Erdély Miklós (Budapest, 1928. július 4. – Budapest, 1986. május 22.) építész, író, költő, képzőművész, filmrendező, teoretikus.
Életpályája Erdély István (1897–1987) műépítész, képzőművész és Óriás Aranka (1887–1961) fiaként született. Nagyszombatról származó édesanyja a két világháború között ismert spiritiszta médium volt. Édestestvérén kívül még három bátyja volt az anyja első – Szenes Aladárral (1883–1926) kötött – házasságából, köztük egy ikerpár, akik koncentrációs táborban pusztultak el.
Az 1940-es évek elején a budai izraelita hitközségen belül működő 311. sz. „Vörösmarty” cserkészcsapat tagjai közé tartozott mint, Szabolcsi Miklós, Eörsi Gyula és István. 1946-ban a Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot tanult Kisfaludi Strobl Zsigmond irányításával, de mesterének Bokros Birman Dezsőt vallotta, aki mellett magánúton folytatott művészeti tanulmányokat. 1947-ben Kassák Lajos-díjat kapott. 1947 és 1951 között a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója volt, és építészmérnöki oklevelet szerzett. Az 1956-os forradalomban kezdeményezője és egyik irányítója volt az emlékezetessé vált „Őrizetlen pénz az utcán” akciónak („Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családjának. Magyar Írók Szövetsége.”). 1963-ban jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, felvették, de tanulmányait nem tudta elkezdeni. Tanulmányutakat tett Párizsban, Londonban, Belgiumban, Jeruzsálemben és az Amerikai Egyesült Államokban. 1961–62-ben a KÖZTI dolgozójaként részt vett a Budai Vár rekonstrukciójában. A Budapesti Építőanyagipari Vállalatnál helyezkedett el, kidolgozta a fotómozaik technikáját, amely attól kezdve a MURUS elnevezésű kisvállalkozása révén biztosította a megélhetését. 1971-ben a Székesfehérvár alapításának ezredik évfordulójára emelendő emlékműre kiírt pályázaton Vigh Tamással közösen elnyerték az első díjat az úgynevezett Életfa tervükkel, a kivitelezés azonban elmaradt, az emlékmű végül a második helyezett tervei alapján épült meg.
A hagyományos képzőművészeti műfajok mellett az akcióművészet, az environment és a koncept art jelentős képviselője. Elméleti beállítottságú avantgárd művészként, filmrendezőként és íróként e különböző művészeti ágak új kifejezési lehetőségeinek, magának a művészeti tevékenységnek és annak elemzésével foglalkozott. Művészetfelfogása médiacentrikus.
Az 1950-es években az Európai Iskola körébe tartozó, visszavonultan alkotó művészek – Korniss Dezső, Barta Lajos, Csernus Tibor és tanítványai (Lakner László, Szabó Ákos) – körében találta meg a számára inspiráló légkört. Ekkor ismerkedett meg Pilinszky Jánossal és Altorjai Sándorral.
Az 1960-as évek közepén ismerkedett meg Altorjay Gáborral és Szentjóby Tamással, s rajtuk keresztül a happening és a fluxus irányzatokkal. Erdély Miklós azonban a konceptuális művészet felé fordult.
1977-ben elindította a FAFEJ (Fantáziafejlesztő gyakorlatok), 1978-ban az INDIGO (Interdiszciplináris Gondolkodás) kurzusát, ahol a keleti filozófia és a kortárs művészet kapott hangsúlyt. Egy új művészgeneráció nőtte ki magát (Enyedi Ildikó, Böröcz András, Révész László László, Sugár János, Szirtes János).
Az 1970-es és az 1980-as években olyan írók vallották barátjuknak, mesterüknek, mint Nagy Pál, Papp Tibor, Petőcz András, Tábor Ádám.
Kiállításai Csoportos kiállítások (válogatás) 1970 – R-kiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem R-épület, Budapest 1971 – Párizsi Biennálé, Párizs 1971 – Kunstzone, München 1972 – st. Jauby – Jovanovics – Lakner – Miklós – Pauer – Tot, G. Foksal, Varsó 1972 – Direkt hét, Balatonboglári kápolnatárlat, Balatonboglár 1973 – Kopernikusz kiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest 1973 – Balatonboglári kápolnatárlat, Balatonboglár [Jovánovics Gy., Legéndy P., Major J., Pauer Gy., Szentjóby T.] 1973 – Szövegek/Texts. Nemzetközi kísérleti költészeti kiállítás. 1973 – Aspekten van Hedendaagse Hongaarse Kunst, T'Hoogt, Utrecht 1974 – Kép/Vers, Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1974 – 4. Rajztriennálé, M. Architektury, Wrocław 1975 – 1976 – Montázs (Erdély Miklós szervezése), Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1976 – Mőbiusz (Erdély Miklós szervezése), Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1976 – Kreativitás-Vizualitás. A kreativitási gyakorlatok műveinek bemutatója, Józsefvárosi Galéria, Budapest 1976 – Expozíció – Fotó/Művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan 1977 – Kelet-európai konceptuális fotográfia, Technische Hochschule, Eindhoven 1978 – Kelet-európai konkrét és vizuális költészet, Van Gogh M., Amszterdam, S'Hertogenbosch Modern M. (NL) 1978 – V. Nemzetközi Rajztriennálé, M. Architektury, Wrocław 1978 – INDIGO – Szén és szénrajz, Marczibányi téri Ifjúsági H. 1979 – "INDIGO" kiállítások a MOM Művelődési Központban, Budapest 1979 – Fotogramok, Józsefvárosi Kiállítóterem, Budapest 1979 – Works and Words, De Appel, Fundatie Kunsthuis, Amszterdam 1979 – Textil – textil nélkül, Fiatal Művészek Klubja, Velemi Alkotóműhely, Velem 1980 – Tendenciák 1970–1980 1., Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest 1980 – Iparterv 1968–1980, Iparterv 1980, 1982 – Rajz/Drawing, Pécsi Galéria, Pécs 1980 – Prospekt 80/1., 6 magyar művész, M. van Hegendaagse Kunst, Gent 1980 – Rajzkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1980 – Künstler aus Ungarn, Kunsthalle, Wilhelmshaven 1980 – INDIGO – Aquarell, Bercsényi Kollégium, Budapest 1981 – Tendenciák 1970–1980 6., Kemény és lágy, posztkonceptuális tendenciák, Óbuda Galéria, Budapest 1981 – Vonal, Pécsi Galéria, Pécs 1982 – III. Esztergomi Fotóbiennálé, Vármúzeum, Esztergom 1983 – Film/Művészet, Budapest Galéria, Budapest 1983 – Az INDIGO csoport rajzkurzusának kiállítása, Szépművészeti Múzeum, Budapest 1983 – Az avantgard meghalt, Bercsényi Kollégium, Budapest 1984 – Magyarország a tiéd lehet!, Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1984 – Orwell und die Gegenwart, Museum des 20. Jahrhunderts, Bécs 1984 – Frissen festve, Ernst Múzeum, Budapest 1985 – 4. B. der Europäischen Grafik, Baden-Baden 1985 – 101 Tárgy. Objektművészet Magyarországon, Óbuda Galéria, Budapest 1985 – Hanglemez, Városligeti Műjégpálya, Budapest 1985 – A természet/The nature, Pécsi Galéria, Pécs 1985, 1986 – Contemporary Visual Art in Hungary, Glasgow, Csók István Képtár, Székesfehérvár
Halálát követően 1986 – Pillanatkép/Magyar festők három nemzedéke, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz, Műcsarnok, Budapest 1986 – Eklektika '85, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1986 – 1987 – Aspekte ungarischer Malerei der Gegenwart, Erholunghaus der Bayer AG, Leverkusen, Stadthalle Hagen, Stadthaus Galerie, Münster 1987 – Szövegek. Kép-vers/Vers-kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest 1987 – Mágikus művek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest 1987 – Régi és új avantgárd (1967-75). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár 1988 – Expressiv. Kelet-európai művészet 1960-tól, Museum Moderner Kunst/Museum des 20. Jahrhunderts, Bécs, Hirshhorn Museum and Sculpture Garden, Washington 1988 – Hommage à Iparterv I., Fészek Galéria, Budapest 1989 – Hommage à Iparterv III., Fészek Galéria, Budapest 1989 – Szimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1989 – Más-kép, Ernst Múzeum, Budapest 1989 – Az avantgárd vége 1975-1980. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár 1990 – Ressource Kunst/Erőforrások, Műcsarnok, Budapest 1991 – Kortárs képzőművészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1992 – Free Worlds • Metaphors and Realities in Contemporary Hungarian Art, Art Gallery of Ontario 1992 – Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1992 – 1993 – Das offene Bild. Aspekte der Moderne in Europa nach 1945, Westfälisches Landesmuseum Münster, Museum der bildenden Künste, Lipcse 1993 – A gondolat formái I-II., Óbudai Társaskör Galéria, Óbudai Pincegaléria, Budapest 1993 – 3x4 (Altorjay Gábor, St. Auby Tamás), Artpool Művészetkutató Központ, Budapest 1994 – 80-as évek – Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest 1994 – Több mint tíz, Ludwig Múzeum, Budapest 1996 – Figure – Form – Fantasy. An overview of the recent decades of Hungarian art, The Contemporary Art Centre of Vilnius, Litvánia 1996 – Viszontlátásra! (Marcel Duchamp magyarországi hatásai), Budapest Galéria, Lajos u., Budapest 1996 – 1998 – A művészeten túl, Ludwig Múzeum, Neue Galerie, Graz, Antwerpen 1997 – Diaszpóra (és) művészet, Zsidó Múzeum, Budapest 1998 – A magyar neoavantgarde első generációja 1965–1972., Szombathelyi Képtár, Szombathely 1999 – Global Conceptualism. Points of Origin 1950s–1980s, Queens Museum of Art, New York
Egyéni kiállításai (válogatás) 1977 – Bújtatott zöld (environment), Jókai Művelődési Ház, Budaörs 1980 – A kalcedoni zsinat emlékére (environment), Bercsényi Kollégium, Budapest 1980 – 1981 – Stabilizáció (installáció), G. Savremene Umjetnosti, Zágráb 1981 – Veszély (environment), The IX. Cracow Meeting, Pawilon Wystawowy, Krakkó 1983 – G. Arte Verso, Genova 1985 – Csutak Magdolna lakása, Bécs 1986 – Erdély Miklós gyűjteményes kiállítása, Óbuda Galéria, Budapest
Halálát követően 1987 – Tribute to Miklós Erdély, Millennium Film Workshop Inc, New York 1991 – Erdély Miklós (1928–1986), Csók Képtár és Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár 1992 – Miklós Erdély. Opere dagli anni '50 al 1986, G. Spicchi dell'Est, Róma 1994 – Önösszeszerelő délutánok, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest 1998 – Erdély Miklós (1928–1986) életműkiállítás + INDIGO, Műcsarnok, Budapest
Művei Könyvek Kollapszus orv; Magyar Műhely, Párizs, 1974 (hasonmásban: 1991) Második kötet; vál. és szerk. Beke László, Peternák Miklós, Magyar Műhely szerkesztősége; Magyar Műhely, Párizs–Bp., 1991 Művészeti írások. Válogatott művészetelméleti tanulmányok; szerk. Peternák Miklós; Képzőművészeti, Bp., 1991 (Dosszié) A filmről. Filmelméleti írások, forgatókönyvek, filmtervek, kritikák. Válogatott írások II.; Balassi–BAE Tartóshullám–Intermedia, Bp., 1995 (Tartóshullám)
Filmek 1974, 1988 – Partita, 1974 (standard kópia: 1988. Balázs Béla Stúdió K-szekció) 1977 – Álommásolatok 1979, 1981 – Verzió, 1979 (standard kópia: 1981. Balázs Béla Stúdió) 1981, 1988 – Vonatút, 1981 (standard kópia: 1988. Balázs Béla Stúdió K-szekció) 1985 – Tavaszi kivégzés, 1985 (Balázs Béla Stúdió)
Irodalom (válogatás) Pályi A.: Happening és színház. Gondolatok a "Három kvarkot Marke királynak" kapcsán, Színház, 1969/4. Groh, K.: Aktuelle Kunst in Osteuropa. DuMont, Köln, 1972 Varga V.: Partita (BBS Sokszorosítás, Budapest, 1975) Petőfi S. J.: Szöveg és jelentés, Magyar Műhely, 1981/64. Beke L.: Erdély Miklós, Híd, 1982/3. Beke L., Hegyi L., Baránszky L., Perneczky G., Enyedi I., Halász A., Bartholy E., Murgács G., Peternák M., Kozma G.: Erdély Miklósszám, Magyar Műhely, 1983/67. Sebők Z.: Armageddon, Jóvilág. A Bölcsész Index Antológiája, Budapest, 1984 Földényi F. L.: Tanulj meg felejteni! (Erdély Miklós: Ásványgyapot), Tartóshullám. A Bölcsész Index Antológiája, Budapest, 1985 Peternák M.: Erdély Miklós: Tavaszi kivégzés (1985). Elemzés-vázlat Peternák M.: Vonatút (Erdély Miklós filmjéről), Mozgó Film, 2. sz., BBS, Budapest, 1986 Beke L.: Erdély Miklós munkássága. Krono-logikai vázlat képekkel 1985-ig Szőke A.: Erdély Miklós festészetéről Peternák M.: Hol kezdjem? (gyűjt., kat., Óbuda Galéria, 1986) Kornis M.: Mindenből egy, egyből minden, Filmvilág, 1986/8. Bartholy E.: Mélyinterjú Erdély Miklóssal, Hasbeszélő a gondolában. A Tartóshullám antológiája, Bölcsész Index, Budapest, 1987 Beke L.: Film Möbius-szalagra. Erdély Miklós munkásságáról, Filmvilág, 1987/9 Peternák M.: Erdély Miklós 1928-1986, Magyar Építőművészet, 1988/1. Kovalovszky M.: Erdély Miklósról, Vigilia, 1989/6. Petőcz András: Jegyzet Erdély Miklósról, Holmi, 1990/9/1037-1040. Perneczky G.: Erdély Miklós, és műve, a dekonstruktív tautológia (gyűjt., kat., Szent István Király Múzeum és Csók Képtár, Székesfehérvár, 1991) Peternák M., Beszélgetés Erdély Miklóssal, 1983 tavaszán, Árgus, 1991/5.