Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas.
A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagjaAz Újhold irodalmaA XX. századi magyar irodalom történelmi, szellemi, művészeti környezete Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.
A későmodernség egyik legmarkánsabb életművét hozta létre.Érettségi 2019 - Magyar: Pilinszky János négysoros versei (forrás YouTube) Lírai oeuvre-je alapvetően különbözik a magyar költészet vallomásos, közvetlen élménykifejező hagyományától. Öntörvényű, szigorúan zárt költői világot teremtett, melyben olyan témákat boncolgatott, mint a modern ember elidegenedése, végzetes magánya, megváltás utáni sóvárgása. Versei általában tömörek, lényegre törőek. Négy sorban úgy tud megfogalmazni egyetemes érvényű üzeneteket, mint rajta kívül senki más.
Már pályája elején olyan remekművekkel jelentkezett, mint az Apokrif,Pilinszky János: Apokrif Pindroch Csaba tolmácsolásában Harbach 1944,Pilinszky János Harbach 1944 című verse a szerző előadásában a Francia fogoly,Pilinszky János: a Francia fogoly című verse (forrás: YouTube) a Ravensbrücki passió,Pilinszky János: Ravensbrücki passió a szerző előadásában vagy rövid epigrammái, mint a Négysoros,Pilinszky János: Négysoros (előadja a szerző, forrás: YouTube) Mire megjössz,Pilinszky János: Mire megjössz című versét Hermányi Mariann adja elő (forrás: YouTube) illetve a Harmadnapon.Pilinszky János Harmadnapon című verse (előadja: Hobo; forrás: YouTube)
Világszemléletére jellemző a Trapéz és korlát című versében megfogalmazott, mélyen pesszimista gondolat: „Ülünk az ég korlátain, mint elítélt fegyencek”.
Költészetén megfigyelhető az 1940-es évek közepén szerzett lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása. Ennek ellenére nem tartozik a szó hagyományos értelmében vett, alapvetően csak szakrális témákkal foglalkozó ún. papköltők közé. „Én költő vagyok és katolikus.” – vallotta. Költészete katolikusnak tekinthető olyan értelemben is, hogy kulcskérdései – a bűn, a szenvedés, a megváltás – egyúttal a dogmatika és az üdvtörténet problémái is.A Fazekas Mihály Gimnázium Kulturális Enciklopédiájának Pilinszky Jánosról szóló része
A líra mellett az epika és a dráma műfajában is alkotott.
Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész-művészettörténész Pilinszky életművének lényegét abban látja, hogy „Pilinszky János a 20. századi magyar líra történetében szinte egyedülálló módon kapcsolta össze egyik oldalról a személyiség önkeresését, önalkotását, ezzel együtt a személytelenítést, a másik oldalról pedig a teljességet, az egyetemest, a közvetlenül istenit”.Lehet, hogy nehéz, de csodálatos – Beszéljünk Pilinszky költészetéről; Tolcsvai Nagy Gábor írása az Irodalmi Szemlében; 2011. december 1.
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.
Családja bélyeg|bal|150px|Egyik anyai ági felmenője
Pilinszky családfájában két ág a meghatározó. Édesanyja, Baitz Veronika ágáról Észak-Lotaringiából származó katolikus francia család, amely keletre haladva végül a Bánátban elnémetesedett; míg édesapja ágán a család legkorábbra visszavezethető őse egy Baján működő, szintén római katolikus, lengyel hentesember, Pilinszky János. Johann Beitz, édesanyja ágának névadó őse 1670-ben született a mai németországi Gehlweiler városában, ahol a család három generációig tartózkodott. Felesége, Maria Barbara öt gyermeknek adott életet, ezek közül az első és a harmadik szüléskor kétpetéjű ikreknek. Az utóbbi terhességgel jött a világra Johann Adam Beitz, Pilinszky anyai ágának következő tagja. Elisabeth Margarethével köttetett házasságát szintén gazdag gyermekáldás jellemezte, akik közül 1731-ben született a költő szépapja, Johann Nikolaus Beitz. Az ikerterhesség két nemzedékkel később is megfigyelhető az ágon, felesége, Maria Angela Hasler összesen hat gyermeknek adott életet, ezek közül ketten voltak ikrek. 1768 és 1771 között, Mária Terézia uralkodása alatt élte csúcspontját a német területekről, többek között Lotaringiából való betelepítés, ezen időszak utolsó évében Johann Nikolaus Beitz és családja is kivándorolt a Bánátba. A költő ükapja, Johann Nikolaus Baitz már itt, Kisbánáton született (ma Comloşu Mare, Románia), s ettől kezdve ezt az alakváltozatot használta a család. Ugyan dédapjáról nem maradtak fenn dokumentumok, de anyai nagyapja, a már magyarul beszélő Baitz János még mindig Kiskomlóson működött mint kádármester. A nagyapa az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot követő időszakban az Országos 1848-as Párt híveként élte meg a korszak változásait. A szintén francia eredetű, Martin család lányát vette feleségül, a frigyből hat gyermek született, köztük a költő édesanyja, Veronika. Két fivére korán meghalt, így csupán a négy németajkú nővér, Borbála („Bébi”), Erzsébet („Tete”), Mária és ő („Vera”) maradtak. Az utóbbi három egy csere keretein belül, Szegeden tanulta meg a magyar nyelvet, Borbála ötévesen leesett a padlás lépcsőjéről, így szellemi visszamaradottsága miatt beszédbeli problémákkal küszködött, aminek ténye azonban vitatott. Szüleik korai halála után hagyták el Kiskomlóst, s Budapestre költöztek.
Az első világháborúban anyja, Baitz Veronika önkéntes ápolónőként dolgozott, ekkor ismerkedett meg idősebb Pilinszky Jánossal. Édesapja családját a névadó lengyel dédapáig, Pilinszky Jánosig lehet visszavezetni, aki Baján dolgozott mint hentes. Guzmics Évával kötött házasságából négy fiúgyermek maradt meg: József, Ferenc, Gusztáv s a katonatiszti főiskolát végzett Zsigmond. Utóbbi a régi magyar nemesi származású Thury család Ilona nevű leányát vette el, s az esküvőt követően költözött a család Budapestre. 1883. május 5-én született meg legidősebb fiuk, a költő nagybátyja, Pilinszky Zsigmond. Szakmai pályáját kezdetben harangöntőként kezdte (édesanyja családja, a szlovák származású Pozdechek haranggyárosok voltak), mígnem 1908-ban színpadi pályára lépett. Kezdetben a miskolci társulatnál játszott, majd egy évvel az első világégés kirobbanása előtt a budapesti Magyar Állami Operaház szerződtette mint Wagner-énekest. Ezt a vonalat meglovagolva indult el nemzetközi pályája, a húszas évektől kezdve énekelt a tengerentúlon, a harmincas évekre már a világ legnagyobb Wagner-tenoristájaként tartották számon. Vele készült a világ első Wagner-operafelvétele, a Columbia Hanglemeztársaság gondozásában, a Tannhäuser. Pilinszky kiváltképp kedvelte éneklését, hanglemezeit gyakorta hallgatta. Edvi Illés Erzsébettel kötött házassága rövidnek bizonyult, a folyton változó munkahelyei miatt a férj állandó háztartást nem tudott fönntartani. Pilinszky másik nagybátyja, Géza szintén a zene világában tevékenykedett, a Zeneakadémia elvégzését követően az Operaházban hegedült, ahol bátyja, Zsigmond tenorista volt. Hangszeres képesítése mellett énekes és zeneszerző is volt, pár zenekari mű is fűződik a nevéhez. A húszas évek számára is meghozták a külföldi karrier lehetőségét, Németország több városában énekelt, majd brácsaművészként helyezkedett el, 1937-től a berlini Metropol Theater foglalkoztatta. A második világháborút követő 50-es években végül ének- és zenepedagógusként dolgozott. Testvére János, a költő édesapja velük ellentétben mérnöknek tanult, mégis később jogot hallgatott, amiből doktorátust is szerzett. Apja hivatásos katonatiszti elveinek megfelelően harcolt az első világháborúban, ami alatt sebesüléseiből gyógyulva ismerkedett meg a háború alatt önkéntes ápolónőként dolgozó Baitz Veronikával. A háború után a postaszolgálatnál talált állást, ahol is a postafőfelügyelőség munkatársa lett, feleségével a Belvárosban találtak otthonra, a Gróf Károlyi (ma Ferenczy István) utca 5. szám alatti bérházban. Ide született 1919-ben a költő nővére, Veronika, s két évvel később, 1921. november 25-én a költő, Pilinszky János.
Gyermekkora, tanulmányai bélyeg|bal|150px|Testvérével, édesanyjával és édesapjával Idősebb Pilinszky János katonagyereke volt, akit ő szigorú, kemény elvek mentén nevelt. Gyakran kapott verést, olykor nővére helyett is állta a pofonokat, mivel apja eszményei közé nem fért a nők bántalmazása. Mindezek következtében apja iránt félelemmel vegyes tisztelettel emlékezett vissza. Nővére, Veronika (a családban Erikának nevezték) csak akkor volt hajlandó a szerény és visszahúzódó Pilinszkyvel játszani, ha megígérte, hogy az adott játékokban hagyja nyerni.
A Cukor utcai elemi iskolában (1927–1931) kezdte tanulmányait, ahol kitűnő tanulói magatartást tanúsított, majd a budapesti Piarista Gimnázium (1931–1939) B osztályában folytatta, ahol már főként csak a magyar óra érdekelte, s itt is kezdett el, 1935-től, tizennégy évesen verset írni. A piaristáknál töltött évei alatt öt osztályfőnöke is volt osztályuknak: Nagy Vince, Ferenczy Zoltán, Konszky Márton, Bátori József valamint Szita Imre személyében. Gimnáziumi évei alatt szerzett, későbbi életszemléletére is ható, hittani ismereteit Schütz Antal piarista szerzetes középiskolai tankönyvcsaládjából szerezte; az említett többkötetes könyv 1937-ben még megérte második kiadását, majd a fordulat éve után kiépült rendszer következtében egészen 1977-ig nem született hasonló volumenű magyar nyelvű könyv. Első osztályban rendre közepes tanuló volt, nem akart tanulni, pedig már ekkor jóval több ismerettel rendelkezett, mint társai, ezentúl már az Élet című folyóirat publikált költője volt. Második évében ismerkedett meg Dosztojevszkijjel az 1861-ben megjelent Megalázottak és megszomorítottak című regényét olvasván, amikor is először fordult figyelme az emberi szenvedés felé.
Tanulmányi eredménye sokáig akadályozta, hogy az osztály egészével kapcsolatot alakíthasson ki, mivel ott és akkor a jó tanuló kizárólag a hasonló eredményű jó tanulóval barátkozott, valamint nem is vett részt sem a cserkészetben (paramilitáris jellegűnek tartotta), sem a rendezvényeken.
150px|bélyeg|Érettségi képe Később mégis kialakult az a szoros, öttagú baráti társaság, amely sokáig kísérte a költőt; ennek tagjai rajta kívül, Honffy Tivadar, Rékey Tibor, Takáts Vilmos s Rényi Oszkár voltak. Pilinszky ötödik-hatodik osztályos korukban, miután a német Thomas Mann személyében közös témára találtak, egyszerűen megszólította a nála jobb tanulmányi eredményű Rékeyt – akivel a későbbi csoportból Rényi már első gimnazista koruk óta jóban volt –, hogy lesznek-e barátok. Ehhez a hármashoz társult később Honffy (Foxi) és Takáts. Velük együtt járta a kocsmákat, vagy hajnali órákig filozofáltak egymás lakásán. Egyszer Rékey és Takáts elvitték a solymári barlangba, ahol – még Rényi számára is ismeretlenül – eltévedtek, minthogy a főbejárat helyett hátulról közelítették meg. Pilinszky ekkor felszólította az irodalomban szintén jártas osztálytársait, hogy szavaljanak verseket a nagy sötétben. Ott szembesült először azzal, hogy azok a szerzők, akiket korábban nagyra tartott, érvénytelennek hatnak az ilyen jellegű pillanatokban; később, katonaévei alatt élt át egy hasonló szűrőerejű hatást, amikor is csupán a Bibliát tartotta meg magánál, minden más haszontalannak bizonyult könyvét hátrahagyta. Osztályfőnökei közül Bátori József állt hozzájuk a legközelebb, aki azonban 1945 után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol rendtársaival megalapította az első piarista rendházat a New York állambéli Derbyben, s Gerencséri Istvánnal létrehozta a Magyar Piarista Diákszövetséget. Iskolatársai visszaemlékezéseiben a fiatal Pilinszkynek ekkor, József Attila, Ady, Verlaine és Baudelaire szavalása mellett, Homérosz Iliasza volt a kedvenc alkotása, valamint Arany Jánost is nagyra becsülte.