Ez a cikk London egyik utcájáról szól. Amennyiben a Beatles ugyanilyen című lemeze érdekel, az ezen az oldalon található.

Az Abbey Road egy főútvonal, ami Camdenen és a Westminsteren halad keresztül London belvárosában, St. John's Woodon, északnyugat–délkelet irányban, a Lord's Cricket Ground mellett.

Elhelyezkedése Az Abbey Road északnyugati vége, a NW8 a Quex Road és a West End Lane kereszteződésénél kezdődik. Innen néhány kilométeren keresztül délkeleti irányba tart, eközben keresztezi a Belsize Road, a Boundary Road, a Blenheim Terrace és a Marlborough Place, majd a Grove End Road és a Garden Road kereszteződésébe torkollik

A hangstúdió Az EMI Abbey Road Studios hangstúdiója az utca délnyugati végén, St John’s Woodban, az Abbey Road, 3-ban van. A The Beatles és számos más popzenei előadó vette fel itt lemezeit, és a Beatles utolsó, 1969-es stúdióalbumuknak az Abbey Road címet adta. Az album borítója a csapat négy tagját ábrázolja, amint éppen átsétálnak a stúdió előtti gyalogos-átkelőhelyen. A Beatles-szel történt együttműködés eredményeképp az 1970-es évektől az utca szerepel a nevezetes Londoni turisztikai célpontok között.

Az album borítóján szereplő zebra ugyanúgy, mint az tőle északra fekvő, kedvelt fényképészkedő hellyé vált. Mindez annak ellenére így történt, hogy az úton mind a mai napig sűrű a forgalom. A kereszteződésben az évtizedek során számos alkalommal parodizálták a jelképpé vált albumborítót. A helyszín kultúrtörténeti jelentőségét a brit kormány azzal ismerte el, hogy 2010 decemberében a zebrát a nemzeti örökség részévé nyilvánították és a világon első ilyenként hivatalos műemléki státuszt kapott.Műemlék lett a Beatles zebrája. . MR1-Kossuth Rádió (Hozzáférés 2010-12-22.)

Azt a téglafalat, amin az Abbey Road felirat volt olvasható, az 1970-es években elbontották. Az ón utcatábla (ami feljebb látható), ami a Grove End Road és az Abbey Road kereszteződésében lógott, szintén elkerült eredeti helyéről. Azért, hogy a helyi önkormányzat meg tudja takarítani az utcanévtábla tisztításának költségeit, a névtáblát magasabbra helyezték. Ezt az indokolta, hogy sokszor összefirkálták, valamint több alkalommal el is lopták.

Galéria

Jegyzetek

További információk Abbey Road London, Quicktime VR Abbey Road webcam Look at Abbey Road live Satellite View of Crosswalk / Zebra

Kategória:The Beatles Kategória:London utcái