Szabadka (szerbül Суботица / Subotica, , , ) város Szerbiában, a Vajdaság északi részén, az Észak-bácskai körzetben, Magyarország déli határától 10 km távolságban. Az Észak-bácskai körzet adminisztratív központja. A város a vajdasági magyarok, a vajdasági horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja, valamint számos nemzetiségi nyelven működő közép- és felsőfokú oktatási intézménynek is otthont ad.
Szerbia legészakibb városa, Vajdaság második legnépesebb városa. A 2022-es népszámlálás szerint 94.228Попис становништва, домаћинстава и станова 2022. године [у Републици Србији]: Национална припадност – Подаци по општинама и градовима / 2022 Census of Population, Households and Dwellings [in The Republic of Serbia]: Ethnicity – Data by municipalities and cities. Belgrád: A Szerb Köztársaság Statisztikai Hivatala. 2023. Hozzáférés: 2023. máj. 1. (szerbül és angolul) lakossal rendelkezik, ennek 34,3%-a szerb, 26,2%-a magyar, 11,1%-a pedig horvát.
Szabadkát először 1391-ben említik a latin Zabatka néven. 1526 és 1527 között Szabadka volt az önjelölt császár, Cserni Jován központja és a rövid életű szerb állam fővárosa. 1542 és 1686 között az Oszmán Birodalom uralta a várost, ezalatt a város Sobotka néven létezett. Ezután Szabadka irányítását a Habsburg Birodalom vette át. A 18. század közepén nevét hivatalosan Sancta Maria-ra változtatták, Mária Terézia osztrák császárné után. A város nevét 1779-ben ismét megváltoztatták, és új neve Maria Theresiopolis lett. Magyar elnevezése, a Szabadka név pedig 1845-ben, majd 1867-ben került átmenetileg hivatalos használatba. Az első világháború után, 1918-ban Szabadka a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, a későbbi Jugoszlávia része lett. A helyi szerbek és a Bunyevácok a 17. század óta használják a Subotica nevet, amely 1918 után vált hivatalossá. 2007 óta Szabadka városi státusszal rendelkezik.
Története
240px|bélyegkép|balra|A szabadkai Szent István tér 1914 körül
Háromezer éves régészeti leletek alapján bizonyított, hogy korábban is éltek emberek a mai város környékén. A település fejlődésének záloga az volt, hogy földrajzi helyzete miatt az Ázsia és Európa közötti kereskedelem útvonalai erre haladtak. A térségben gyakori népmozgások eredményeképpen szerbek, magyarok, németek, szlovákok, horvátok, bunyevácok, görögök, törökök, zsidók, örmények, cigányok és még számos más nemzetek fordulnak meg és adnak uralkodót, tulajdonost és számtalan kiemelkedő képességű szabadkait a világnak.
Írásos dokumentumok Szabadkát először 1391-ben említik Zabotka vagy Zabadka néven.
Területe a török idők előtt a Hunyadiak kezén volt. A települést Mátyás király 1464-ben Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozza, aki 1470-ben várat építtetett. A mohácsi csatát (1526) követő zűrzavaros időszakban Jovan Nenad (magyarosan Cserni Jován) kiáltotta ki magát a környék cárjává, (fekete cárként is emlegetik) és ez lett a délvidéki felkelés központja, amely rövid idő után megszűnik. Történelmi szempontból ez csak annyiban bizonyul jelentősnek, hogy szerb források előszeretettel hivatkoznak rá, és a város főterén szobrot állítottak „legendás” alakjának.
1542-ben a törökök elfoglalták a várost, és majd csak 1686-ban, tehát mintegy százötven év múltán szabadul fel. E hosszú háborús évek alatt alig maradt magyar népesség a vidéken.
A török kiűzése után Habsburg vezénylettel megindult az újratelepítés. Először főleg katolikus vallású délszláv népesség érkezett a rigómezei csata óta délről folyamatosan felhúzódó ortodox lakosság mellé. Magyar források mindkettő népcsoport esetében gyakran csak „rácokról” beszélnek, azzal, hogy az egyik népcsoport tagjait „katolikus rácnak”, míg a másik etnikumot „óhitű”, azaz „ortodox rácnak” hívják. Nem nehéz felismerni, hogy ezek a „rácok” a város jelenlegi horvát és bunyevác (katolikus), illetve szerb (ortodox) lakosságának az elődei. A katolikus anyakönyvi kivonatok gyakran dalmátokat emlegetnek, ami sokat elárul arról, hogy Szabadka katolikus délszláv népessége melyik vidékről származhatott el. Mai napig sem egységes a vajdasági katolikus délszlávok hivatalos elnevezése. A hivatalos szerbiai álláspont külön nemzetiségnek tünteti fel a magukat elsősorban bunyevácnak vallókat, míg a horvátok nemzetük részéhez tartozónak tekintik őket.
Mária Terézia 1743-ban mezővárosi rangra emelte a települést, amelyet ekkoriban Szent Máriának hívtak. Ugyanő 1779-ben szabad királyi várossá nyilvánította Szabadkát, és ekkortól nevezték Maria Theresiapolisnak. 1845-ben engedélyezte a király, hogy Szabadka legyen ismét a település neve.Iványi István: Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, Szabadka, 1909.
Szabadka szabad királyi városi rangra emelése erőteljes fejlődéshez segítette a települést. A városi tanács megszervezi több környező puszta benépesítését, amelyek a török idők alatt néptelenedtek el. Magába a városba ekkor már nem volt szervezett telepítés, de ahogy fejlődött Szabadka, úgy szivárgott ide a lakosság elsősorban a történelmi Magyarország többnyire magyar nyelvű vidékeiről. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a bunyevácok a szerbek és horvátok többségétől eltérően együtt harcoltak a magyarokkal, és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott.
A város kiegyezés kori (1867) dinamikus fejlődését jól tükrözi, hogy 1869-ben vasúti közlekedés kötötte össze a világgal, a magyar millenniumra (1896) megnyitották az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos járt Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre csak polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést, mint ezekben a „boldog békeidőkben”. Ekkor nyerte el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát.
Az erőteljes fejlődést a város lakosságának gyarapodása is jól tükrözte. Amikor Szabadkát 1920. június 4-én hivatalosan is elszakították a Magyar Királyságtól és az akkori Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett, az egész Kárpát-medence egyik legnépesebb településének számított, ahol a jelentős horvát, illetve bunyevác és szerb lakosság mellett a magyarok abszolút többséget alkottak. Az újonnan létrejött délszláv királyság harmadik legnagyobb városa volt Belgrád és Zágráb után.
bélyegkép|jobbra|240px|Kalmár Ferenc: Vergődő madár. In memoriam 1944–1945. A bronzszobrot 2013. október 19-én ellopták, 2014. november 2-án újraállították Jugoszlávia felbomlása után 1941 és 1944 között Szabadka ismét Magyarországhoz került. Az 1942-es délvidéki razzia idején 180 szerb polgári személy esett áldozatul a magyar katonáknak, 1944 végén pedig a visszatérő szerbek mintegy 7000 magyar lakost gyilkoltak meg. A megtorlás áldozatainak a Zentai úti temetőben állított emléket Kalmár Ferenc alkotása, a Vergődő madár című emlékmű, amit 2013-ban elloptak. A szobrot újraöntötték és 2014. november 2-án Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök jelenlétében avatták fel a szerb–magyar megbékélés jegyében.Eltörölték három délvidéki település magyarjainak kollektív bűnösségét - Index
Népesség bélyegkép|411x411px|Szabadkai Szent Teréz-székesegyház bélyegkép|344x344px|A szabadkai zsinagóga Újvidék mögött a Vajdaság második legnépesebb városa. A 2022-es népszámlálás szerint magának a város lakossága fő volt, míg Szabadka városi területének (a szomszédos Palics településsel) lakosa volt, és a város közigazgatási területének lakossága fő.
1910-ben a lakosság 58,7%-a magyar anyanyelvű volt. 2022-ben a lakosság 26,2%-a magyar anyanyelvű volt. A város lakosságszámának változását mutató grafikonon jól látható kb. 1980-tól a stagnáló állapota.
Népességszámának változása
Szabadka község A közigazgatási község lakossága 2022-es népszámlálás szerint 123.952 fő volt, ebből 38.174 szerb, 37.200 magyar, 10.431 horvát, 9.060 bunyevác, 3.432 roma, 2.187 jugoszláv, 810 montenegrói volt. 13.380 ember nem nyilatkozott hovatartozásáról és 5.901 ember ismeretlen nemzeti hovatartozásúnak vallotta magát.
A község települései közül magyar többségű: Alsókelebia, Alsóludas, Királyhalom, Csantavér, Hajdújárás, Palics és Zentaörs. Szerb többségű Bajmok, Meggyes, Misityevó, Szabadka és Újnagyfény, horvát Alsótavankút, Békova, Felsőtavankút, Györgyén, Kisbosznia és Nagyfény, míg Mérges bunyevác.
Vallás A szabadkaiak túlnyomó többsége, mintegy 70%-a, római katolikus. A város a Szabadkai egyházmegye székhelye. Összesen 8 katolikus plébániatemplom, több kápolna, egy ferences templom és rendház, 2 szerb ortodox, egy evangélikus és egy református templom található a városban.
Szentkút (szerbül és horvátul Bunarić) népszerű kegyhely a város délkeleti határában.
A második világháborút megelőzően mintegy négyezer zsidó is élt a városban. A szabadkai zsinagóga a magyar szecessziós építészet egyik legkiválóbb példája. A zsidó származású szabadkaiak, illetve a magukat zsidónak vallók száma a második világháború óta alig éri el a háromszázat.
Szabadkán az 1990-es években alakult meg az iszlám közösség 22 fővel. A közösség vezetője Fetis Kurdali, híveinek száma is jelentősen növekszik 2008-ban hatszáz regisztrált taggal rendelkeztek. 2008. augusztus 17-én adták át a Muhádzsír dzsámi névvel illetett, a Halasi úton a kupolás-minaretes dzsámit.
Oktatás Szabadka városában a 2020/21-es tanévben 7 373 diák látogatta az általános iskolákat. Ebből 1 482 tanuló (20,1%) magyarul végezte tanulmányait. A legtöbb magyar tanuló a Széchenyi István Általános Iskola, a Majsai úti Általános Iskola, a Kizúr István Általános Iskola, az Október 10-e Általános Iskola és a Jovan Mikic Általános Iskola tanulója.
Szabadka község legnagyobb magyar többségű iskolája a Hunyadi János Általános Iskola Csantavéren.
Középiskolai szinten 3 118 diák (32,8%) tanul magyar osztályokban. A város mind a 7 iskolájában van oktatás magyarul. A legtöbb diák az Ivan Sarić Műszaki Iskola, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és az Egészségügyi Középiskola tanulója.
Helyi közösségek bélyegkép|jobbra|367x367px|Szabadka helyi közösségei
Szabadka városában 20 helyi közösség van (zárójelben szerb nevük szerepel).
Bajnát (Bajnat) Gát (Gat) Határőr (Graničar) Kertváros (Kertvaroš) Kér (Ker) Kisbajmok (Mali Bajmok) Kisradanovác (Mali Radanovac) Központ I. (Centar I) Központ II. (Centar II) Központ III. (Centar III) Makkhetes (Makova sedmica) Bajai szőlők (Peščara) Harcosok sorakozója (Prozivka) Radanovác (Radanovac) Sétaerdő (Dudova šuma) Sándor (Aleksandrovo) Újfalu (Novo Selo) Újváros (Novi Grad) Vasutastelep (Željezničko naselje) Zorka (Zorka)
Nevezetességei Szabadka legreprezentatívabb épülete a méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő, szecessziós városháza, amelyet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége épített fel mindössze két év alatt (1908–1910). Ugyanezen építészek tervezték a zsinagógát is, szintén magyar szecessziós stílusban. A zsinagóga magyar nyelvű vezetővel, előzőleges bejelentéssel látogathatóZsinagóga.com a Zsinagóga.com kutatási műhely szervezésében. A magyar szecesszió kiváló példája még a Raichle Ferenc által építtetett palota is (1903–1904), és több épület a Korzó környékén, az egykori Kossuth utcán. A Szabadkai Népszínház korinthoszi oszlopos épületében (1853) az elsők között talált otthonra magyar nyelvű színtársulat, Blaha Lujza is itt kezdte pályafutását. Az egyházi épületek közül építészeti szempontból a legjelentősebb a ferences rend temploma, más néven Barátok temploma, különösen pedig a rendház, amelyet a régi szabadkai vár maradványaiból alakítottak ki (1723). A katolikus Szent Teréz-székesegyház barokk stílusban épült (1797), és erősen emlékeztet a Kalocsai Érsekség bazilikájára, amelyhez adminisztratívan akkoriban tartozott. A Sándor városrészben épült szerb ortodox templomban az ikonosztáz az ortodox barokk festészet ritka szép példája.