Kovács Apollónia, Grabócz Miklósné, (Volkány, 1926. szeptember 20.80 éves Kovács Apollónia – Budakalász, 2012. november 17.) Kossuth-díjas magyar előadóművész, népdalénekes, színésznő.

Életpályája Gyermekkorát nagyrészt Nyárádremetén töltötte. A második világháború idején, Kolozsvárott figyeltek fel hangjára, de csak a béke beállta után, 1945–46-ban a Józsa Béla Athenaeum Művészképzőjében tanulhatott. Tanárai Borbáth Magda, Maczalik Gabriella és Poór Lili voltak. Magánúton képezte tovább hangját Lorenz Kornéliánál és Szikossy Gizellánál.

A végzés után színésznő volt egy nagyenyedi magántársulatnál. 1949-ben a Nagyváradi Szigligeti Színházhoz szerződött. Rendszeresen énekelt a város római katolikus székesegyházának kórusában. Az 1950-es években gyakran szerepelt a kolozsvári rádióban népdalfelvételeivel, az évtized második felében már a Magyar Rádióban is hallható volt későbbi férje, Grabócz Miklós közbenjárására.

1961 novemberében települt Magyarországra, szabadfoglalkozású előadóművészként Budapesten élt, és magyar cigánydalokat adott elő. Már 1962-ben elkezdett külföldön szerepelni. A következő évtizedekben egészen Kanadáig, Új-Zélandig eljutott. 1964-ben kötött házasságot Grabócz Miklóssal (1974-ben megözvegyült). Magyarországon Kovács Magda énektanár növendéke volt.

Nemcsak előadta, hanem férjével gyűjtötte is a dalokat, illetve egyes dalokat ő fordított le magyar nyelvre. Tagja volt az Artisjus Dankó Pista-díját odaítélő bizottságnak. 2007-ben a népi kultúra és népdalkincs ápolásáért, illetve előadó-művészete elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-ben megkapta a Kossuth-díjat is, de ezt már személyesen nem tudta átvenni.

Élete utolsó szakaszában súlyos betegségek kínozták. Egy idősek otthonában halt meg.B. M.: Öregek otthonában halt meg Kovács Apollónia = BorsOnline 2012. november 21. Sírja a Fiumei úti temetőben található [41–1–14].Nemzeti Sírkert

Színpadi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma 1.2011. szeptember 20-i lekérdezés

Huszka Jenő: Gül Baba....Fatime Virgil Stoenescu: Napfényes út....Amiliana William Shakespeare: A makrancos hölgy....Perdita Móricz Zsigmond: Rokonok....Lina Szirmai Albert: Tabáni legenda.... Lucia Demetrius: Három nemzedék....Eliza Guilherme Figueiredo: A róka meg a szőlő... Méli Lope de Vega: A kertész kutyája....Marcela Valentyin Katajev: Bolondos vasárnap....Orvosnő Adujev–Scserbacsov: Dohányon vett kapitány....Dian Franz Schubert: Három a kislány....Tschöllné Szigligeti Ede: Liliomfi....Erzsi Mihail Davidoglu: Tűzerőd....Florica Sütő András–Hajdú Zoltán: Mezítlábas menyasszony....Kocsis Juliska Iszajev–Galics: Nem magánügy....Dunyja Simon Magda: Száz házas lakodalom....Róza Johann Strauss: A cigánybáró....Cipra Konsztantyin Szimonov: Idegen árnyék....Ljena Szejnyin–Tur fivérek: Villa a mellékutcában....Dr. Erna Kurtzius Móricz Zsigmond: Pacsirtaszó....Amerikásné Anatolij Szofronov: Moszkvai jellem....Olga Szeverova Mihail Arkagyevics Szvetlov: Húsz év múlva....Toszja Borisz Lavrenyov: Amerika hangja....Sally Dunajevszkij: Szabad szél....Monna Szejnyin–Tur fivérek: Ha majd üt az óra....Varvara Kalugina Radu Boureanu: Ordasok....Grafina Howard Fast: Harminc ezüst pénz....Hilda Smith Kacsóh Pongrác: János vitéz....II. udvari dáma Molnár János: Kézfogó....Piroska Borisz Gorbatov: Az apák ifjúsága....Natasa–Jelena Kiss László–Kováts Dezső: Vihar a havason....Mariuca Makszim Gorkij: Az utolsók....Ljubov Konsztantyin Szimonov: Egy szerelem története....Kátya Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Leontina bárónő Miloslav Stehlik: Új ember kovácsa....Jekatyerina Grigorjevna Lev Tolsztoj: Feltámadás....Jekatyerina Maszlova Rimanóczy Kálmán: Éjszakai ügyelet (Műtét)....Dr. Bucur Mária Szigligeti Ede: A cigány....Rúzsi Szabó Lajos: Menekülés....Anna Gherase Dendrino: Szálljon a dal....I.szobalány Kornyijcsuk: A fehér köpeny....Ápolónő

Lemezei Te akartad, hogy így legyen Kovács Apollónia (1962) Gyöngyvirágos kis kertemben Hungarian Songs (1964) Cigánydalok (Gipsy Songs) (1967) Magyar nóták (1971) Székely népdalok Apollonia (1984) Hej, daládé, daládé (1991) Bíró uram, bíró uram (2000) Hosszú útnak hosszú pora (2002)

Díjai A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994) Lyra-díj (1998)Lyra-díj http://www.geocities.ws/fivelyra/dij.html Dankó Pista-díj (2000) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007) Kossuth-díj (2011)

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. Kikli Tivadar: Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona 1. köt. Szeged, 1999. Bába és Társai K. Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, 1986. Zeneműkiadó. https://web.archive.org/web/20080109021107/http://hiros.index.hu/zene/kovacsa/ Kovács Apollónia, mint színésznő

További információk Katymári Vanda: Évtizedes viszály volt Kovács Apollónia és Bangó Margit között = Kiskegyed 2013. január 7. Színházi Adattár Lemezei a Hungaroton Music Store oldalán

Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Magyar népdalénekesek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Magyar népzenegyűjtők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Dankó Pista-díjasok Kategória:Vulkániak Kategória:Cigány zenészek Kategória:Budakalásziak Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei