A gémformák (Ardeinae) a madarak (Aves) osztályának gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó alcsalád.
Ebbe az alcsaládba 14 madárnem és 49 recens faj tartozik.
Rendszertani besorolásuk A gémfélék csontvázának, főleg a koponyájának a korábbi tanulmányozása szerint, ezt a családot két csoportra osztották: a nappali gémekre és az éjjeli gémekre. Azonban az új DNS-vizsgálatok, továbbá a végtagcsontok jobb megfigyelése azt mutatja, hogy a korábbi csoportosítás hibás volt. Az ugyanazon csoportbeli koponyahasonlóság, nem egyéb, mint a konvergens evolúció eredménye, azaz több csoportbeli madár is ugyanazt a koponyaalakot vette fel, hogy ugyanolyan élőhelyen ugyanolyan táplálékforráshoz tudjon hozzáférni. Manapság a gémfélék családjában már csak 3 csoportot, alcsaládot fogadnak el: a gémformákat (Ardeinae), a bölömbikaformákat (Botaurinae) és a tigrisgémformákat (Tigrisomatinae). Az új rendszertani besorolás szerint, a negyedik, azaz a bakcsóformák (Nycticoracinae) alcsaládjába tartozó nemeket és fajokat a megmaradt alcsaládokba helyezték át.
A rendszertani átrendezés következtében a gémformák alcsaládja 3, korábban bakcsóformának vélt madárnemmel bővült: Gorsachius, Nyctanassa és Nycticorax.
Rendszerezés Az alcsaládba az alábbi 14 madárnem tartozik:
Agami Reichenbach, 1853 – 1 élő faj Ardea Linnaeus, 1758 – 12 élő faj; típusnem Ardeola F. Boie, 1822 – 6 élő faj Bubulcus Bonaparte, 1855 – 1, talán 2 élő faj pásztorgém (Bubulcus ibis) (Linnaeus, 1758) Butorides Blyth, 1852 – 3 élő faj és 1 fosszilis faj Egretta T. Forster, 1817 – 12 élő faj és 1 fosszilis faj Gorsachius Bonaparte, 1855 - 4 élő faj Mesophoyx (Sharpe, 1894) – 1 élő faj közepes kócsag (Mesophoyx intermedia) (Wagler, 1827) - egyes ornitológusok vagy az Ardea, vagy az Egretta nembe helyeznék át Nyctanassa Stejneger, 1887 - 1 élő faj és 1 kihalt faj Nycticorax T. Forster, 1817 - 2 élő, 4 kihalt és legalább 3 fosszilis faj Pilherodius Reichenbach, 1853 – 1 élő faj kucsmás gém (Pilherodius pileatus) (Boddaert, 1783) Proardea Lambrecht, 1933 – 1 fosszilis faj; oligocén Proardea amissa (Milne-Edwards, 1892) Syrigma Ridgway, 1878 – 1 élő faj fütyülő gém (Syrigma sibilatrix) (Temminck, 1824) Zeltornis Balouet, 1981 – 1 fosszilis faj; kora miocén Zeltornis ginsburgi Balouet, 1981
A fenti 14 megnevezett madárnemen kívül még van egy fosszilis nem, melynek maradványait a Húsvét-szigeten találták meg. Ezt a fosszilis madarat ezidáig még nem írták le és nem nevezték meg.
Jegyzetek
Fordítás
Források Biolib.cz
Kategória:Madáralcsaládok