A Sex Action magyar dirty rock együttes, amit 1989 márciusában alapított Szendrey Zsolt "Szasza" (ex-Love) énekes és Mátyás Attila, az F.O. System gitáros-énekes frontembere. A ritmusszekciót Zana Zoltán (ex-Dance) dobos és Somlyay Miklós "Miksa" (ex-Kézi Chopin) basszusgitáros alkották.

Története A kultikus Fekete Lyuk klubban, a II. Lyukas Napokon léptek fel először 1990-ben, és hamar országos népszerűségre tettek szert „csajozós” dalszövegeiknek, „szakadt fazonjuknak”, és húzós rockzenéjüknek köszönhetően. Első albumuk még szerzői kiadásban jelent meg 1990-ben, de következő lemezeiket (Olcsó élvezet 1992, Mocskos élet 1993) már az EMI hazai leányvállalat gondozta. 1994-ben léptek fel először a Sziget Fesztiválon.Sziget Fesztivál 1994 Setlists - setlist.fm Ebben az évben nevet és stílust váltott az együttes: Action néven hardcore punk zenét játszottak. Az 1994-es Összeomlás és az 1995-ös Terror című lemez után Matyi besokallt, kilépett, később Zoli is, aki inkább az egyre jobban beinduló Ganxsta Zolee és a Kartel formációjára koncentrált. Szaszáék Budavári Vili gitárossal és H. Keresztes Viktor dobossal folytatták. Három további lemez (Sexact!on 1997, a HETEDIK 1999, A fehér és a zöld 2002) után azonban ők is inkább új kihívások felé fordultak, az Action feloszlott. 2004-ben Szasza szülinapján állt újra össze az eredeti felállás, és 2004 nyarán ismét felléptek a Sziget fesztiválon.

2005-ben új albumot vettek fel Jöhet bármi címmel, amit a Warner Hungary adott ki. 2009-ben Szasza és Miksa kiléptek az együttesből, más irányú elfoglaltságaikra hivatkozva. Az új énekes az Áfonya művésznevű Vékony Sándor lett, míg a basszusgitáros posztját a Mátyás Attila Bandben is játszó Bense Sándor vette át.

2013-ban a Matyi50 szülinapi koncertjén újra az eredeti felállás lépett színpadra teltház előtt az A38 Hajón, ezt követte az együtt zenélés 2014 márciusában a Dürer Kertben, ahol mindenki az aktuális saját zenekarával lépett fel. Itt már látszott, hogy a közönség azt szeretné, ha továbbra is együtt folytatnák, így 2014 tavaszától az eredeti felállásban készültek a 25 éves jubileumi koncertre.

Tagjai

Jelenlegi tagok Szendrey Zsolt "Szasza"/"Wolfchild" – ének Mátyás Attila "Matyi"/"Electric Joker" – gitár Zana Zoltán "Döglégy"/"El Scorpio" – dob Somlyay Miklós "Miksa"/"Mikki the Kid" – basszusgitár

Korábbi tagok Vékony Sándor "Áfonya" – ének (2009-2014) Bense Sándor – basszusgitár (2009-2014)

Diszkográfia

Sex Action Kiadó: Fekete Lyuk Hangja Megjelenés éve: 1990 Kiadó: Alexandra Megjelenés éve: 2010

Olcsó élvezet Kiadó: EMI Quint Megjelenés éve: 1992 Kiadó: Alexandra Megjelenés éve: 2010

Mocskos élet Kiadó: EMI Quint Megjelenés éve: 1993 Kiadó: Alexandra Megjelenés éve: 2010 Kiadó: GrundRecords Megjelenés éve: 2023 (remaster)

Jöhet bármi Kiadó: Warner/M-Ton Megjelenés éve: 2005

Sex Action 1990-2006 (DVD) Kiadó: Alexandra Megjelenés éve: 2010

Olaj a tűzre Kiadó: GrundRecords Megjelenés éve: 2013

Utolsó kör Kiadó: GrundRecords Megjelenés éve: 2017

Jegyzetek

Források Hammer World Rockbook Biográfia Origo.hu interjú

Külső hivatkozások https://www.facebook.com/sexactionband

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1989-ben alakult együttesek