Andránik Tejmurján (perzsául:آندرانيک تيموريان, örményül:Անդրանիկ Թէյմուրեան – Andranik Tejmurján; Teherán, 1983. március 6. –) örmény származású iráni válogatott labdarúgó. Általában védekező középpályásként játszik, de bevethető szélsőként is. Ismert, mert az egyetlen keresztény labdarúgó az iráni válogatottban, ennek ellenére a csapattársaival kiváló a kapcsolata.

Pályafutása Az Ogáb Teherán csapatánál kezdte pályafutását az iráni másodosztályban és folytatta az Abumoszlem együttesénél immár az első ligában. A 2005–2006-os szezonban 26 mérkőzésen szerepelt és egy gólt szerzett. 2006 augusztusának végén 2 éves szerződést kötött a Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers csapatával. Első két gólját 2007. január 6-án szerezte az FA kupában egy 4-0-ra megnyert mérkőzésen az alacsonyabb osztályú Doncester Rovers ellen. Ez volt a harmadik pályáralépése a Bolton színeiben. Ezután következett a Premier League debütálás 2007. február 11-én a Fulham elleni összecsapáson. A mutatott játékának köszönhetően hamar kiérdemelte a lenyűgöző jelzőt és a szurkolók is befogadták. Első két gólját a bajnokságban szintén egy mérkőzésen szerezte a Wigan Athletic ellen 2007. április 7-én, amikor még a mérkőzés legjobbjának is megválasztották.

Válogatottban Játszott az Iráni labdarúgó-válogatott összes korosztályos csapatában, mielőtt a nagyok között debütált. Tagja volt a válogatottnak a 2006-os labdarúgó-világbajnokságon. Mindhárom csoportmérkőzésen kezdőként lépett pályára és az utolsó mérkőzésének a végén Tejmurján a földre feküdt és elkezdett zokogni, egy nemzeti hősnek kezdték ekkor elismerni Iránban amiatt a szenvedély miatt, amit mutatott az országáért a világbajnokságon.

Klub statisztika

2008. március 12. körkép + Klub szereplésKlubSzezonPremiershipFA-kupaLiga KupaEurópaEgyébÖsszesenMérkGólokGólp.MérkGólokGólp.MérkGólokGólp.MérkGólokGólp.MérkGólokGólp.MérkGólokGólp.Bolton Wanderers2006-07172022020000000021402007-08300000100501000901

További információk Andránik Tejmurján pályafutásának statisztikái a soccerbasen Andranik adatai a Teammelli.com-on

Kategória:Iráni labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Bolton labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2015-ös Ázsia-kupa labdarúgói Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Teherániak