Jean-Pierre Alain Jabouille (Párizs, 1942. október 1. – Saint-Cloud, 2023. február 2.) francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta. A Formula–1 történetében ő nyert először turbófeltöltésű motorral.

Pályafutása Sikeresen szerepelt a Formula–2-ben. 1975-ben mutatkozott be a Formula–1-ben, a Tyrrell színeiben, amikor az egyik pilótát kellett helyettesítenie a francia nagydíjon. 1977-ben már a Renault csapatában versenyzett, és kezdettől fogva részt vett a turbómotorok kifejlesztésében. A francia nagydíjat megnyerte a turbómotorral hajtott Renault-val, és ezzel örökre beírta magát a Formula–1 történetében. Az esemény nemzeti visszhangot kapott, mert francia gyártmányú autóval, a francia nagydíjon egy francia pilóta tudott győzni. Ezek után még egy futamot nyert, az 1980-as osztrák nagydíjat, majd a kanadai nagydíjon eltörte a lábát. 1981-ben a Ligier-vel tért vissza, de mivel a lába a törés után nem gyógyult meg teljesen, ezért néhány futam után visszavonult a Formula–1-től.

Az 1990-es évek elején a Peugeot sportautó csapatában versenyzett, majd kinevezték a francia autógyár autósport-programjának felelősévé.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1974 Frank Williams ARG BRA RSA ESP BEL MON SWE NED FRANk GBR GER - 0 Surtees AUTNk ITA CAN USA 1975 Tyrrell ARG BRA RSA ESP MON BEL SWE NED FRA12 GBR GER AUT ITA USA - 0 1977 Renault ARG BRA RSA USW ESP MON BEL SWE FRA GBRKi GER AUT NEDKi ITAKi USAKi CANNk JPN - 0 1978 Renault ARG BRA RSAKi USWKi MON10 BELHn ESP13 SWEKi FRAKi GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITAKi USA4 CAN12 17. 3 1979 Renault ARGKi BRA10 RSAKi USWNi ESPKi BELKi MON- FRA1 GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITA14 CANKi USAKi 13. 9 1980 Renault ARGKi BRAKi RSAKi USW10 BELKi MONKi FRAKi GBRKi GERKi AUT1 NEDKi ITAKi CANKi USA 8. 9 1981 Ligier USW BRA ARGNk SMRHn BELKi MONNk ESPKi FRA GBR GER AUT NED ITA CAN CPL - 0

Jegyzetek

Fordítás

További információk Profilja a grandprix.com honlapon

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Francia autóversenyzők Kategória:Francia Formula–1-es versenyzők Kategória:Francia Formula–2-es versenyzők Kategória:Tyrrell Racing Kategória:Renault F1 Kategória:Ligier