Lagos Nigéria legnagyobb városa és konurbációja, illetve Afrikában Kairó után az egyik legnagyobb, 2023-ban mintegy 14,5 millió fővel. Korábban Nigéria fővárosa (a mai főváros Abuja) és ma is az ország gazdasági-kereskedelmi központja.
A The Economist magazin élhetőségi rangsorán, (amelyben 0 százalék kivételesen jó életminőséget, 100 százalék kibírhatatlan körülményeket jelent), Lagos 60,1%-os besorolást kapott és így 132 város közül a 130. helyre került (Dakka és Algír előtt).Economist.com liveability rankings Afrika egyik legveszélyesebb nagyvárosa.http://www.worldatlas.com/articles/most-dangerous-cities-in-africa.html Földrajza A város kezdetben szigetekre települt, mint amilyen a Lagos-sziget, amelyeket az Atlanti-óceán felől hosszú homokpadok tesznek védetté. A város maga részben a Lagos-lagúna nyugati partján, annak tengeri kijáratánál fekszik, a szárazföldbe északi irányban benyúlva. Az Ikeja, Agege és más külvárosokat is magába foglaló konurbáció több, mint 40 kilométerre nyúlik be a szárazföldbe a Lagos-szigettől.
Éghajlat thumb|left|Klímadiagramm
Lagos éghajlata trópusi. Az évi középhőmérséklet 26,8 °C, az évi csapadék mennyisége 1626 mm.
A nyári hónapokban a hőmérő higanyszára 28 °C és 31 °C között mozog, míg a téli időszakban 21 °C és 23 °C között.
Az esős évszak május és október között van. A legtöbb csapadék júniusban esik (336 mm), míg a legkevesebb januárban 40 mm.
Története Lagos-szigetet valószínűleg a 14. században a halászattal és mezőgazdasággal foglalkozó olofin népcsoport lakta. A szigetet az uralkodó felosztotta a 10 fia között.
1472-ben a portugál Ruy de Sequeira szállt partra első európaiként és a Lago de Curamo nevet adta a területnek. Később az itt kiépített települést Lagosnak nevezték el a portugál település után. Hamarosan megjelentek az első rabszolga-kereskedők.
1841-ben Akitoye király megakadályozta a rabszolga-kereskedelem folytatását, azonban négy évvel később unokaöccse, Kosoko megbuktatta őt. Csak a britek érkezése után szűnt meg véglegesen a rabszolgák elhurcolása. 1851. december 26-án és 27-én 5 csatahajóval érkeztek meg a britek és legyőzték Kosoko hadseregét. 1852-ben ismét Akitoye lett a király, de még abban az évben meg is halt. A britek végül 1861-ben annektálták a várost. A következő év első napján angol protektorátus lett Lagos.
1886-ban megépítették az első telefonközpontot és a vasutat is megépítették. Azonban a britek komoly harcokat vívtak a jorubák ellen. 1906-ban Lagos Dél-Nigériai Protektorátus része lett. 1914-ben létrehozták Nigériát, aminek a fővárosa Lagos lett. Az 1920-as években több függetlenségi párt alakult: a Nigerian National Democratic Party, a Nigerian Youth Movement és a National Council of Nigeria and the Cameroons.
1945-ben 45 napon keresztül teljes sztrájk volt az országban. A függetlenség kikiáltása után Lagos lett Nigéria fővárosa. 1991-ben ezt elvesztette, mert Abujába költöztek át a kormányszervek.
Népesség bélyegkép|250px|Lagos üzleti negyede
Az ENSZ 2016-os becslése alapján a város lakossága 2030-ban 17 380 000 fő lehet. Év Lakosság 1901 37 000 1911 73 766 1921 99 690 1931 126 108 1939 158 500 1952 272 000 Év Lakosság 1963 665 000 1971 1 200 000 1982 1 404 000 1987 3 800 000 1991 5 195 247 2006 7 937 932
Látnivalók A Nemzeti Múzeum Onikan városrészben található a Lagos-szigeten. A múzeumban régészeti és etnográfiai gyűjtemények vannak kiállítva. A Jankara-piac is ebben a városrészben található. Ez a város legnagyobb piaca, ahol építőanyagokat és fűszereket is árulnak a gyümölcs és zöldség mellett.
A Lagos-sziget, az Ikoyi-sziget és a Victoria-sziget között 3 hidat találunk: Eko híd, Carter híd, Third Mainland híd.
Közigazgatás
Lagosban nincs egységeges igazgatás. Lagost a Lagos City Council (LCC) irányítja. Nagy-Lagos 16 helyi önkormányzati területből áll.
Lagos szövetségi állam 1967. május 27-e óta 20 helyi önkormányzati területből áll.
Név Terület (km²) Lakosság (2006) Népsűrűség (fő/km²) Agege 11,20 459 939 41 066 Ajeromi-Ifelodun 12,33 684 105 55 483 Alimosho 185,20 1 277 714 6 899 Amuwo-Odofin 134,58 318 166 2 364 Apapa 26,66 217 362 8 153 Eti-Osa 192,35 287 785 1496 Ifako-Ijaye 26,61 427 878 16 080 Ikeja 46,16 313 196 6 785 Kosofe 81,41 665 393 8 173 Lagos Island 8,66 209 437 24 184 Lagos Mainland 19,47 317 720 16 318 Mushin 17,48 633 009 36 213 Ojo 158,16 598 071 3 781 Oshodi-Isolo 44,76 621 509 13 885 Shomolu 11,55 402 673 34 863 Surulere 23,00 503 975 21 912 Összesen 999,58 7 937 932 7 941 forrás: National Bureau of StatisticsNational Bureau of Statistics
Képzés thumb|Lagosi Egyetem
A városban számos egyetem, főiskola és szakiskola működik. A következő egyetemek működnek: University of Lagos, Cetep University, Lagos City University és Pan-African University. Ezenkívül léteznek bentlakásos iskolák is: Igbobi College, a King's College, a Methodist Boy's High School, a Nigerian Institute of Medical Research, a Queen's College és a Vivian Fowler Memorial College for Girls.
University of Lagos egy állami egyetem. 1962-ben alapították és 39 ezer diákja és 3 365 dolgozója van.
A National Library of Nigeria az ország legnagyobb könyvtára.
Közlekedés thumb|Városkép thumb|Egy utca a városban thumb|Murtala Muhammed nemzetközi repülőtér A város a legfontosabb közlekedési csomópont az országban.
A Lufthansa naponta közlekedtet egy járatot Frankfurt am Mainból Lagosba a Murtala Muhammed nemzetközi repülőtérre.
Apapa városrészből indulnak a vonatok Ibadanba, Kadunaba és Kanoba.
Lagos a végpontja három Transzafrikai útnak: Dakar-Lagos (Transz-Nyugat-Afrikai út), Algír-Lagos (Transz-Szaharai út) és Mombasa-Lagos.
A városi közlekedést a Lagos Metropolitan area Transport Authory irányítja.Lagos Metropolitan Area Transport Authority
Sport Az ország labdarúgó-válogatottjának a székhelye Lagosban található. A város legismertebb labdarúgócsapata a Julius Berger FC. A csapat 1991 és 2000 között országos bajnok volt. 2006-ig az első osztályban játszott. Az edzésük az Onikan Stadionban van, ami 5000 férőhelyes. További ismert csapat a Stationery stores, amely csapat 1992-ben volt országos bajnok.
A város szülöttei Herbert Macaulay (1864-1946), politikus Tafawa Balewa (1912–1966), miniszterelnök 1957–1966 Akin Euba (*1935), zeneszerző Anthony Olubunmi Okogie (*1936), Lagosi érsek és Kardinális Claude Ake (1939–1996), szociológus Tony Oladipo Allen (*1940), dobos, zeneszerző Buchi Emecheta (*1944), írónő Nojim Maiyegun (*1944), ökölvívó, Tokióban 1964-ben bronzérmes Hakeem Olajuwon (*1963), kosárlabdázó Keziah Jones (*1968), gitáros Benedict Akwuegbu (*1974), labdarúgó Ademola Okulaja (*1975), német kosárlabdázó Florence Ekpo-Umoh (*1977), német könnyűatléta Stephen Ayodele Makinwa (*1983), labdarúgó Obafemi Martins (*1984), labdarúgó Taye Taiwo (*1985), labdarúgó Sunny Obayan (*1988), labdarúgó
thumb|Lagos egy képe thumb|Utcakép, Broad Str.
Testvértelepülések , Atlanta, (1974)
Jegyzetek
Források
Lagos State Government Official Site (hivatalos honlap) Lagos State House of Assembly
Kategória:Nigéria települései