caldera del Piano. 50 ezer éve a tűzhányó működése a kaldera belsejében folytatódott. A láva előbb észak-déli, később északkelet-délnyugat irányú törések mentén tört ki, majd 30 ezer évig ismét szünetelt a vulkán tevékenysége. Vulcano északnyugati része a Lentia vulkáni komplexum, amely egymásra épülő riolitos dagadókúpokból és lávafolyásokból áll. 15,5 ezer éve alakult ki, akkor, amikor a sziget déli és nyugati felén található Quadrara és Spiaggia Lunga nevű vulkáni formák is. A Vulcano és Lipari közötti tengerszorosban is működött ebben az időszakban egy kitörési centrum: ennek hamuárjaiból rakódott le a Caldera del Piano nagy részét borító barnás tufa. A Lentia vulkánon belül kezdett működni a máig aktív fumarolatevékenységéről ismert, alvó Fossa tűzhányó (391 m). Ennek kalderája 14-15 ezer éve omlott össze. A kollapszus után a vulkáni működés súlypontja az új kalderába került. A piroklaszt- és lávaárak közül a legjelentősebb – a Punta Roia – ma is látható a Fossa keleti oldalán. A Piano kaldera északi felén ugyanekkor jött létre az Alighieri nevű fennsík és a Monte Saraceno tömbje. A Fossa-kúp (más néven Gran Cratere) mai formája 6000 esztendeje alakult ki. A Vulcanóhoz északról félszigetként kapcsolódó Vulcanello már a történelmi időkben keletkezett. Különböző színű salakkúpjai jól megőrizték szabályos formájukat. A három kúp keletről nyugat felé épül egymásra; a legnagyobb 123 méter magas. Első feljegyzett kitörése Kr. e. 183-ban volt, ekkor emelkedett ki új szigetként az első kúp. A második salakkúp Kr. e. 126 körül jöhetett létre, majd egészen a 16. század közepéig csak időnként produkált kisebb kitöréseket. Ekkor aztán a kis tűzhányó lávaplatóival jócskán megnövelte területét, sőt a harmadik kúppal egyidőben létrehozta a kisebb szigetet Vulcanóval összekötő földhidat is. A Vulcanellóból kidobott termékek általában világosabbak, mint a Vulcano kőzetei; gyakori bennük a leucit, ami a magma kisebb szilícium- és nagyobb alkália-tartalmára utal. A tűzhányó legfiatalabb lávái viszont trachitosak.

A Vulcano kitörései az elmúlt 6000 évben bélyegkép|250px|Kenyérhéjbomba kénkiválással a Fossa kráterben bélyegkép|250px|2 cm átmérőjű, kénvirágokkal díszített szolfatára

A Fossa kráter 6000 éve alakult ki a korábbi Lentia vulkán kalderájában. Az olasz tudósok a Fossa eddigi aktivitását is több szakaszra osztják; eközben többször változott a kitörési centrum és a kitörések jellege is. Egyes aktív periódusok erőteljes, a kürtőt kitisztító robbanással kezdődtek: ezek a vulkáni kürtő víztartalmáról árulkodó freatikus breccsákat hagytak maguk után. Olyankor, amikor a ciklus elején még több víz jutott a kürtőbe, torlóárak zúdultak a szigetre, és ezekből vastag piroklasztit rétegek ülepedtek le. A kezdet után egyes szakaszokban egyre nőtt a tisztán magmás termékek (horzsakő, láva) aránya, ami a tengerből érkező víz arányának csökkenésére utal.

Az egy-egy ciklust átfogó rétegsorban az eróziós felszínek és paleotalajok teljes hiánya arra utal, hogy a vulkán az aktív szakaszokban többé-kevésbé folyamatosan működött. Az aktív időszakok rétegei között lepusztulások hosszabb nyugalmi periódusokat jelző nyomai láthatók.

A Punte Nere-szakasz

A Fossa működésének első periódusát freatomagmás kitörések jellemezték. A torlóárak mintegy 60 méter vastag piroklasztit réteget terítettek le, és ez elfedte a 6–10 ezer évvel idősebb Punta Roia lávaárat. A Punte Nere rétegeiben néhol nagyobb, a kürtő falából kiszakított tömbök úsznak. A ciklus körülbelül 5400 éve ért véget egy trachit lávafolyással – ez deltaszerűen szétterpeszkedett a Fossától északra. Ebben az időszakban becslések szerint közel 200 millió m³ tefrát és 3 millió m³ lávát bocsátott ki a Vulcano. A periódus végére 250 méter magas kúp keletkezett; ennek északkeleti szegélye ma is felfedezhető a Fossa keleti felén.

A Palizzi-szakasz

Ismeretlen hosszúságú nyugalmi periódus után újabb freatomagmás torlóárak üledékei rakódtak le. A rétegek közé helyenként akkréciós lapilli épül be, ami szintén a kezdeti magas víztartalomból eredeztethető. Később a horzsakőtermelés dominált, majd a vulkán rövid időre megpihent. A Punte Neréhez hasonlóan a Fossát a Palizzi-ciklus késői részében is effuzív működés jellemezte. Mintegy 600 ezer m³-nyi lávából ekkor képződött a kráter déli oldalán található, keskeny lávanyelv (térképeken Palizzi-lávafolyás). Ennek radiometrikus korát 1600 évben állapították meg, de ez egyik feljegyzett kitörés időpontjával sem egyezik. A periódusban felszínre hozott teljes anyagmennyiséget 5 millió m³-re becsülik. Thuküdidész, görög történetíró a Kr. e. 5. században a Vulcano rendszeres, de nem túl heves kitöréseiről számolt be; akkoriban ez a sziget sokkal ismertebb volt például a Strombolinál.

A Commenda-szakasz

Ez az időszak heves robbanásokkal kezdődött: erről breccsás piroklasztikumok tanúskodnak. Ezek az első kitörések a Kr. u. 6. század elején lehettek, mivel anyagukat elfedi a Lipari szigetén 550 táján kitört Monte Pilato világosabb vulkáni hamuja. A Vulcano tevékenysége később freatomagmássá vált, újabb torlóárakkal. A rétegekben gyakori a szálas szerkezetű vulkáni üveg (Pelé haja) is. A Commenda elnevezésű obszidiános lávaár valószínűleg 785-ben keletkezett, és részben ma is látható a Fossa-kúp délnyugati lejtőjén. Ez a lávafolyás már az újra tisztán magmás működés terméke. Térfogata 2,6 millió m³; ez a teljes Commenda-szakasz alatt kibocsátott teframennyiség (25 millió m³) egytizede.

Feltételezik, hogy a Fossa északi oldalába mélyülő, Forgia Vecchiának nevezett két parazitakráter egyike is a Commenda-ciklusban keletkezhetett. Az 1888-1890-es kitörés idején még jól megkülönböztethetők voltak, ma azonban a sűrű növényzet és azóta erodálódott körvonalaik miatt már alig ismerhetők fel.

A Pietre Cotte-szakasz