Az 1967-es Formula–1-es szezon volt a 18. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1967. január 2-ától október 22-éig tartott.
A világbajnokság élén a két brabhames versenyző végzett: Denny Hulme csapattársa, Jack Brabham előtt nyert. Bár Clark négy futamgyőzelmet is szerzett, egyenletesebb teljesítménye miatt Hulme lett a világbajnok. A konstruktőri világbajnokságot a Brabham-Repco nyerte a Lotus-Ford és a Cooper-Maserati előtt. A holland nagydíjon a Lotus szerezte meg a Ford által támogatott Cosworth DFV, a sportág legsikeresebb motorjának első győzelmét (összesen 155 alkalommal győztek a DFV motorral). Ebben az évben szerepelt először a versenynaptárban a kanadai nagydíj. Pedro Rodríguez a Cooper utolsó, Dan Gurney saját csapata, az Eagle egyetlen győzelmét szerezte meg.
Érdekesség, hogy ebben az évben egyetlen pole-pozíciót sem szerzett a világbajnok, 1984-hez (Niki Lauda) hasonlóan.
Csapatok és versenyzőik Csapatnév Konstruktőr Modell Motor Gumi Versenyző Team Lotus Lotus 43 33 49 BRMClimaxFord-Cosworth DFV Graham Hill Jim Clark Eppie Wietzes Giancarlo Baghetti Moises Solana Brabham Racing Organisation Brabham BT19BT20BT24 Repco Jack Brabham Denny Hulme Bruce McLaren Motor Racing McLaren M4B M5A BRM Bruce McLaren Scuderia Ferrari SEFAC SpA Ferrari 312 Ferrari Chris Amon Ludovico Scarfiotti Lorenzo Bandini Mike Parkes Jonathan Williams Matra Sports Matra MS7 Ford-Cosworth FVA Jean-Pierre Beltoise Johnny Servoz-Gavin Owen Racing Organ. BRM P83P261P115 BRM Jackie Stewart Mike Spence Reg Parnell Racing LotusBRM 25 P261P83 BRM P142 Piers Courage Chris Irwin Cooper Car Company Cooper T81 T81BT86 Maserati Pedro Rodríguez Jochen Rindt Alan Rees Richard Attwood Jacky Ickx Rob Walker J.Durlacher Racing Team Cooper T81 Maserati Tipo 9/F1 Jo Siffert Anglo American Racers Eagle T1FT1G Weslake 58 Climax Dan Gurney Richie Ginther Bob Bondurant A. J. Foyt Bruce McLaren Ludovico Scarfiotti Honda Racing Honda RA 273RA 300 Honda John Surtees Bayerische Motoren Werk Ag Lola T100 BMW Hubert Hahne Mike Fisher (privát) Lotus 33 BRM Mike Fisher DW Racing Enterprises Brabham BT11 Climax Bob Anderson 20px Scuderia Scribante Brabham BT11 Climax FPF 20px Dave Charlton 20px Luki Botha (privát) Brabham BT11 Climax FPF 20px Luki Botha Ian Raby Racing McLaren M2B Climax Trevor Taylor Bernard White Racing BRM P261 BRM P142 David Hobbs 20px John Love (privát) Cooper T79 Climax FPF 20px John Love J. Bonnier Racing Team Cooper T81 Maserati Tipo 9/F1 Jo Bonnier Charles Vögele Racing Team Cooper T77 A-T-S Silvio Moser Ecurie Filipinetti Cooper T81 Maserati Andrea de Adamich Tom Jones (privát) Cooper T82 Climax Tom Jones Guy Ligier (privát) CooperBrabham T81 BT20 Maserati Repco Guy Ligier Advance Muffler/ Bruce Bomner Eagle T1G Weslake Richie Ginther Castrol Oil Ltd Eagle T1F Climax FPF Al Pease 20px Sam Tingle (privát) LDS Mk3 Climax 20px Sam Tingle
A szezon menete Az 1967-es évadra John Surtees a Hondához szerződött, helyét a Cooper-Maseratinál Pedro Rodríguez foglalta el Jochen Rindt csapattársaként. A Brabham versenyzőfelállása maradt, míg a Lotushoz visszatért az 1962-es világbajnok Graham Hill Peter Arundell helyére, Jim Clark mellé. A Ferrarinál Chris Amon lett Lorenzo Bandini csapattársa.
260px|jobbra|bélyegkép|Denny Hulme 1965 után ismét visszakerült a dél-afrikai nagydíj a világbajnoki versenyek közé, a szezonnyitó versenyt január 2-án rendezték az új Kyalami pályán, Johannesburg mellett. Dél-Afrikába a Ferrari és a McLaren csapat sem utazott el. A mezőny nagyrészt régi autókból állt: a Brabham a tavalyi BT20-as, a Lotus a 43-as modellel indult. A rajtrács elején a két Brabham-Repco végzett Brabham-Hulme sorrendben Clark és Rodríguez előtt. A helyi versenyző John Love a figyelemre méltó ötödik időt autózta privát Cooper-Climaxával. A rajt után Hulme állt az élre Brabham és Surtees előtt. A 3. körben Brabham, majd Rindt is megcsúszott. Mindketten több helyet visszaestek, de visszatértek a második és harmadik helyre. Rindt a verseny felénél motorhibával kiállt, majd Surtees visszaesett Love és Gurney mögé. Brabham a második helyről visszaesett motorprobléma miatt, majd Gurney hátsó felfüggesztés hibája miatt kiesett. Ezek után Hulme egy perccel vezetett Love előtt, de a 61. körben problémája akadt fékjeivel és visszaesett a mezőnyben. Ekkor John Love vezette a futamot, és bár Rodríguez a második helyen közeledett felé, úgy tűnt hogy a rodéziai nyeri a versenyt. Hét körrel később azonban Love kiállt üzemanyagért, így Rodríguez nyert 20 másodperccel Love, Surtees és Hulme előtt. balra|bélyegkép|300px|Ferrari 312
A májusban rendezett második versenyig több nem világbajnoki futamot is rendeztek. Dan Gurney megnyerte a Race of Championst Brands Hatchben, Mike Parkes győzött az International Trophyn a Ferrari színeiben. A monacói nagydíjon már elindult a Ferrari és a McLaren is, valamint két Matra is részt vett, de Jean-Pierre Beltoise nem tudta magát kvalifikálni a futamra. Brabham indult az élről, Bandini, Surtees és Hulme előtt. Már az első körben kiesett a pole-pozíciós Brabham motorhiba miatt, a vezetést Lorenzo Bandini vette át. Clark a második körben letért a pályáról, így a mezőny végére esett vissza. Bandinit Hulme mellett Stewart is megelőzte, de erőátviteli hiba miatt BRM kiesett a versenyből. A második Bandini mögött McLaren jött fel a harmadik helyre Surtees motorhibája után. A negyedik helyre Clark küzdötte fel magát, de lengéscsillapítója meghibásodott, helyezése Amoné lett. Bandini elkezdett közeledni Hulme-ra, míg McLarennek ki kellett állnia elektromos probléma miatt, Amon és Hill mögé tért vissza. A rendezők úgy próbálták megakadályozni a versenyzők tengerbe zuhanását, hogy a szalmakupacok mögé fakorlátot helyeztek el. A 82. körben Bandini a sikán előtt megcsúszott, és nagy erővel nekicsapódott a korlátnak. Ferrarija lángra lobbant, segítségére túl későn érkeztek. A versenyző testének 70 százaléka megégett, sérüléseibe pedig három nap múlva belehalt. Hulme nagy előnnyel nyert, míg Amon defekt miatt csak Graham Hill mögött ért célba a harmadik helyen.
Számos versenyző a mezőnyben az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen az indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Közülük csak Hulme tudta teljesíteni a teljes távot, negyedikként végzett. A Ferrari Bandini helyére Mike Parkest igazolta le. jobbra|bélyegkép|260px|Jim Clark Lotus 49-ese
Zandvoortban végre megérkezett a Ford Cosworth DFV motorral felszerelt új modell, a Lotus 49-es, amelyet Maurice Philippe tervezett. Úgy tűnt, jól sikerültek a fejlesztések: Hillé lett a pole fél másodperccel Gurney, egy egésszel pedig Brabham előtt. Clarkot mechanikai problémák hátráltatták az edzésen, csak a nyolcadik helyre kvalifikálta magát. Amikor a verseny elkezdődött, egy ember még a második rajtsor közepén állt, aki így Hulme-ot feltartotta. Hill a rajt után megtartotta első helyét Brabham és Gurney előtt, a kör végén a Lotus 2 másodperc előnyre tett szert. Rindt a harmadik helyért megelőzte Gurneyt, majd az amerikai a boxba hajtott motorhiba miatt. Clark megelőzte Amont, a skótot Hulme követte. A 11. körben a vezető Hill autója lelassult, motorhiba miatt feladta a versenyt. Brabham vette át a vezetést Rindt és Clark előtt. A Lotus versenyzője a 15. körben megelőzte Rindtet, a 16. körben átvette a vezetést. Brabham nem tudta a skót tempóját tartani, míg Rindt visszaesett a mezőnyben. A harmadik Hulme sikeresen megvédte harmadik pozícióját Amon előtt. Jim Clark 25 másodperc előnnyel megnyerte a Cosworth DFV első futamát a Brabham-Hulme kettős előtt.
Két héttel ezután Spában három másodperc előnnyel Clarké lett a pole-pozíció. Gurney az előző hétvégén a Le Mans-i 24 órás versenyen aratott győzelme után a második helyet szerezte meg átdolgozott autójával. Hill a harmadik helyről lemerült akkumulátorja miatt nem tudott elindulni, a boxból indult a mezőny után. A rajtnál Clark után a második helyet Rindt vette át Stewart és Parkes előtt. A ferraris Mike Parkes az első kör végén az előtte haladó BRM-ből kifolyó olajon megcsúszott, és a Blanchimont kanyarban nagy sebességnél balesetet szenvedett. A versenyző túlélte az esetet, de súlyos lábsérülést és fejsérülést szenvedett, valamint eltört a csuklója. Bár emiatt abbahagyta a versenyzést, számos évig a Ferrarinál dolgozott mérnökként és tesztversenyzőként. Rindt az első körökben visszaesett, ezután Stewart jött fel másodiknak. Gurney Amon megelőzésével a harmadik helyre jött fel. A 12. körben Gurney és a vezető Clark egyszerre ment ki a boxba. Clark 2 percet töltött a boxban gyertyacsere miatt, csak a 7. helyre tért vissza. Gurney szólt a szerelőinek, hogy az üzemanyagnyomása alacsony, de megállás nélkül továbbhaladt. A vezetést Stewart vette át, ekkor 15 másodperccel vezetett Gurney előtt. A skótnak sebességváltási problémája akadt, csak egy kézzel foghatta a kormányt, a másikkal a váltókart kellett sebességben tartania. Gurney a 21. körben átvette a vezetést és több mint egy perc előnnyel megszerezte az Eagle-Weslake egyetlen győzelmét. Stewart második, Chris Amon harmadik lett. jobbra|bélyegkép|300px|Brabham BT24
A francia nagydíjat első alkalommal rendezték Le Mans-ban. A nagydíjra nem sokan látogattak ki, mindössze 20 000 néző volt jelen. Egy hónapja debütált a Lotus 49-es, de továbbra sem tudták tökéletesen összehangolni a motorral. Graham Hillé lett az első rajtkocka, Brabham és Gurney előtt. A második sorból Clark és az Eagle-lel versenyző McLaren indult. A rajt után Hill megtartotta első helyét, de a második körben Brabham, majd Clark is megelőzte. A Lotusok ekkor Brabhamet követték, az 5. körben Clark állt az élre, majd Hill is megelőzte az ausztrált. A két Lotus az élen a 11. körben helyet cserélt. Hamarosan Hill az erőátvitel meghibásodása miatt kiesett, és 9 kör múlva ugyanígy járt csapattársa is. Miután Hulme megelőzte Amont, a 40. körben Gurney is kiesett üzemanyagcsövének problémája miatt. A két Brabham-Repco így a verseny élén végzett. Stewart harmadik, Jo Siffert negyedik lett.
Miután a Lotus mindkét versenyzője azonos hiba miatt esett ki a versenyen, igyekeztek megoldani a problémát, változtatásokat hajtottak végre az autókon. Az első öt verseny után Hulme 22 ponttal vezette a bajnokságot Brabham (16), Rodríguez (12), Amon (11) és Clark (10) előtt.
Silverstone-ban, az időmérésen a két Lotus végzett a két Brabham előtt: Clark, Hill, Brabham és Hulme indult az első rajtsorból. Clark a rajtnál megtartotta a vezetést, Brabham a 2. körben megelőzte Hillt, de a brit később visszaelőzte. Hulme rossz rajtja után a 9. körben már negyedik volt, majd megelőzte Brabhamet is a harmadik helyért. A 26. körben Hill csapattársát megelőzve az élre állt, de az 55. körben hátsó felfüggesztési problémája miatt lelassult. Boxkiállása után 10 körre visszatért a pályára, de motorhiba miatt kiesett. Clark nyerte a versenyt 13 másodperc előnnyel Hulme előtt. Az utolsó körökben Amon megelőzte Brabhamet, így harmadik lett. 240px|bélyegkép|balra|Honda RA300