Az 1963-as Formula–1-es világbajnokság tizedik futama a dél-afrikai nagydíj volt.

Futam A szezonzáró dél-afrikai nagydíj időmérőjén Clarké lett az első rajtkocka, mögötte a két Brabham végzett Brabham-Gurney sorrendben. A rajtnál Brabham állt az élre, de Clarknak és a negyedik helyről induló Surteesnek köszönhetően gyorsan visszaesett a harmadik pozícióba. Trevor Taylor jó rajtot kapott el, aki a negyedik helyre ért fel. A britet Gurney és Brabham követte. A két Brabham hamar megelőzte a Lotust, ezután pedig Surteesen próbáltak túllépni. Ekkor Clark már hét másodperccel vezetett. Jack Brabham ezután hátracsúszott, miután motorja elvesztette erejét. Az ausztrált Surtees és Hill is megelőzte. (Taylor korábban megcsúszott, és visszaesett a mezőny végére.) Surtees a 44. körben motorhiba miatt kiállni kényszerült, így Hill harmadik lett. Ginther lett volna a negyedik, de a váltó meghibásodása miatt neki is fel kellett adnia a versenyt. Brabham a futam vége felé, a 71. körben megcsúszott, és már nem tudott visszakapcsolódni a küzdelembe. Mindezek következtében Bruce McLaren végzett a negyedik helyen a Cooper-Climaxszal. Bandini ötödik, Jo Bonnier pedig hatodik lett, két kör hátrányban.

A pilóták bajnokságát hatalmas fölénnyel Jim Clark nyerte meg Graham Hill és Richie Ginther előtt, míg a konstruktőrök között csapata, a Team Lotus végzett az első helyen, megelőzve a BRM-et és a Brabhamet.

Helyezés # Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 1 Jim Clark Lotus-Climax 85 2:10:36.9 1 9 2 9 Dan Gurney Brabham-Climax 85 + 1:06.8 3 6 3 5 Graham Hill BRM 84 + 1 Kör 6 4 4 10 Bruce McLaren Cooper-Climax 84 + 1 Kör 9 3 5 4 Lorenzo Bandini Ferrari 84 + 1 Kör 5 2 6 12 Jo Bonnier Cooper-Climax 83 + 2 Kör 11 1 7 11 Tony Maggs Cooper-Climax 82 + 3 Kör 10 8 2 Trevor Taylor Lotus-Climax 81 + 4 Kör 8 9 9 25px|Rhodesia John Love Cooper-Climax 80 + 5 Kör 13 10 14 Carel Godin de Beaufort Porsche 79 + 6 Kör 20 11 16 Doug Serrurier LDS-Alfa Romeo 78 + 7 Kör 18 12 23 Trevor Blokdyk Cooper-Maserati 77 + 8 Kör 19 13 8 Jack Brabham Brabham-Climax 70 Baleset 2 14 21 Brausch Niemann Lotus-Ford 66 + 19 Kör 15 Kiesett 18 Peter de Klerk Alfa Romeo 53 Váltó 16 Kiesett 22 David Prophet Brabham-Climax 49 Olajnyomás 14 Kiesett 3 John Surtees Ferrari 43 Motorhiba 4 Kiesett 6 Richie Ginther BRM 43 Féltengely 7 Kiesett 7 Ernie Pieterse Lotus-Climax 3 Motorhiba 12 Kiesett 20 25px|Rhodesia Sam Tingle LDS-Alfa Romeo 2 Féltengely 17 NI 15 Paddy Driver Lotus-BRM Baleset gyakorlás közben Vi 17 Neville Lederle Lotus-Climax Vezetői sérülés Vi Mike Hailwood Lola-Climax

A világbajnokság végeredménye

A teljes lista)

Statisztikák Vezető helyen: Jim Clark 85 (1-85)

Jim Clark 10. győzelme, 13. pole pozíció , 13. leggyorsabb köre, 6. mesterhármasa (pp, lk, gy) Lotus 15. győzelme.

Források A Formula–1 hivatalos oldala Dávid Sándor: A Forma-1 világbajnokság története Sportpropaganda 1986

Del-afrikai Nagydij, 1963 Kategória:Dél-afrikai Formula–1 futamok