Alkibiadész (teljes nevén: Alkibiadész, Kleiniász fia, a Szkambonidai démoszból; ógörögül Ἀλκιβιάδης; kb. i. e. 450 – i. e. 404), athéni államférfi és hadvezér, aki a peloponnészoszi háborúban játszott jelentős szerepet.

Alkibiadész arisztokrata családban született, és amikor korán árvaságra jutott, rokona, Periklész vállalta fölötte a gyámságot. Már fiatalon kicsapongó életmódot folytatott; ezirányú hajlamait barátja, Szókratész igyekezett mérsékelni, akivel több hadjáraton együtt vett részt, és kölcsönösen megmentették egymás életét. Amikor politikai pályára lépett, a háborús pártot erősítette, szemben a Spártával békét kötő Nikiasz békepolitikájával. Nagy befolyásra tett szert, Athén sztratégoszává (fővezérévé) is megválasztották. Ő volt az egyik kezdeményezője a Szicília meghódítására irányuló hadjáratnak, majd megválasztották az expedíciós haderő egyik parancsnokává. Röviddel a flotta elindulása előtt szentséggyalázással, később államellenes összeesküvéssel vádolták meg, ezért visszahívták Szicíliából. Alkibiadész a hamis vádak elől Spártában keresett menedéket és tanácsaival jelentős előnyhöz juttatta a spártaiakat hazájával szemben. Miután elcsábította, és teherbe ejtette Agisz király feleségét, a bosszú elől az egyik kis-ázsiai perzsa helytartóhoz menekült. Miután az oligarchikus párt az athéni kormányzatot államcsínnyel megbuktatta, visszatért hazájába, bár magába a városba csak évekkel később lépett be, miután a flotta parancsnokaként fényes sikereket ért el Spárta ellen. Győzelmei miatt túlzott elvárásokat támasztottak vele szemben, és egy vereség után (ahol az ütközetben maga Alkibiadész nem is vett részt, csak az általa kinevezett parancsnokhelyettes) gondatlansággal vádolták a népgyűlés előtt, és megfosztották sztratégoszi címétől. Alkibiadész ezután trákiai birtokára húzódott vissza, és egy alkalommal tanácsot is adott a közeli tengerparton tábort ütő athéni flottának. Tanácsát nem fogadták meg, és az ezt követő katasztrofális aigoszpotamoi csatában Athén elvesztette teljes tengeri haderejét. A háborút emiatt megnyerő Spárta elől ismét egy kis-ázsiai perzsa helytartó védnöksége alá helyezte magát, aki azonban teljesítette a spártaiak kérését és katonáival meggyilkoltatta Alkibiadészt.

Ifjúsága 150px|bélyegkép|balra|Alkibiadész állítólagos ifjúkori mellszobra Alkibiadész Athénban született, i. e. 450 körül. Apja Kleiniasz volt,Plato, Alcibiades 1, 103a. aki a saját költségén felszerelt háromevezősoros hajón harcolt a perzsák ellen az artemiszioni tengeri csatában. Apja családjának régi vendégbaráti kapcsolatai voltak a spártai arisztokráciával, az Alkibiadész név is spártai eredetű.Herodotus 8.17, Thucydides 8.6. Anyja, Deinomakhé az egyik legnevesebb arisztokrata családhoz, az Alkmaiónidákhoz tartozott, amely egészen Aiaszig tudta visszavezeti eredetét.Plato, Alcibiades 1, 121a. Rokonságába tartozott Periklész is, akinek anyai nagyapja és Alkibiadész dédapja testvérek voltak. Apja i. e. 447-ben a boiótok ellen vívott koróneiai csatában elesett, a gyermekkorú Alkibiadész fölötti gyámságot pedig Periklész és fivére, Ariphrón vállalta magára.N. Denyer, Commentary of Plato's Alcibiades, 88–89. Ismert dajkája, egy Amükla nevű spártai nő, nevelőjét pedig Zópürosznak hívták.Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok

Plutarkhosz szerint ifjú- és felnőttkorában is kitűnt testi szépségével. Némileg selypítve beszélt, ami azonban csak fokozta vonzerejét. Már fiatalon számos rajongó vette körül, akik elhalmozták dicséretekkel és bókokkal; nemcsak kicsapongó életmódra buzdították, hanem Periklészhez hasonlítva őt felkorbácsolták politikai dicsvágyát is. Egy történet szerint egyszer elment Periklészhez, hogy beszéljen vele, de az nem fogadta, mert az athéni népnek tartandó beszámolóján dolgozott. „Nem volna-e jobb – kérdezte Alkibiadész –, ha arra lenne gondja, hogy egyáltalában ne adjon számot az athéniaknak?” Alkibiadész legjobb barátja azonban mégis Szókratész volt (állítólag csak tőle tartott, mindenki mást lenézett),I. Sykoutris, Introduction to Symposium, 159–10.Plato, Symposium, 215a–22b. aki igyekezett ellensúlyozni a jellemét érő negatív hatásokat, erkölcsös életre buzdította és elvonszolta őt a lakomákról.Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok Iszokratész szerint azonban Alkibiadész nem volt Szókratész tanítványa, csak azért terjesztették ezt, hogy befeketítsék Szókratészt nevelési kudarcával.Y. Lee Too, The Rhetoric of Identity in Isocrates, 216. bélyegkép|Az Alkibiadészt korholó Szókratész (Anton Petter képe) I. e. 432-ben Szókratésszel együtt részt vett a poteidaiai hadjáratban, ahol egy sátorban aludtak, és egymás oldalán harcoltak. Az egyik ütközetben megsebesült, és Szókratész mentette meg az életét.Plato, Symposium, 220e. Nyolc évvel később, i. e. 424-ben a vesztes délioni csata után a lovas Alkibiadész segítette a gyalogos Szókratész menekülését (Antiszthenész szerint azonban itt is Szókratész mentette meg őt.)I. Sykoutris, Symposium of Plato (Comments), 225.

Egy alkalommal Alkibiadész fogadásból ököllel arcon ütött egy Hipponikosz nevű gazdag és előkelő férfit. Másnap azonban elment a házába azzal, hogy büntesse meg tetszése szerint. Hipponikosz azonban megbocsátott neki, sőt később hozzá adta feleségül a lányát, Hipparetét, akinek hozománya jelentősen megnövelte Alkibiadész addig sem jelentéktelen vagyonát.W. Smith, Dictionary of Greek and Roman biography and mythology, 99 Hippareté erényes nő volt, aki szerette a férjét, de amikor Alkibiadész nyíltan hetérákkal folytatott viszonyt, otthagyta őt, és fivéréhez, Kalliaszhoz költözött. Hippareté az arkhón előtt beadta válási keresetét, de ekkor megjelent Alkibiadész, és kézen fogva hazavitte a feleségét (erre a törvény szerint joga volt). Két gyermekük született, egy Alkibiadész nevű fiú és egy lány. Hippareté fiatalon halt meg, amikor férje éppen úton volt Epheszoszba.

Dicsvágyó jellemét mutatja, hogy az i. e. 416-os olümpiai játékokra egyszerre hét fogattal nevezett be, amit sem addig, sem később senki más nem engedett meg magának. Kocsijai elnyerték az első, második és negyedik helyezést.

Politikai pályafutása bélyegkép|balra|Szókratész megmenti Alkibiadészt a poteidaiai csatában (1788-as metszet) Első közéleti fellépésére véletlenül került sor, amikor az agorán áthaladva a népgyűlés közelében ment el, ahol nagy lárma közepette pénzfelajánlást tartottak. Alkibiadész is felment az emelvényre és felajánlott egy nagyobb összeget, amit a nép nagy tapssal és kiáltozással fogadott. Ekkor az Alkibiadész köpenye alatt vitt fürj elszabadult, és az athéniak egymással versengve segítettek neki elfogni. Hamarosan a politikai pálya minden kapuja kitárult előtte előkelő származása, gazdagsága és a csatamezőn mutatott bátorsága miatt. Kiváló szónoknak bizonyult, később Démoszthenész is ezt állította róla.

Amikor Alkibiadész a politika porondjára lépett, egyetlen jelentős vetélytársa akadt: a neves hadvezér Nikiasz, aki ekkor már idősebb férfi volt. Nikiasz szervezte meg a peloponnészoszi háború egy köztes, hétéves szakaszának lezárását, amikor sikerült békét kötnie Spártával (amelyet ezért Nikiasz békéjének is hívtak). Plutarkhosz szerint Alkibiadészt nagyon bántotta, hogy Nikiaszt az ellenség csodálja, honfitársai pedig tiszteletben tartják, ezért puszta rosszindulatból szervezkedni kezdett, hogy az athéniak szegjék meg a békefeltételeket.A.W. Gomme, A Historical Commentary on Thucydides, 339.R. Sealey, A History of the Greek City States, 353. Titokban felvette a kapcsolatot az argosziakkal, akik a spártaiak szövetségesei voltak, de féltek tőlük, és gyűlölték őket. Alkibiadész bátorította őket, hogy inkább Athénnal szövetkezzenek. Amikor a spártaiak Panaktont a békeszerződés előírása szerint nem épen, hanem lerombolva szolgáltatták vissza, tovább szította az athéniak felháborodását. Ezután Spártából követek érkeztek, hogy tisztázzák a vitás ügyeket. Alkibiadész egy nappal hivatalos fogadásuk előtt titokban beszélt velük, és rávette őket, hogy tagadják le, hogy teljes döntési felhatalmazással érkeztek, nehogy a nép túlzó követeléseket támasszon velük szemben. Másnap a népgyűlés előtt, amikor a követek úgy nyilatkoztak, hogy nincs teljhatalmú felhatalmazásuk, Alkibiadész nagy hangon rájuk támadt, megbízhatatlannak és tisztességtelennek nevezte őket, akik csak rabolják a népgyűlés idejét. Ezáltal a megegyezést lehetetlenné tette, Nikiasz pedig megszégyenült békepolitikájával.

Ezt követően Alkibiadészt megválasztották sztratégosszá és ebben a minőségében szövetséget kötött Argosszal, Mantineiával és Élisszel. I. e. 418-ban azonban a szövetség vereséget szenvedett a mantineiai csatában Spártától és szövetségeseitől.

bélyegkép|Periklész Alkibiadészt tanítja Valamikor i. e. 415-416 körül egy Hüperbolosz nevű, viszonylag jelentéktelen demagóg cserépszavazást (osztrakiszmoszt) kezdeményezett, hogy vagy Alkibiadészt, vagy Nikiaszt száműzzék Athénból. A két politikus azonban egyesítette erőit, és sikerült Hüperbolosz ellen fordítaniuk a szavazást, akit azonmód száműztek. Ez volt az első eset, hogy nem egy jelentős államférfit űztek el a városból ilyen módon. Alkibiadész nem vett részt abban a hadműveletben, amikor i. e. 416–415-ben az athéniak elfoglalták Méloszt, lemészárolták valamennyi férfilakosát, a nőket és gyerekeket pedig eladták rabszolgának, de később szemére hányták, hogy megszavazta a népgyűlés erre vonatkozó határozatát. Az egyik méloszi nőt ágyasaként befogadta a házába, és tőle született gyerekét felnevelte.Andocides, Against Alcibiades, 22.

Politikai eredményei, szónoki képességei, gazdag adományai, az általa rendezett nyilvános ünnepségek népszerűvé tették, másrészt azonban sok ellenséget szerzett fényűző és kicsapongó életmódjával, részegeskedéseivel és orgiáival. Plutarkhosz leírása szerint nőies elpuhultsággal öltözködött, földig érő bíborköntöst hordott és háromevezősoros hajóján a szokástól eltérően nem a deszkán aludt, hanem kényelmes fekvőhelyet készíttetett magának. Aranylemezekkel borított pajzsán nem Athén címerét, hanem a kezében villámokat tartó Erószt tüntette fel. Agatharkhosz festőt elvitette magához, bezárta a házába, és addig nem engedte ki, amíg szobáit fel nem ékesítette, bár aztán gazdagon megjutalmazta. Egy Taureasz nevű férfit megpofozott, mert egy másik kórus kiállításával veszélyeztette az ő győzelmét. Arkhesztratosz mondta róla, hogy Görögország nem bírna el két Alkibiadészt.

A szicíliai hadjárat 160px|bélyegkép|I. e. 5. századi athéni herma római másolata Az athéniak korábban is rendszeresen segítették kisebb csapatokkal szicíliai szövetségeseiket, ha azok más városokkal konfliktusba keveredtek. I. e. 415-ben Szegeszta kérte a segítségüket, és felmerült, hogy egész Szicíliát az uralmuk alá kellene vonni. Alkibiadészt fellelkesítette az ötlet, tüzelte a polgárságot. Reményei szerint a sziget meghódítása még gazdagabbá tenné a várost, és erősítené őket a Spárta elleni harcban. Úgy vélte, hogy ottani szövetségeseikkel könnyen le tudnák győzni terveik fő akadályát, Szürakuszait és ha Szicíliát elfoglalták, akkor onnan továbbléphetnének Karthágó, sőt akár egész Líbia felé.Platias-Koliopoulos, Thucydides on Strategy, 237–46. Kalandor terveinek fő ellenlábasa Nikiasz volt, aki túlságosan kockázatosnak és drágának tartotta a vállalkozást. A népgyűlés azonban megszavazta az inváziót, és annak vezérévé Alkibiadészt és – hogy józanságával ellensúlyozza az ő forrófejűségét – Nikiaszt választották. Ő, látva, hogy nem bújhat ki a feladat alól, a korábbi szerényebb terveket elvetette és jelentősen megnövelte az igénybe vett hajóhadat és hadsereget is. Az addigi 60 hajó helyett 140-et vitt magával,Thucydides History of the Peloponnesian War VII 8 valamint 5100 hoplitát és 1300 könnyűfegyverzetű gyalogost, íjászt és parittyást.Plutarch, Alcibiades, 20.