Veijeany Christopher Samba (vagy gyakrabban Christopher Samba) (Créteil, 1984. március 28. –) francia születésű kongói labdarúgó. Samba korábbi csapatai az orosz Anzsi Mahacskala, az angol Blackburn Rovers és a Queens Park Rangers, a német Hertha BSC, valamint a francia CS Sedan voltak.
Pályafutása Klubcsapatokban Sedan Samba Val-de-Marne megyében, Créteil-ben született. Labdarúgó-pályafutását az FC Rouen-nél kezdte, mielőtt a CS Sedanhoz került (itt 26 mérkőzésen játszott a tartalékcsapatban és négyet az első csapatban).
Hertha BSC Németországban töltött szerződése alatt mindössze 20 mérkőzést játszott a Hertha csapatában. Nem igazán sikerült bejutnia a Hertha BSC első csapatába, így megragadta a lehetőséget, amikor Mark Hughes meghívta egy ötnapos próbajátékra a Blackburn Rovers klubhoz. A Herthánál töltött három éve alatt, különböző versenyeken összesen 28 mérkőzésen játszott.
Blackburn Rovers Samba 2007. január 25-én szerződött át három és fél évre a Herthától a Blackburn Rovershez 450 000 fontért. A Roversnél a Luton Town ellen mutatkozott be az FA-Kupa 2006-07-es versenyeinek negyedik körében. A játékba a 69. percben állt be Ryan Nelsen helyére. Az angol bajnokságban január 31-én a Chelsea ellen játszotta első mérkőzését.
Első szezonjában mutatott jó szereplése miatt a 2007–08-as bajnokság kezdetére a kezdőcsapatban találta magát. 2007. október 22-én a Blackburn bejelentette, hogy Samba új, hosszú távú szerződést írt alá, szerződése egészen 2012 nyaráig a csapathoz köti.
Bár általában hátvédként játszik, a Premier League 2008–2009-es szezonjának vége felé több alkalommal csatárként is szerepelt a csapatban. Április 4-én a Blackburn Tottenham elleni, 1–0 arányú vesztes állásnál Samba a második félidő elején állt be, és a Blackburn 2–1 arányban megnyerte a mérkőzést. A csapat menedzsere, Sam Allardyce szerint Samba beállítása volt a „kulcs a győzelemhez”. 2009. április 11-én a következő, Liverpool elleni mérkőzésen, Samba egyedüli csatárként kezdte a mérkőzést, Benni McCarthy a kispadon maradt. A következő mérkőzésen is csatár poszton játszott, ezt a mérkőzést a Blackburn 2–0 arányban nyerte meg a Wigan Athletic ellen. Első gólját a 2009–10-es szezonban az Aston Villa ellen érte el 2009. szeptember 26-án. 2009 novemberében Samba új, ötéves szerződést írt alá a klubbal, így 2014 nyaráig a csapatnál marad. 2009. december 5-én játszotta 95. premier Ligás mérkőzését a Liverpool elleni, gól nélküli döntetlennel végződő meccsen az Ewood Parkban. Századik premier ligás mérkőzését a Fulham ellen játszotta, ismét az Ewood Parkban. A mérkőzés 2–0 arányú győzelemmel végződött, Samba maga is feliratkozott a góllövőlistára egy szögletrúgásból közvetlenül elért góljával. Harmadik premier ligás gólját a 2009–10-es szezonban a Tottenham Hotspur ellen szerezte a 80. percben, a White Hart Lane-en 3–1-re elvesztett mérkőzésen. Ez a fejesgólja volt kilencedik gólja a premier ligában, mióta 2007 elején a Rovershez került.
Anzsi Mahacskala
2012 februárjában 14 millió euróért az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala csapatához szerződött
A válogatottban
Bár Franciaországban született, Samba a kongói labdarúgó-válogatottban szerepel, első válogatott mérkőzését 2004-ben játszotta, azóta 20-szor szerepelt a nemzeti csapatban.
Klubstatisztikái + Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaLigakupaEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokHertha BSC II2005–06Regionalliga Nordost12100—001212006–072000—0020Összesen14100—00141Hertha BSC2005–06Bundesliga12000—001202006–077000—0070Összesen19000—00190Blackburn Rovers2006–07Premier League1425000001922007–0833210304Mérkőzése(i) az UEFA-kupában és az Intertotó-kupában (öt mérkőzés)14132008–093523110003932009–103040030003342010–113341020003642011–12162001000172Összesen161161011004118518Anzsi Mahacskala2011–12Orosz Premjer-Liga10100—001012012–1317200—121293Összesen27300—121394Queens Park Rangers2012–13Premier League100000000100Anzsi Mahacskala2013–14Orosz Premjer-Liga5100—0051Gyinamo Moszkva2013–14Orosz Premjer-Liga10210—001122014–1524400—1323762015–164000—0040Összesen38610—132528Panathinaikósz2016–17Szúper Línga 12000—4060Aston Villa2017–18Championship121002000141Karrier összesen2882811112033434433 Jegyzetek
Jegyzetek
További információk Christopher Samba profilja a Blackburn Rovers oldalán Christopher Samba adatlapja a Transfermarkt oldalán
Christopher Samba adatlapja a National Football Teams oldalán
Kategória:Élő személyek Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:A CS Sedan Ardennes labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin II labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:A Blackburn Rovers labdarúgói Kategória:Az Anzsi Mahacskala labdarúgói Kategória:A Queens Park Rangers labdarúgói Kategória:A Gyinamo Moszkva labdarúgói Kategória:A Panathinaikósz labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói