thumb|right|250px|Egy Barbie baba Natália Guimarães kezében Barbie egyike a legkelendőbb divatbabáknak. Előállítója a Mattel Inc; az 1959-ben indított játék mai napig jelentős bevételi forrása. A teremtőjének egy amerikai üzletasszonyt, Ruth Handlert (1916–2002) tartják, akit egy német baba, a Bild Lilli ihletett meg. Barbie majd 50 éven keresztül volt a játékpiac fontos része, több vita és per témája, ami során több alkalommal parodizálták a baba köré épített fiktív életmódot. Megteremtése óta a Barbie-nak is egyre több konkurenciával kellett szembenéznie a saját kategóriájában.

Története

Ruth Handler lánya, Barbara játékát figyelve vette észre, hogy gyermeke szereti a papírbabákat felnőtt ruhákba öltöztetni. Abban az időben a legtöbb gyermekjátékbaba gyermeket ábrázolt. Ruth ezt a piaci rést felfedezve megosztotta elképzelését egy felnőtt öltöztetőbabáról férjével, aki a Mattel játékvállalat egyik alapítója volt. A férfi azonban nem látott lehetőséget az ötletben.

Egy 1956-os európai út során, amit gyermekeikkel, Barbarával és Kennethtel tettek, Ruth rátalált egy német játékbabára, a Bild Lillire. A felnőtt alakú Lilli baba pont olyan volt, mint amilyen Handler képzeletében megjelent, ezért vett belőle hármat. Egyet a lányának adott, a többit pedig elvitte a Mattelhez. A Lilli baba egy népszerű képregényhősön alapult, akit Reinhard Beuthin rajzolt a Die Bild-Zeitung számára. Lilli öntudatos nő volt, aki tudta, mit akar és nem habozott lépéseket tenni álmai valóra váltásáért. A Lilli babát 1955-ben hozták forgalomba Németországban, és habár eredetileg nem gyerekjátékként került a polcokra, hamar kelendő lett a kislányok között, akik élvezték, hogy számos különböző ruhába lehetett öltöztetni.

Az Amerikai Egyesült Államokba való visszatérése után Handler asszony elkezdett dolgozni a baba dizájnján a tervező Jack Ryan (Gábor Zsazsa 6. férje) közreműködésével. A baba új nevet kapott: Ruth lánya után Barbie lett. Debütálása a New York-i American International Toy Fairen zajlott 1959. március 9-én. Ezt a napot szokás Barbie hivatalos születésnapjaként emlegetni. A Mattel megvette a jogokat 1964-ben a Bild Lilli babához, amit követően a Lilli gyártását beszüntették.

Az első Barbie baba fekete és fehér zebracsíkos úszódresszt hordott, és lófarokba fogott frizurát; két verzióban volt kapható: szőke és barna hajjal. A baba, mint „Tinédzser divat-modell” került forgalomba, a ruháit a Mattel divattervezője: Charlotte Johnson kreálta. Az első Barbie-kat Japánban gyártották le, a ruháikat is ott varrták. Az első évben körülbelül 350 000 darabot adtak el.

Ruth Handler számára fontos volt Barbie felnőtt megjelenése annak ellenére is, hogy a piaci kutatások kimutatták, jó pár szülő volt elégedetlen a baba mellei miatt, amik a játék testarányait tekintve határozottan egy felnőtt nő kebleihez hasonlóak voltak. (Barbie-t, hasonlóan sok más modellhez, a valóságos mérethez képest 1:6 arányban kicsinyítve gyártják.) Barbie megjelenését sokszor változtatták. Az egyik legjellegzetesebb módosítás, mikor 1971-ben a babák szemét átfestették, így a pillantása inkább előre esett, nem oldalra nézett, mint az eredeti modell.

Barbie egyike az első játékoknak, amik szervezett marketingstratégiával rendelkeztek. Hírnevét a széles körben sugárzott televíziós reklámok is terjesztették, ami aztán sok más játék ilyen reklámozásához is ötletadó, inspirációs forrás volt. Szerte a világon milliárdnyi Barbie babát adtak el több mint 150 országban, így Magyarországon is. Ezért mondhatta Mattel, hogy minden másodpercben három Barbie-t vásárolnak valahol.Malibu Barbie, Holiday Barbie ... Toxic Barbie? A babához különféle egyéb árucikkeket is forgalmaznak, mint például könyveket, videójátékokat és főszereplésével animációs film is készült. Csaknem egyedülálló módon lett kulturális ikon. 1974-ben a Times Square egyik szekciója egy héten keresztül felvette a Barbie Boulevard nevet. Andy Warhol 1985-ben képet festett róla.A California stenographer created the doll that became an American icon and a multibillion-dollar business.

Fiktív életrajz

Barbie teljes neve Barbara Millicent Roberts. Az 1960-as években a Random House által kiadott regénysorozatban a szüleit George és Margaret Robertsként nevezik meg Willowsból, Wisconsin egy képzelt városából. Vőlegénye az 1961-ben megjelent Ken (Ken Carson).

Barbie-nak több mint 40 háziállata volt eddig, köztük kutyák, macskák, lovak, egy pandamackó, egy oroszlánkölyök, és egy zebra. Rózsaszín kabrioleteket, utánfutókat és dzsipeket, lakókocsikat és hajókat is beleértve sokféle járművet birtokolt. Ezen felül van pilótaengedélye és kereskedelmi repülőgépet is tud vezetni, amellett, hogy légiutas-kísérő is volt.

Barbie karrierjeit változatosra tervezték, hogy megmutassák a nők sokféle szerepet képesek felvenni az életben. Így került forgalomba a Miss Astronaut Barbie (1965), Barbie doktor (1988) és a Nascar Barbie (1998).

A Mattel Barbie-nak sok társat is megalkotott, így a spanyol Teresát, a barna hajú Whitneyt, az 1963-ban megjelent Midge Hadleyt, a fekete bőrű Christie-t és Stevent (Christie barátját) és az ázsiai Marinát. Családtagjai közé tartoznak testvérei, a tinédzserkorú Skipper, a tíz év körüli ikrek, Stacy és Todd, a kislány Shelly, valamint unokatestvérei, Kelly Krissy és Francie.

Miután 2004-ben szakítottak Kennel, Barbie egy ausztrál szörfös, Blaine karjaiban találta meg újra a szerelmet. 2011-ben visszataláltak egymáshoz Kennel.

Viták Barbie népszerűsége folytán tüzetes vizsgálat alá vették, milyen hatással van a nyugati gyerekek játékára. A kritikák gyakran alapulnak azon a feltevésen, hogy a kisgyermekek Barbie-t szerepmintának találják és megpróbálják majd utánozni őt. 2003 szeptemberében Szaúd-Arábia törvényen kívül helyezte a Barbie babák eladását, mert az nem felelt meg az iszlám szellemiségnek. A muzulmán országokban nagy népszerűségnek örvend a Barbie-hoz hasonló, de a vallási előírásoknak megfelelően öltözködő Fulla baba.Hijab doll ousts Barbie as Muslim favourite A „Barbie” szó elérte, hogy sértő szleng-kifejezésként alkalmazhassák lányra, vagy nőre. Jelentése ebben az értelemben sekélyes, buta szépség. Ezen alapult az Aqua dán együttes 1995-ös Barbie Girl című száma. 1992 júliusában a Mattel kibocsátotta a Teen Talk Barbie-t, ami sok különböző kifejezést volt képes elmondani, köztük a „Vajon elég ruhánk lesz?”, „Szeretek vásárolni”, „Rendezünk egy pizza partyt?” mondatokat. Minden babát arra programoztak, hogy négyet tudjon a 270 lehetséges mondatból, így kerülve el hogy két termék egyforma legyen. A 270 frázis egyike „A matek nehéz!” kijelentés volt. Bár csupán minden eladott baba 1,5%-a ismételgette, a jelenség kivívta a American Association of University Women női egyesület felháborodását. 1992 októberében a Mattel kijelentette, hogy a Teen Talk Barbie szókészletéből eltávolítják ezt a mondatot és felajánlott egy cserét bárkinek, aki rendelkezik ilyen típusú játékkal, és szükségesnek érzi a változást.Company News: Mattel Says It Erred; Teen Talk Barbie Turns Silent on Math Barbie leggyakoribb kritikája, hogy irreális elképzelést fogalmaz meg a női test ábrázolásáról, ami annak a kockázatához vezet, hogy azok a nők, akik hasonulni próbálnak hozzá, anorexiássá válhatnak. A színes bőrű Barbie-k közül elsőként Francie debütált 1967-ben, mindazonáltal ő nem egy eredetileg is erre tervezett modell volt, hanem csupán a fehér Francie baba színesbőrű változata. Nem voltak afrikai arcvonásai, amikre a későbbiekben külön öntőformát készítettek. Így a valódi első fekete Barbie-nak általában Christie-t tartják, amit 1968-ban mutattak be.

A testképre gyakorolt hatásai Kezdettől fogva számos kritika éri a Barbie babákat, hogy „a szőke, műanyag baba irreális testképet közvetített a lányoknak”.

A Barbie babákkal kapcsolatos kritikák gyakran azzal az aggodalommal telnek, hogy a gyerekek példaképnek tekintik, és megpróbálják utánozni. Az egyik leggyakoribb kritika, hogy irreális testképet mutatnak a nőkről, ami növeli annak a kockázatát, hogy az őt utánozni próbáló lányok anorexiásak lesznek. A Barbie babák irreális testarányait összefüggésbe hozták bizonyos étkezési zavarokkal gyermekeknél.

Egy átlagos Barbie baba 29 cm magas, ami 1/6-os méretarányban 1,75 m-es magasságot jelent. Barbie mellbőségét 91 cm-re, derékbőségét 46 cm-re, csípőbőségét pedig 84 cm-re becslik. A helsinki Egyetemi Központi Kórház kutatása szerint a Barbie babák testében ilyen adottságok mellett nem lenne meg a nők menstruációjához minimálisan szükséges 17–22 százaléknyi testzsírarány. 1963-ban a Barbie Baby-Sits kiegészítő szett részeként egy kis könyv is járt, melynek címe az, hogy „Hogyan fogyjunk le?”, és amelyben ezt a tanácsot adták: „Ne egyél!” Ugyanez a könyv szerepelt egy másik, 1965-ös „Slumber Party” című gyűjteményben is, egy rózsaszín fürdőszobamérleggel együtt, amelyet fixen 110 lbs-re, azaz 50 kg-ra állítottak be, ami egy 175 cm magas nőnél kóros soványságnak számít.M.G. Lord, Forever Barbie, Chapter 11 1997-ben Barbie testformáját áttervezték, és szélesebb derekat kapott, mely a Mattel szerint jobban illeszkedik a kortárs divathoz.

2016-ban a Mattel új testalkatokat mutatott be: „alacsony”, „magas” és „formás” – kizárólag a Barbie Fashionistas termékcsalád részeként. A „Formás Barbie” nagy médiafigyelmet kapott, sőt a Time magazin címlapjára is felkerült „most már abbahagyhatjuk a testemről való beszélgetést?” címmel. A „formás” baba testalkata megfelel egy amerikai 4-es ruhaméretnek, ami nagyjából az európai 36-os ruhaméretnek felel meg.

A Barbie babákat ugyanakkor számos kritika érte a valóságtól elrugaszkodott, irreális vékony „alacsony” és „magas” babái miatt. Talán részben ezen bírálatok hatasára a cég azóta realisztikusabb méretű babákat kínál, hogy elősegítse a pozitív testkép kialakulását.

A „Barbie-szindróma” A „Barbie-szindróma” kifejezés a Barbie-babára jellemző fizikai megjelenés és életmód iránti vágyat jelöli. Leggyakrabban a serdülőkor előtti és a fiatal lányokra jellemző, de bármely korcsoportra és nemre jellemző lehet. A Barbie-szindrómában szenvedő személy megpróbálja utánozni a baba fizikai megjelenését, még akkor is, ha a baba elérhetetlen testarányokkal rendelkezik. Ez a szindróma a testdiszmorf zavar egyik formájának tekinthető, és különféle étkezési zavarokhoz, valamint a kozmetikai sebészet iránti megszállottsághoz vezet.

Valeria Lukjanova ukrán modell sajtófigyelmet kapott, amiért a külsejét Barbie kinézetéhez hasonlóra módosították. Azt állította, hogy eddig csak mellimplantátumai voltak, és nagymértékben támaszkodik a sminkre és a kontaktlencsékre a megjelenése megváltoztatásához. Hasonlóképpen Lacey Wildd – egy amerikai reality televíziós személyiség, akit gyakran „millió dolláros Barbie-ként” emlegetnek – szintén 12 mellnagyobbító műtéten esett át, hogy „extrém Barbie” legyen.

2006-ban Helga Dittmar, Emma Halliwell és Suzanne Ive kutatók kísérletet végeztek, hogy azt vizsgálják, hogyan befolyásolják a babák – köztük a Barbie is – a fiatal lányok önképét. Ezen kísérlet részeként képeskönyveket adtak 5–8 éves lányoknak, az egyiken Barbie, a másikon pedig Emme képei, egy realisztikusabb fizikai tulajdonságokkal rendelkező baba. A lányokat ezután megkérdezték az ideális testméretükről. Kutatásuk szerint a Barbie képeivel megvilágított lányok szignifikánsan alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeztek, mint azok, akiknek Emme képei voltak. Benjamin Radford azonban megjegyezte, hogy a válasz talán nem ilyen egyszerű, mivel ez a kutatás azt is kimutatta, hogy a lányok életkora jelentős tényező volt a baba önbecsülésére gyakorolt hatásában.

Természetvédelmi vonatkozások A babák csomagolásához kivágott fák miatt csökken több veszélyeztetett faj, például a szumátrai tigris élőhelye.Botrány! Barbie tigrispusztításba keveredett

Jegyzetek

Lásd még Barbie (film)

További információk

A Barbie baba 60 évesen is gyönyörű Hivatalos Oldal