Laár András (Budapest, 1955. augusztus 9. –) Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat alapító, valamint a KFT együttes alapító tagja volt 1981 és 2025 között.
Élete Édesapja Laár Tibor kolozsvári születésű vegyészmérnök, kohómérnök,Mészáros József: Felettem az ég – Laár András a színpadi erőről, a buddhizmus nullaságáról és nagypapa kokasáról Magyar Nemzet, 2003. december 20. édesanyja pedig hat nyelven író külkereskedelmi levelező volt.
Tízéves korától három évig hegedülni tanult. 1971-től két évig már gitárórákra járt egy magántanárhoz. Ezután autodidaktaként fejlesztette zenei ismereteit.
1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik. Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon aratták Bábu vagy című dalukkal, amelyet az tett különlegessé, hogy előadása közben a zenekar tagjai különös fehér maszkot viseltek és mozgásukkal a marionettbábukat utánozták.
1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban, amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült, és amelyhez később Dolák-Saly Róbert is csatlakozott, s még ugyanezen évben megalakult a L’art pour l’art Társulat, akkor még Laár pour Laár Társulat néven (szójátékként Laár András nevére). 1987-ben tértek át a mai írásmódra. Az ezt követő években színházi estjeik sikeresek voltak.
A társulat televíziós produkcióinak egyik legismertebb karaktere Besenyő István figurája, aki ízig-vérig magyar, mindenen kötekedő és mindenben értelmet kereső ember. Legismertebb kifejezése, melyet gyakorta használ: Nooormális?! Egyéb gyakori alakításai: Tompika, a Költő, Edebede bácsi.
1990-ben a KFT hosszabb időre szünetet tartott, de nem oszlott fel. 1991-ben, 1996-ban és 1997-ben adtak egy-egy koncertet. (Az 1996-os koncert felvétele megjelent CD-n és videókazettán is Bál az Interneten címmel.) 1999-es újraegyesülésük óta három nagylemezt jelentettek meg.
1990-ben elvégezte a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhistapap-képző szemináriumát, majd 1993-ig buddhista filozófiát tanított A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.
2012-ben és 2013-ban többször fellépett a Comedy Central Magyarország csatorna A Comedy Central bemutatja című műsorában is. A L'art pour l'art Társulat tagjaként sikeres fellépéseken vett részt. 2011-ben második önálló estjét adta elő, Már megin' igazam van! címmel. A KFT együttessel rendszeresen koncertezett.
2005 óta a budapesti Tündér Tantra Kört vezeti.
2008-ban elvált, 2009 és 2011 között Gödöllőn, majd 2011 óta Budapesten élt, 2010-ben újra megnősült. Négy gyermeke van: Dávid (1977), Bence (1989),http://tundertantra.blog.hu/tags/laar_andras Ambrus (1999) és Buda Illés (2011).
2016-ban három zenésztársával – Galántai Zsolttal, Barabás Bélával és Laár Dáviddal –, megalapította a Laár András Grotex Bandet. Ebben a zenei produkcióban megjelent az abszurd humortól a 70-es éveket idéző kicsit beates, kicsit rock and rollos világig minden zenei stílus. A koncerteken felcsendültek Laár András önálló szerzeményei, szólóalbumai és KFT-s lemezei legnagyobb slágerei, valamint számos kiadatlan régi és új dala.
2022-ben távozott a L’art pour l’art Társulattól, mert szólókarrierjére kívánt koncentrálni.
2025 előtt egy év alatt 15 alkalommal költözött, majd egy tanyán élt, Tömörkény határában, rendszeres munka nélkül, szerény körülmények között.
2025 májusában kilépett a KFT zenekarból.
Zenekarai bélyegkép|265px|Az általa megformált Besenyő Pista bácsi Küllőrojt (1975–1979) Panta Rhei (1979–1980) KFT (1981–2025) Kamara Rock Trio (1984–1986) HFT (1993) Tűzforrás (1996–2004) Javasok és garaboncok (1997–2002) Tűzbálna (2004–2005) Tantra magyar (2005) L.A.B. (Laár András Band) (2007) Sat-Chit-Ananada Bhajan Band (2008 óta) Laár András Grotex Band (2016–2018)
Diszkográfia
Szólólemezek Tündérzene (1997) Besenyő és a Költő (2007) A Csőevő Duhajka meséi (a meseregény hangoskönyv-változata bónusz mesével) (2008) Tündértantra (spirituális, gyógyító és stresszoldó dalok) (2009 december) Tündértantra 2 (2012 december) Javasok és garaboncok Javas zene I. (1997) Javas zene II. (1998) Javas zene III. (1999) Bolygómantrák (2002) Javas zene válogatás (2006)
KFT Macska az úton (1982) Üzenet a liftből/A fodrász (1983) Bál az Operában (1984) Siker, pénz, nők, csillogás (1986) Ég és Föld (1987) Édes élet (1988) A nagy alakítás (1990) Bál az Interneten (koncert – CD és videókazetta) (1997) Higiénikus ember (2003) Nem csupa angyal (2006) 25 "best of KFT" (2006) A bábu visszavág (2008. december 4.)
L'art pour l'art Társulat Vastyúk is talál szeget (1995) Lila liba (1996) Winnetou (1997) A három testőr és a jeti (1999)
Filmek, amelyekben szerepelt Moziklip (Tímár Péter filmje) (1987) Jön a medve! (L'art pour l'art-film) (1992)
Díjai
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006) Zugló díszpolgára (2015) Karinthy-gyűrű (2021)Laár András kapta idén a Karinthy-gyűrűt 24.hu, 2021. december 8.
Könyvei Laár pour l'art (Laár András művészeti gyümölcsöskertjének éretlen, érett, ütődött, zaftos és tápláló termései!) (2004, bővített kiadás: 2008) A Csőevő Duhajka meséi (szürreális meseregény, 2005) Nem múlok el soha (A betűszedő nagyapa, Laár Aurél, a mérnök apa, Laár Tibor és a rockzenész-művész fiú, Laár András művei – e különös családi Laár-trilógia darabjai, 2009) 108 finomenális vegetáriánus recept á la Laár (Laár Györgyivel közösen írt kiadvány, 2010) Laárma a köbön. Abszurdok versben, prózában, rajzban; Kossuth, Bp., 2011 Kiderülés. A derűs élet titka; Kossuth, Bp., 2012 (Kristályhíd) Laárma a köbön. Abszurdok versben, prózában, rajzban; Kossuth, Bp., 2016 Laáramlás; Helikon Kiadó, Bp., 2022
Jegyzetek
Források
Interjú 24.hu
További információk Laár András hivatalos oldala
Interjú Laár Andrással az Alternatívában Laár András hivatalos blogja A L'art pour l'art Társulat honlapja A KFT együttes hivatalos honlapja A KFT együttes linkgyűjteménye
Kategória:Magyar humoristák Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:Zuglóiak Kategória:Karinthy-gyűrűsök Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Buddhista magyarok Kategória:Vegetáriánusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A budapesti Teleki Blanka Gimnázium diákjai Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Gödöllőiek