A Kisvakond (eredeti cím: csehül Krtek vagy Krteček, szlovákul Krtko) 1957-től 2002-ig vetített csehszlovák televíziós rajzfilmsorozat, melynek megalkotója Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő, a Barrandov stúdió egyik munkatársa. A tévéfilmsorozat gyártója a Krátký Film Praha nevű filmstúdió. Az animációs játékfilmsorozat zenéit Miloš Vacek, Vadim Petrov és Jirí Strohner szerezték. Műfaja mesefilmsorozat. A sorozatot Csehszlovákiában a Česká Televize vetítette, Magyarországon az M1, az M2 és a Duna sugározta, valamint az RTL Klub is adta a Kölyökklub című műsorblokkban.
Az akkor 33 éves rajzoló-animátor 1954 őszén kapta azt a feladatot, hogy tervezzen oktató és nevelő célzatú filmeket gyermekek számára. A lehetséges témák között szerepelt a textilipar és a ruhagyártás bemutatása. Miler nem akart szokványos propagandafilmet készíteni. Úgy gondolta, hogy jobb megoldás, ha egy szerethető filmszereplő kalandjai során ismerik meg a gyerekek a gyártási folyamatokat. Komolyan megküzdött a feladattal, alkotói válságából egy mára legendássá vált botlás segítette ki. Miler egy alkonyi séta alkalmával megbotlott egy vakondtúrásban – így született meg Kisvakond ötlete.50 éves a KISVAKOND
A Kisvakond 1956-ban indult útjára, a helyes főhős sok kelet-európai országban hamar óriási népszerűségre tett szert, de Németországban, Ausztriában és Kínában is.
A máig legismertebb első darabot „A vakond nadrágja” címmel a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol első díjjal jutalmazták. Ezt további 65 epizód követte.
Jellegzetességek Bár az első változatban még beszélnek a szereplők, Miler és csapata szeretett volna egy olyan filmet csinálni, mely a gyerekek számára érthető függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek, és ezt a minden részre később jellemző módon oldották meg: a szereplők szinte soha nem beszélnek, és a mondanivalójukat a némafilmekhez hasonlóan gesztusokkal, illetve érzéseket kifejező hangokkal közlik, emiatt az epizódokat nem szükséges szinkronizálni. A hangokat Miler lányai adták, és ők voltak azok, akik a részeket általában elsőként végig tudták nézni, így megmutatva, hogy a gyerekek hogyan fogadják azt.
A sorozat néhány epizódja a film készítésekor szokatlan módon tárgyalja az élet olyan dolgait, melyekről a gyerekeknek gyakran csak hamis vagy mesebeli képet közvetítettek a tévéműsorok; szinte anatómiai pontossággal mutatja be a születést, egy másik részben pedig a kisvakond autóbalesetet szenved, és majdnem meghal. Azonban mindezt a készítők olyan kedvességgel oldották meg, hogy a negatív hatás helyett az eredeti szándékot – ami a gyerekek oktatása, megismertetése a világgal – tökéletesen el tudja érni.
Néhány hosszabb rész is készült (majdnem 30 perces), melyeknél az alkotók még szabadabbra engedték a fantáziájukat, és – főként a Kisvakond álmodik című részben – egy szürreális, Lewis Carroll Alice meséihez hasonló álomvilágot ábrázolnak.
A sorozat első részei hamar népszerűek lettek a kelet-európai országokban és Németországban, Ausztriában; de olyan országokban is, mint India vagy Kína.
Zeneszerzők Mivel a sorozat részeiben nincs beszéd, így zenéje is hangsúlyt kap a történet elmesélésében, illusztrációjában. A zeneszerzők végig akusztikus és elektronikus hangszereket használtak gépi hangszerek helyett.
A sorozat jelentősebb zeneszerzői: Miloš Vacek Vadim Petrov (1974–1987, a legtöbb epizódban) Jiří Strohner (1998–2002)
Epizódok EpizódMagyar címCseh címÉvJátékidő01.A Kisvakond nadrágjaJak krtek ke kalhotkám přišel195711:5102.A Kisvakond és az autóKrtek a autíčko196314:3003.A Kisvakond és a rakétaKrtek a raketa196608:4004.A Kisvakond és a rádióKrtek a transistor196808:1005.A Kisvakond és a rágógumiKrtek a žvýkačka196907:2006.A Kisvakond és a zöld csillagKrtek a zelená hvězda07:3007.A Kisvakond az állatkertbenKrtek v Zoo06:0508.A Kisvakond mint kertészKrtek zahradníkem06:5509.A Kisvakond és a sündisznóKrtek a ježek197008:2510.A Kisvakond és a nyalókaKrtek a lízátko08:0011.A Kisvakond és a televízióKrtek a televizor05:3012.A Kisvakond és az esernyőKrtek a paraplíčko197107:1013.A Kisvakond mint festőKrtek maliřem197209:3514.A Kisvakond és a zeneKrtek a muzika197405:1515.A Kisvakond és a telefonKrtek a telefon05:2516.A Kisvakond és a gyufaKrtek a zápalky05:3017.A Kisvakond mint kémikusKrtek chemikem05:3018.A Kisvakond és a szőnyegKrtek a koberec197505:4019.A Kisvakond és a tojásKrtek a vejce05:3520.A Kisvakond és a karácsonyfaKrtek o Vánocích05:4521.A Kisvakond mint fotósKrtek fotografem05:4522.A Kisvakond mint órásKrtek hodinářem05:2523.A Kisvakond és a buldózerKrtek a buldozér05:4324.A Kisvakond a sivatagbanKrtek na poušti05:5225.A Kisvakond és a karneválKrtek a karneval05:2526.A Kisvakond és a szénKrtek a uhlí199504:1027.A Kisvakond és a barátságKrtek a kamarádi05:1828.A Kisvakond és a hétvégeKrtek a víkend05:0529.A Kisvakond és a robotKrtek a robot05:0030.A Kisvakond és a születésnapi zsúrKrtek a oslava05:0431.A Kisvakond és a kiskacsaKrtek a kachničky05:0032.A Kisvakond és a metróKrtek a metro199705:0033.A Kisvakond és a gombákKrtek a houby04:2834.A Kisvakond és a kis nyusziKrtek a zajíček05:1135.A Kisvakond és a születésKrtek a maminka05:2036.A Kisvakond és az egér / A Kisvakond és az árvízKrtek a myška / Krtek a potopa05:1937.A Kisvakond és a hóemberKrtek a sněhulák199805:0938.A Kisvakond és a furulyaKrtek a flétna199905:0539.A Kisvakond és a forrásKrtek a pramen05:3340.A minden lében KisvakondKrtek a šťoura05:2141.A Kisvakond és a fecskeKrtek a vlaštovka200004:2542.A Kisvakond és a halakKrtek a rybka05:0243.A Kisvakond és a békaKrtek a žabka200205:20
Spielfilmek EpizódMagyar címCseh címÉvJátékidő01.A Kisvakond a városbanKrtek ve městě198228:3102.A Kisvakond álmodikKrtek ve snu198428:0903.A Kisvakond és a gyógyszerKrtek a medicína198728:0804.A Kisvakond mint filmcsillagKrtek filmová hvězda198827:4705.A Kisvakond és a sasKrtek a orel199228:0506.A Kisvakond és az óraKrtek a hodiny199428:04
Klipek EpizódMagyar címCseh címÉvJátékidő01.A Kisvakond a tengerpartonKrtek a dovolená199801:1502.A Kisvakond és a házikóKrtek a domek00:4803.A Kisvakond és a cseresznyeKrtek a třešně00:3904.A Kisvakond és a csigaKrtek a šnek01:0305.A Kisvakond és az ékszerekKrtek a šperky00:5606.A Kisvakond és a tévéKrtek a televize00:3907.A Kisvakond és a békaKrtek a žabka00:4108.A Kisvakond mint festőKrtek malířem00:3709.A Kisvakond és a léggömbKrtek a balónek00:4910.A Kisvakond és a dobozKrtek a krabice00:3811.A Kisvakond és a kalapKrtek a klobouk00:4512.A Kisvakond és a varázslóKrtek a kouzelník00:3613.A Kisvakond és a kacsaKrtek a kačenka00:38
Könyvek A vakond nadrágja és más történetek, Móra Kiadó, 1971 A vakond nadrágja, Móra Kiadó, 2011, A kisvakond nadrágja, Móra Kiadó, 2011, A vakond autója, Móra Kiadó, 2011, A vakond és a halacska, Móra Kiadó, 2013, A vakond és a hóember, 2008, Móra Kiadó, 2013, A kisvakond és a szorgoskodók, Móra Kiadó, 2007, A kisvakond nagy böngészője, Móra Kiadó, 2012, A kisvakond úti böngészője, Móra Kiadó, 2012, Kisvakond ábécéje, Móra Kiadó, 2009, A vakond és a karácsony, Móra Kiadó, 2013, A kisvakond és az egér karácsonya, Móra Kiadó, 2012, A kisvakond és a nyuszi, Móra Kiadó, 2011, A kisvakond és az állatkák, Móra Kiadó, 2006, A kisvakond utazik, Móra Kiadó, 2010, A kisvakond és az árvíz, Móra kiadó, 2010, A kisvakond iskolába megy, Móra Kiadó, 2005, A kisvakond és barátai, Móra Kiadó, 2012, A vakond és társai a városban, Madách Kiadó, 1989, A kisvakond a hetedik mennyországban A vakond és a zöld csillag, Móra Kiadó, 2008, A vakond ernyője, Móra Kiadó, 2007, A kisvakond és az esernyő, Madách Kiadó, 1991, Hogyan gyógyította meg a vakond a kisegeret?, Móra Kiadó, 2010, A kisvakond és a tél, Móra Kiadó, 2011,
a lista nem teljes
Szerzői jogi problémák 2005-ben a Westdeutscher Rundfunk törvényileg betiltatta a németországi „Kisvakond rajongók”http://www.krtek.de/ weblapot szerzői jogaira hivatkozva.
Jegyzetek
További információk
Kisvakond.lap.hu – magyar linkgyűjtemény 50 éves a kisvakond
Kategória:Csehszlovák rajzfilmsorozatok Kategória:Televíziós mesesorozatok Kategória:Állatmesék