Az 1963-as Formula–1-es világbajnokság hatodik futama a német nagydíj volt.
Futam A Nürburgringen Clark ismét uralta az időmérőt, bár Surtees közel került hozzá. Az első sor a BRM-motorral, de a Scuderia Centro Sud magáncsapat színeiben induló Lorenzo Bandinivel egészült ki, aki a gyári alakulat versenyzőjénél, Graham Hillnél is gyorsabb volt. A második sort Bruce McLaren, Richie Ginther és Willy Mairesse szerezte meg. Innes Ireland az időmérő előtti edzésen balesetezett BRP-BRM autójával, és csak a tizenegyedik pozícióból kezdhette meg a futamot.
A rajt után Clark az élre állt, de még az első körben hiba történt a motorral. Ginther átvette tőle a vezetést, Surtees pedig feljött a második helyre. A 2. körben Ginther BRM-jének meghibásodott a váltója, s visszaesett Surtees, Clark, Hill és McLaren mögé. Ugyanebben a körben Mairesse nagyot karambolozott a Flugplatznál, ami egy mentős életébe került, ő maga pedig komoly karsérülést szenvedett, ami Formula–1-es pályafutásának a végét jelentette. Egy körrel később McLaren ugyanott karambolozott, miután elvesztette uralmát a kormány felett. A hatalmas ütközéstől megsérült a térde. Graham Hill váltóhiba miatt kiállni kényszerült. Bár Clark folytatta a harcot a vezetésért Surteesszel, a Lotus gyújtása fokozatosan kihagyott, és a skót elkezdett visszaesni. Ennek következtében Ginther a harmadik, míg Tony Maggs a negyedik helyre lépett előre. Mivel a Cooper pilótája motorhibával küszködött, és hátraesett, ezért Jo Siffert vette át a negyedik pozíciót, amíg a differenciálmű meghibásodása miatt kiállni nem kényszerült. Tőle Gerhard Mitter örökölte meg a negyedik helyet egy régi Porschéval. Surtees megnyerte a versenyt, két év után megszerezve a Ferrari első győzelmét.
Rsz. Versenyző Csapat Körök Idő/Kiesések Start Pontok 1 7 John Surtees Ferrari 15 2:13:06,8 2 9 2 3 Jim Clark Lotus-Climax 15 + 1:17,5 1 6 3 2 Richie Ginther BRM 15 + 2:44,9 6 4 4 26 Gerhard Mitter Porsche 15 + 8:11,5 15 3 5 20 Jim Hall Lotus-BRM 14 + 1 kör 16 2 6 16 Jo Bonnier Cooper-Climax 14 + 1 kör 12 1 7 9 Jack Brabham Brabham-Climax 14 + 1 kör 8 8 4 Trevor Taylor Lotus-Climax 14 + 1 kör 18 9 18 Jo Siffert Lotus-BRM 10 Differenciálmű 9 10 28 Bernard Collomb Lotus-Climax 10 + 5 kör 21 Kiesett 17 Carel Godin de Beaufort Porsche 9 Kerék 17 Kiesett 6 Tony Maggs Cooper-Climax 7 Motorhiba 10 Kiesett 10 Dan Gurney Brabham-Climax 6 Váltó 13 Kiesett 22 Mário de Araújo Cabral Cooper-Climax 6 Váltó 20 Kiesett 24 Ian Burgess Scirocco-BRM 5 Kormánykerék 19 Kiesett 23 Tony Settember Scirocco-BRM 5 Baleset 22 Kiesett 5 Bruce McLaren Cooper-Climax 3 Baleset 5 Kiesett 1 Graham Hill BRM 2 Váltó 4 Kiesett 21 Chris Amon Lola-Climax 1 Baleset 14 Kiesett 8 Willy Mairesse Ferrari 1 Baleset 7 Kiesett 14 Innes Ireland Lotus-BRM 1 Baleset 11 Kiesett 15 Lorenzo Bandini BRM 0 Baleset 3 NK 29 André Pilette Lotus-Climax NK 25 Ian Raby Gilby-BRM NK 30 Tim Parnell Lotus-Climax NK 27 Kurt Kuhnke Lotus-Borgward Vi 11 Phil Hill ATS Szállítás közben megsérült az autó Vi 12 Giancarlo Baghetti ATS Szállítás közben megsérült az autó Vi 19 Masten Gregory Lotus-BRM Nem volt kész az autó
Statisztikák Vezető helyen: Richie Ginther: 1 (1) John Surtees: 13 (2-3 / 5-15) Jim Clark: 1 (4)
John Surtees 1. győzelme, 4. leggyorsabb köre, Jim Clark 11. pole-pozíciója. Ferrari 36. győzelme.
Források A Formula–1 hivatalos oldala
Nemet Nagydij, 1963 Kategória:Német Formula–1 futamok